Gimis éveimben rengeteg Meyersonéhoz hasonló regényt olvastam, azonban már kinőttem ezekből a könnyed romantikus történetekből. Ennek a könyvek nem tudtam ellenállni, mert egyrészt könyvesboltról szólt, az utolsó könyvesboltot központba helyező történet, amit olvastam egy Zafón regény volt. Azt gondoltam ez a könyv is tartogathat meglepéteseket számomra. Illetve ezekben a zavaros időszakokban, amikor nem látunk egy hétnél előrébb valami könnyed olvasmányra vágytam, ami elvarászol és bájával kiszakít a mindennapok vészjósló mélabújából. Meg kell még említenem, hogy a kötet nem a hagyományos értelemben érkezett meg hozzám, hanem utazó könyv formájában. Van abban valami varázslatos, hogyha ugyanazt a könyvet olvassátok el egymás után, kézről kézre jár a kötet, konkréten nem tudtok véleményt cserélni a regényről, hiszen mindannyiotok máskor olvassa mégis tudtok apró emlékeztetőt hagyni az utanátok következő olvasónak. A kör pedig velem bezárult, hisz én voltam a könyv utolsó olvasója, lássuk az én véleményemet.
Egy könnyed, bájos történetről van szó, ami egy tragédiával indul. Főszereplőnk Miranda értesül róla, hogy 16 éve nem látott különc, varázslatos nagybátyja meghalt. A családi legendáriumban Billy neve egyenlő egy sötét ki nem mondott titokkal, ami olyannyira megmérgezte a két testvér, Billy és Miranda édesanyja, Suze viszonyát, hogy majdnem két évtizedig nem kommunikáltak egymással. Billy mindig is nagyon különlegesszerepet tölttt be Miranda éltében, hiszen ő volt az a nagybácsi, akire mindenki vágyik, bohókás, rejtélyes és titkokkal teli. Billy minden lehetőséget megragadott, hogy kincsvadászatot rendezzen a lány számára, ami csodálatossá varázsolta gyerekkorát. Billy szeizmológusi munkájából kifolyólag és a titok miatt, amit magával cipelt roppant megbizhatatlan volt, hol megjelent, hol eltűnt az életükből.
A kaland Billy temetésével és a hagyatéki eljárással kezdődött, hiszen Mirandára hagyta a legféltettebb kincsét, a könyvesboltot. Még mielőtt Miranda értesült a halálhírről kapott postán egy könyvet az első nyommal, ami elindította ezen az izgalmas, de ugyanakkor fájdalmas utazáson a családi történelem egy már-már homályba vesző fejezete után. Maga az elgondolás nagyon izgalmas volt, azonban a kivizetelésben valami félre csúszott. Viszont ha azt nézem, hogyha ez Meyerson első regénye nem végzett rossz munkát.
Annak ellenére, hogy Miranda velem egy idős semmi hasonlóságot nem tudtam felfedezni a mentalitásunkat vagy az élethelyzetünket tekintve. Távol él a szüleitől, konkrétan az ország másik felén, a barátja, Jay lakásába. Furcsa volt számomra, hogy 27 éves felnőtt nőként az első komoly párkapcsolatát éli és olyan megnyilvánulásai voltak, mint egy 18 éves szerelmes kamasznak. Sajnos ezek a részek nagyon életszerűtlenek voltak és roppant fárasztó is volt olvasni a Jayel való kapcsolatáról. Úgyanúgy frusztráló volt az anyukájával való kapcsolata is, hiszen a tökéletesség burkába öltözetett tömény hazugság volt az egész. Sajnos Miranda jellem fejlődése sem volt olyan számottevő és inkább csak hozzáigazodott az új helyzetekhez, mintsem fejlődött. A klasszikus irodalmi művekben való tájékozatlanságáról pedig nem is beszélek. Meg kell mondanom egyáltalán nem szerettem az ő karakterét.
Mint már korábban is említettem az alap koncepció nagyon jó volt, de az írónő bizontalansága vagy tapasztalatlansága miatt az első három fejezet után ki lehett találni a nagy, mindent átitató titkot. Nem szeretem, hogyha előre ki tudom találni a csattanót. Ráadásul miután kierült, aminek ki kellett derülnie túl sokat foglalkoztak a szálak felgöngyölítésével és nem maradt semmi az olvasó fantáziájára bízva. Ebben az időszakban szuper figyelemelterelés volt arra a pár napra, amit a regénnyel töltöttem, valószínűleg normál esetben letettem volna.
Vélemény: 3,5/5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése