Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Megmételyezett gondolatok - Heman Koch: Nyaraló úszómedencével

Kép
A Nyaraló úszómedencével nem az első Koch könyv, amit olvastam, mégis meglepően hatott rám a belőle sugárzó erős negatív hangulat. Sokkal nyomasztóbbra sikeredett, mint a Vacsora. Olvasás közben végig azt éreztem, hogy a tudatomig hatol a nyers, gonoszság. Paranoiát keltett bennem, lépten nyomon arra gondoltam, hogy tényleg ilyenek vagyunk, mi emberek, kívülről normális, még talán jó fejnek is mondhatóak, ám belülről szétmar minket az undor és a gyűlölet embertársaink iránt. A történet középpontjában most is egy jól szituált felső-közép vagy felső osztálybeli holland államférfi áll. Marcnak látszólag mindene megvan, gyönyörű felesége, két szépséges kamszlánya, nagy háza, autója, remek munkája. Hiszen Marc háziorvos egy irigylésre méltó praxissal, ahol minden betegre pontosan 20 percet szán. Eme apró figyelmesség miatt csődülnek hozzá a betegek, hosszú a várólistája, ha egy beteg meghal vagy elköltözik azonnal 5 másik jelentkezik a helyére. Rangos emberek járnak hozzá, híres írók

Sötét, mocskos titkok játszóháza - Jessie Burton: A babaház úrnője

Kép
Már nagyon vártam, hogy olvashassam Jesse Burton regényét, hiszen rengeteg jó kritikát kapott. Az alaptörténet teljesen magával ragadott, nagy rajongója vagyok a történelmi regényeknek. És itt van végre ez a csodaszép köntösbe öltözetett könyv, ami a 17. századi Amszterdamba repít. Hatalmas reményeket fűztem hozzá, amik ahhoz képest nem teljesültek. Mert bár a regény nagyon jó nem üti meg az elképzelésemben neki állított mércét. A kiinduló helyzet alapján gondolhatná az ember nagyon is sablonosnak a történetet, pedig egyáltalán nem az. A főszereplő, aki a narrátor is, a 18. életévét éppen csak betölltött Petronella Oortman. Petronella Oortman egy valós történelmi személyiség, azonban semmi köze nincsen a Jesse Burton alkotta fiktív karakterhez. Talán csak a babaház, ahonnan Burton az alapötlete vette. Nella apja halála után csak adósságot hagyott a családra, ezért édesanyja kénytelen beházasítani legidősebb leányát egy gazdag családba, nevezetesen a dúsgazdag Brandtek sorába. Férje

A társadalmi konvencióktól megszabadulva - Han Kang: Növényevő

Kép
Nagyon szeretem Kafkát. Azért vettem a kezembe Han Kang könyvét, mert a kafkai átváltozás ígérete lapult benne. A könyv igazi egynapos olvasmány, kényelmesen a végére lehet érni a történetnek, amely mindössze 170 oldalban írja le az eseményeket. Han Kang igazán gyönyörűen ír. Ezt a tényt mindig megállapítom, amikor keleti író a művét olvasom. Egyszerűen máshogy látják a világot, mint mi nyugati emberek. Teljesen más a gondolkodásuk, a világszemléletük, ezért más megvilágításba is helyezi a mondanivalóját. A szavak olyanok, mint a víz az erős, hajlékony bambusz körül. Lágyan duruzsolva mesél, nyugodtan csordogálja körül az ember lelkét. Imádok főzni, ezért különösen nagy élvezettel töltött le az ételekről szóló részek. Részletes leírást kaptunk az alapanyagokról, az előkészületekről, magáról a főzés folyamatáról és az ínycsiklandozó végtermékekről. Egészen magával ragadott a koreai konyhaművészet. Érdekes a könyv szerkezeti felépítése. Három nagy fejezetre tagolódik, a 3 narráto

Az ellenség neve:globális felmelegedés és kapitalizmus - Kim Stanley Robinson: New York 2140

Kép
Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy sci-fi rajongó, kimondottan tetszett a könyv. Elég testes, tömör olvasmány volt, több fölösleges, bagatell szállal, amik miatt küzdöttem vele, a vége felé, pedig kicsit untam is. A történet az igencsak távoli jövőben veszi kezdetét, 2140-ben és körülbelül 3 évet mesél el. Részletesen bemutatja a Robinson által elképzelt jövőnket. Két évszázaddal később az emberiség legnagyobb ellenségei a globális felmelegedés révén a mindent elöntő tenger lesz, illetve az emberiséget végtelen és teljességgel fölösleges adósságspirálba taszító kapitalizmus. Nekem kifejezetten tetszett, hogy az író nem a karaktereket, hanem magát a környezetet és a körülményeket helyezte a történet középpontjába. Habár azért jócskán megnyilvánulnak a szereplők, akik a történet végére minimális karakterfejlődésen mennek keresztül. Mint a címből is következtetni lehet az események New Yorkban játszódnak, az új szuper Velencében. Velencéről konkrétan nem is esik szó, de gondol

Ijesztő valóság - Timothy Snyder: A zsarnokságról - Húsz lecke a huszadik századból

Kép
Donald Trump, amerika új elnöke... Annyira ijesztően és félelmetesen alkalmatlan a feladatra, hogy Tymothy Snyder tollat ragadott és Trump megválasztása napján megírta könyvét, amely inkább mondható egy esszégyűjteménynek. A mindössze 170 oldalas szösszenetet egy napi munkába menet és hazafelé jövet utazási ideje alatt olvastam el, ami kb. 2 óra. Ennek ellenére nagyon ütős. 20 hátborzongató lecke a közelmúltból, amelyek, ha nem vigyázunk ugyanúgy megismétlődhetnek. Amikor a világ háborúkra, főleg a holokausztra, valamint a sztálinizmus idejére gondolunk minidig egy gonosz embert látunk, aki galád módon manipulálta a népet és terrorban tartotta az embereket, ami miatt elképzelhetetlennek tűnt a parancs végre nem hajtása. Azonban hatalmas a kollektív felelősség elve, amiről nem mesélnek a történelem órákon. Pedig kellene. Ennek kapcsán felmerül rengeteg kérdés. Mi lett volna, ha senkit nem lehet kivégezni bírósági eljárás nélkül? Mi lett volna, ha a szabad sajtó nem hagyja cenzú

Őszi kívánság lista

Kép
1. Yaa Gyasi: Hazatérés Már megjelent!   A 18. századi Ghánában Maamét fanti harcosok rabolják el a falujából. Miután lánygyermeket hoz a világra, sikerül megszöknie, de kénytelen hátrahagyni gyermekét. Hazatérve egy ashanti harcos harmadik felesége lesz, és újabb kislánynak ad életet. A féltestvérek, Effia és Esi sosem találkoznak, és sorsuk is másként alakul: Effia férjhez megy egy angolhoz, s míg ő kényelemben él a Cape Coast-i erődben, húga, Esi az erőd tömlöcében várja, hogy sokadmagával eladják rabszolgának, és áthajózzák Amerikába.   A történet egyik szála Effia utódait követi a háborús Afrikában, bemutatva a fanti és ashanti nemzetségek küzdelmét a rabszolga-kereskedelemmel és a brit gyarmatosítókkal. A másik szál Esi és leszármazottainak életét meséli el Amerikában - rabszolgasorsukat a déli ültetvényeken, a polgárháború idején, majd útjukat az alabamai szénbányákból Harlemig, a dzsesszklubok és kábítószertanyák világába. A Hazatérésben hét generáció sorsát követhe