Margaret Atwood: Legvégül a szív

Újabb csodás kötettel bővült a Jelenkor kiadó gondozásában megjelenő Margaret Atwood életmű sorozat. Ezúttal egy viszonylag friss, 2015-ös regényét hozták el a magyar olvasóknak. A Legvégül a szív egy a Maddaddam-trilógiához hasonló cli-fi, azaz egy klímaváltozáson alapuló irodalmi alkotás. Az alaptörténet szerint Amerikában vagyunk egy frissen bekövetkezett gazdasági válság után, melynek következtében a cégek kivonultak a válság sújtotta területekről, az emberek tömegesen vesztették el az állásukat, váltak otthontalanná, mindenhol eluralkodott a bűnözés és az erőszak. Főszereplő házaspárunk, Charmaine és Stan a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen az autójuk megmaradt, amiben lakni tudnak és Charmainenek van egy alig fizető részmunkaidős állása, parányi kis keresetéből éppen csak nem halnak éhen. Életük kilátástalannak tűnik, amikor egy napon Charmaine lát egy hirdetést, amiben a Consilience-Pozitron ikerprojektbe keresnek résztvevőket. A projekt kényelmes lakhatást és biztos állást ajánl az év felére, cserébe a lakóknak minden második hónapban be kell vonulniuk a Pozitron börtönébe. Az ikerprojekt lényege, hogy fele kapacitással tartsanak fent egy várost, tehát minden házban két család él és minden munkahelyet ketten töltenek be, felváltva. Kevés szabály van, de mind közül a legfontosabb, hogy tilos érintkezni a váltótárssal. Minden nagyon kedvezően alakul, ameddig Charmaine titkos viszonyba nem kezd a váltótársával. 

Atwood többi disztópiájától eltérően pillanatok alatt felpörögtek az események, a legelejétől kezdve berántott a regény. Az ikerváros modell rengeteg napjainkat is érintő társadalmi problémát vetett fel, mint a szervkereskedelem, a korrupció, a kizsákmányolás, a génmódosított élelmiszerek létrehozása, a pazarlás, az energiatakarékosság fontossága, az élhető életterek biztosítása és persze Atwood egyik kedvenc témája, a nők kizsákmányolása. Mind olvasás alatt, mind pedig utána bőven adott gondolkodni valót az olvasónak. 

A szörnyű környezeti hatások következményeinél, talán még érdekesebb volt ahogyan az emberek hozzáálltak ehhez az új váltott életükhöz. Hiszen lélektanilag nagyon nehéz feldolgozni egy materiális társadalomban élő ember számára, hogy semmi sem 100%-ig az övé. Meg kell osztani az otthonát vadidegenekkel, közösen kell használniuk a robogót, a fűnyírót, a hajszárítót vagy a kávéfőzőt. Arról nem is beszélve, hogy a börtönben töltött idő alatt a házastársak sem találkozhatnak, nem is tudják mi van a másikkal egy teljes hónapig. Szóval Atwood borzalmasan izgalmas feltevésekkel dolgozott ebben a regényben is, amik néha már a teljes abszurditásba hajlanak, mint a szexrobotok vagy a programozható emberek. 

Minél előrébb haladunk a cselekményben annál jobban keverednek a szálak, amit Charmaine és Max egy fellángoláson alapuló viszonya indított el. Vagy nem is spontán viszonyról van szó? Ennek kiderítése érdekében olvassátok el a regényt.