Könyvorgia

Fogjátok-e élvezni, egyáltalán érteni a Drakula előzménytörténeteként elhíresült regényt, hogyha nem olvastátok az eredeti könyvet Bram Stoker tollából?  Ha bennetek is ez a kérdés merülne fel és vaciláltok, hogy melyik Drackula történettel vágjatok bele a halhatatlan vámpírlények szerteágazó történeteibe, mint én. Ne gondolkozzatok rajta egy percet sem! A Dracul egyszerűen annyira tökéletesen van megírva, hogy az olyanok számára is akik nem olvasták az eredeti művet, akárcsak én, teljes mértékben érthető a történet. Egy percig sem éreztem úgy az olvasás során, hogy bármi hátrányban részesültem volna, mert a Drakuláról származó összes tudásomat film adaptációkból szedetem össze. Sőt, még jobb is, hogy ezen a modernebb nyelvezetű regényen keresztül kezdtem el ismerkedni Drakula történetével. Valljuk be őszintén egy 1897-ben íródott könyvvel azért többet kell barátkozni, illetve kell egy kis idő, ameddig az ember ráveszi magát a klasszikusok olvasására. Nálam például majdnem 3 éve

Tom Hanks nevét mindenki ismeri. Roppant tehetséges színész, rendező és producer, aki most írásra adta a fejét. 2017. decemberében jelent meg első könyve, a Különleges karakterek . A  könyv központi eleme az írógép, a 15 novella mindegyikébe beleszőtte ezeket a múltszázadi gépezeteket valamilyen úton módon. Nagyon vártam már, hogy elolvassam Tom Hanks könyvét. Mivel színészként nagyon szeretem,ezért az írásához is nagy reményeket fűztem, azonban lehet, hogy egy kicsit magas elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak. Próbáljunk meg el tekinteni attól a ténytől, hogy a borító tetején nagy betűkkel virít ennek a rendkívül híres embernek a neve, mert bármennyire híres is, ő mégiscsak egy elsőkönyves író. Az elején nehezen kaptam el a fonalat, de amint ráéreztem Tom Hanks szerzői stílusára igazán élveztem a novellái olvasását. Sokszor ugráltunk a térben és időben, voltak írások, amelyek roppant komoly hangvételűek voltak és voltak nagyon bohókásak is, de mégis mindegyiknek volt valamil

A karácsonyi időszak közeledtével lassan elérkezik a klasszikusok olvasásának békés időszaka. Nem tudom ki, hogy van vele, de én az Adventi időszak és a hosszabb karácsonyi pihenés alatt szívesebben veszek le a polcról egy-egy klasszikusnak mondható művet, mint az év többi szakaszában. Valahogy az ilyen, maihoz hasonló borongós napon sokkal szívesebben olvasok, Brontët vagy Austent, akik a ködös, borongós Angliai lápvidékre kalauzolnak, vagy esetleg Kafkát, akinek az alap látásmódja és a tárgyi ábrázolása alapjáraton sötétebb hangvételű.  Manapság a fiatalabb generációk nem nagyon olvasnak klasszikus műveket. Kötelező olvasmányokat még csak-csak, de olyan világirodalmi alapműveket, amik nem kaptak helyet a kötelező olvasmányok nem túl népszerű listáján, aligha akad a kezükbe. Ez nem feltétlenül írható az ő számlájukra, okolható érte az oktatási rendszer vagy az otthonról hozott szociális viselkedési formák. Magamból kiindulva sokszor előfordult, hogy egy jónak vélt klasszik

A kávézás és a teázás szokása nagyon sok ember mindennapi rutinjának képezi szerves részét. Híresen kávéfüggő nemzetnek tekintjük az olaszokat és az arabokat, akiket a svédek is szorosan követnek a sorban. De azért mi magyarok sem maradunk el nagyon. Az északi országok kultúrája egyre jobban hódít világszerte a Hygge,  Lagom ,  Sisu  és Lykke megjelenésével. A Fika szertartása már a Lagomban is megjelent, most pedig egy egész picike könyvet szenteltek csak a kávénak és a hozzá kapcsolódó szokásoknak.  Persze magyar ember számára derűsen hangzik a könyv címe, de a kezdeti vigadozások után azt vettem észre, hogy szépen lassan beépült az itthoni szókincsünkbe is. Fikázzunk? - kérdezzük egymástól, hogyha egy bögre feketére és pár perc szünetre vágyunk. 

Jodi Picoult korunk talán legprovokatívabb írója, aki könyveiben sorra veszi a botrányosabbnál botrányosabb témákat: iskolai lövöldözés, halálbüntetés, rasszizmus, háborús bűnösök felkutatása, gyermekgyilkosságok. Legújabb könyvében, az Életszikrában, pedig az abortusz kérdéskörét boncolgatja a mai, modern Amerikában. Utoljára, a  Tizedik kör t olvastam az írónőtől, ami annyira nem nyerte el a tetszésemet. Az Életszikra lett az egyik kedvencem az írónőtől. A könyv gyönyörű, a kiadó igazán remek munkát végzett. A borítónak olyan tapintása van, mintha sok sok tintapaca került volna a papírra, amikből bármilyen forma kirajzolódhat, mint egy új élet kezdetei. Ha a regény lapjairól nem derülne ki, hogy mikor is játszódik a történet, azt is gondolhatná az olvasó, hogy mondjuk az 1900-as években, amikor az abortusz még nem volt olyan biztonságos és elfogadott, mint manapság. Jodi Picoult egy olyan Amerikát mutat be (ismét), amiről egy Európai ember nem is gondolná, hogy ilyen előfor

A legtöbb esetben a filmeket vagy sorozatotokat könyvek alapján készítik. Én tipikusan az az ember vagyok, aki előbb szereti elolvasni a könyvet, mielőtt megnézné a belőle készült film-vagy sorozat adaptációt. Persze vannak kivételt képező esetek. A halál angyala esetében szinte párhuzamosan haladtam a könyv olvasásával és a sorozat nézésével. Sajnos a sorozatnak hamarabb a végére értem, így a regény vége nem okozott meglepetést. Nagyon szeretem az olyan listákat, amikben összehasonlítják a regényt a belőle készült filmmel vagy sorozattal. Összeszedtem 4+1 érvet, ami miatt A halál angyala könyvben sokkal jobb, mint a belőle készült sorozat. Habár ennek a történetnek a feldolgozása esetén a sorozat is zseniálisra sikeredett.

Még semmit nem olvastam Csáth Gézától, azonban az Egy elmebeteg nő naplója már régóta felkeltette az érdeklődésemet. Imádom a naplókat és amikor Budapest szerte megjelentek a Poket automaták, Csáth Géza volt az első Poket könyv, amit beszereztem. Az író igazi botrányhőse volt a magyar irodalomnak, személye miatt is roppant érdekesek alkotásai. Orvosnak készült, tanulmányai befejezését követően különböző pesti fürdőkben tevékenykedett orvosként. Az íráshoz már kora gyerekkorában is nagy hajlandóságot és tehetséget mutatott. Orvosi munkája mellett szorgalmasan alkotta novelláit, regényeit álnéven, amin híressé vált. Fő témája az elme betegségei, illetve különböző anatómiai problémák regényes formába öntése volt. Csáth Géza komoly morfiumfüggő volt. A szer először "véletlenül" került a kezébe, amikor tévesen tüdővészt diagnosztizáltak nála, majd rájött, hogy morfiumtól bódult fejjel olyan dolgokat tud papírra vetni, amiket józan állapotban soha nem lenne képes. Alkotási vágy

Az ifjúsági regény abszolút nem az a műfaj, amiből az olvasmányaimat szoktam választani. Az elején kicsit féltem, hogy túl gyerekesnek fogom találni, szenvedés lesz az olvasás, nem fog tetszeni. A regény elég nagy vízhangot váltott ki világszerte, molyon is 98%-ot kapott, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Ráadásul a könyv maga annyira gyönyörű, hogy nem tudtam ellenállni és azonnal neki kezdtem. Pék Zoltán zseniális fordítása rögtön átröpített Nevermoor varázslatos világába. Jessica Townsend első regényét, úgy harangozták be, mint a Harry Potter könyvek méltó utódját, egy kis Lewis Carollos behatással. Kerestem az erre utaló jeleket a regény lapjain, de megmondom őszintén nem sok hasonlóságot véltem felfedezni a könyvek között. Talán annyi, hogy a Nevermoor főszereplőjének története, ugyanúgy 11 éves korában kezdődik, mint Harrynak, illetve mind a két regényfolyamban egy-egy különleges varázsvilág kerül bemutatásra. Azonban a Roxfort és Nevermoor egyáltalán nem hasonlít

Az október igen lightos kezdetnek ígérkeztt könyves beszerzések terén. A hónap végén érkezett recenziós példányok, utolsó pillanatos akciós vásárlások, piacos túráknak köszönhetően tetemes mennyiségű új könyvvel gazdagodott ebben a hónapban is a polcom. Pontosan 13 kötettel. A tizenhármas szám bele is illik a Hallottak napi hangulatba. Lássuk is a könyveket!