Bejegyzések

Nino Haratisvili: A nyolcadik élet - Brilkának

Kép
Ez egy hatalmas monumentális családregény, aminek az olvasása nagyjából akkora élményt adott, mint jó tíz évvel ezelőtt az Elfújta a szél. A két regény mind felépítésében, mint műfajában, gördülékeny stílusában és zsenialitásában hasonlít egymásra. Hatalmas élmény mind a kettő, mégis merőben más korszakban játszódnak. Haratisvili egy fiatal grúz származású írónő, aki Németországban él, A nyolcadik élet, pedig a harmadik regénye. Még sohasem olvastam grúz szerzőtől, így gondoltam megpróbálkozom vele - főleg, hogy ezt a kötetet Booker díjra is jelölték -, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Egészen egyszerűen letehetetlen volt a könyv, csak ezt akartam olvasni, semmi más nem tudott lekötni. Egy jól megtermett kötetről van szó, így meglehetősen nehéz volt alkalmat találni az olvasására, de így is egy hónap alatt sikerült ennek a monstrumnak a végére érnem. Nagyon szerettem olvasni, mélyen megérintett a történet. A regény egy bizonyos pontján még sírtam is, pedig ez egyáltal

Sara Nisha Adams: A könyvlista

Kép
Manapság már nagyon ritkán olvasok könnyed, szórakoztató könyveket. Ez talán sznobságnak tűnik, de valójában olyan kevés az idő, hogy inkább olvasok komolyabb könyveket. Pedig olyan jól esik néha egy-egy könnyedebb olvasmányt is beiktatni, amivel gyorsan tudok haladni, amikor keresem az alkalmat az olvasásra, mert annyira fordulatos és érdekes a történet. A könyvlista is egy ilyen típusú olvasás volt. Megmondom őszintén, hogy féltem ettől a könyvtől, mert általában azok a regények, amik könyvekről szólnak vagy központi eleme az olvasás és a könyvmolyság nem szokták beváltani a hozzá fűzött reményeimet. Azonban bíztam Szabados Ágiban és az ízlésében, az évek során nem nagyon szokott mellényúlni. És hát egyszerűen imádtam. Nem akartam letenni, folyamatosan csak ezt olvastam volna, tudni akartam ki is írta azt a bizonyos listát. Az évem egyik nagy kedvence lett. 

2022 10+1 kedvenc könyve

Kép
Ahogyan azt az előző évösszegző posztomban is mondtam 2022 egy remek év volt, tele szuper olvasmányokkal és új kedvenc szerzőkkel. Az évem egyik kedvenc szerzője abszolút Fredrik Backman volt, akitől 6 könyvet is olvastam, ami nálam nagyon-nagy szó. Hogyha kedvenc kiadót kellene választanom, akkor pedig az Európa kiadó lenne a befutó. Az idén olvasott Európás könyvek, szinte mindegyike nagyon betalált nálam.  De most nézzük is azt a listát:

2022 te csodás, avagy év végi visszatekintés

Kép
Hosszú és tartalmas év volt. Olyan, mintha egy örökkévalóságig tartott volna, mégis egy pillanat alatt elröppent. Amikor nekivágtam ennek az évnek hét hónapos terhes voltam, a lakás felújítás alatt állt, a munkahelyemen még az utolsó napomon is tárgyaltam. Nem is beszélve arról, hogy januárban még el sem tudtam képzelni milyenek lesznek a nappalok és az éjszakák egy kisbabával, mennyire fog megviselni a szülés és hasonló nyalánkságok. Egy szóval koránt sem voltak adottak a körülmények ahhoz, hogy olvasmányokban gazdag évet zárhassak. Nem azt mondom, hogy a legjobb évemet zártam, mert korántsem, de messze jobbra sikerült, mint a 2021-es. Először nézzünk egy gyors statisztikát. 

V.E. Schwab: Gallant

Kép
V.E. Schwab munkássága tavaly keltette fel igazán az érdeklődésemet, amikor a művei átkerültek az Agave kiadóhoz és megjelent az Addie LaRue láthatatlan élete. Bár annak idején az Addie keltette fel az érdeklődésemet mégis a Gallant volt az első könyvem a szerzőtől. Talán ez a terjedelemből is fakadt :)  Izgatottan vártam már ezt az olvasást, szerencsére nem kellett csalódnom - a Gallant egy igazán creepy olvasmány, ami tökéletes a borongós őszi napokra. 

Julie Heiland: Diana, a szívek királynője

Kép
A brit királyi család egy újabb aranykorát éli napjainkban, népszerűségük töretlen, aktualitásuk és a popkultúrában elfoglalt helyük is vitathatatlan. Népszerűségükben hatalmas szerepe van a Netflixen futó, életrajzi sorozatnak, A koronának. Nálam abszolút a sorozat hozta magával a királyi család iránti rajongást. Korábban is érdeklődtem irántuk, de korántsem annyira, mint most. Először a sorozat, majd több könyv következett, melyek által megismerkedtem az életükkel, botrányaikkal, örömükkel és bánatukkal, az események történelmi lekövetésével együtt. A királyi család életének talán egyik legdrámaibb időszaka volt (persze, ha nem számítjuk a Margit hercegnő körüli botrányokat) Károly herceg és Lady Diana elhidegülő, megcsalásokkal tarkított és válással végződő házassága. Életében egyáltalán nem foglalkoztatott a nép hercegnéje, mivel mindössze négy éves voltam, amikor bekövetkezett tragikus halála. Manapság egyre jobban érdeklődöm az élete, a Károllyal való házassága és a munkássága ir

Stacey Halls: Mrs. England

Kép
A történet az 1900-as évek elején játszódik, melyet a nemrégiben végzett dada, Ruby May mesél el. Egy kényelmes londoni otthonból kerül le vidékre, egy feltörekvő gyáros családjához, ahol 4 gyermekre kell felügyelnie. Englandék enyhén szólva is furcsa szerzetek. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a feleség, Lilian labilis, nem beszámítható, nem képes önállóan semmit se elvégezni, nem tud gondot viselni a gyermekeire. Ebből kifolyólag a ház ura, Charles a mérvadó mindenben, még a női kérdésekben is: mi legyen az ebéd, honnan hozassák az alapanyagokat, mikor jöjjenek le a gyerekek játszani, stb. Uralma és irányítása alatt tartja az egész házat. Kérésére az ajtók folyton zárva vannak, a kulcsokat ő maga őrzi, a gyerekeket nem lehet az anyjukra hagyni, Liliant éjszakára be kell zárni. Ruby May nem érti ennek a furcsa háznak a működését és lakóinak az életét. Kezdetben csendes megfigyelő, aki végzi a munkáját, majd szépen fokozatosan aktív résztvevőjévé válik a cselekménynek. Ahogyan a városból