Miranda Cowley Heller: Papírpalota

Egy nyár Cape Codon, ami mindent megváltoztat, családokat szakíthat szét és régi szerelmeseknek adhat új esélyt a boldogságra. Elle családjánál hagyomány, hogy a nyarakat a Papírpalotában, a család nyaralójában töltik Cape Codon. Mióta gyerekként összeismerkedett Jonasszal és legjobb barátokká váltak, a nyarakat családjaik mindig együtt töltik ebben a lassan az enyészetté váló, papírból készült nyaralóban. Elle ötven éves, három gyereke és szerető férje van, azonban az életéből hiányzik valami, amit megpróbál elkeseredetten pótolni. Egyik este kilopóznak a családi összejövetelről és a ház falának dőlve hevesen szeretkeznek Jonasszal. Ezen a ponton gondolhatnánk, hogy ez egy klisés megcsalás történet, amiben Elle és Jonas végre összejönnek, ahogyan azt már húsz éve kellett volna, azonban annyival több van ebben a könyvben, Elleben, amit elsőre nem is hinne az olvasó. Habár a regény cselekménye egy nap alatt lejátszódik feltárul Elle teljes élettörténete, az a sok szörnyűség, amin át kellett mennie, a titkok, amiket annyi éven át eltemetett magában. Miranda Cowley Heller, pedig annyira gyönyörűen tárja fel ezeket a rétegeket, oldalról oldalra haladva sokkolja az olvasót a traumatikus események sorával. Ez a szerzőnő első regénye, remélem mihamarabb olvashatjuk a következő írását is.

Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag rövid regény, hiszen alighogy megvan 300 oldal rengeteg mindenről szó esik benne és a témák sokaságának ellenére egyáltalán nem éreztem azt, hogy bármelyik szál kibontatlan vagy elvarratlan maradt volna. Bemutatásra kerül Elle nem mindennapi családja, az ismétlődő mintázatot, pedig egészen a nagyanyjáig vezeti vissza. Generációk sora nőtt fel mozaikcsaládokban, a nagyanyja és az anyjai sem a megfelelő férfiakat választották maguk mellé, ebből kifolyólag sokszor képbe került a szexuális zaklatás, amit a gyerekeknek kellett elszenvedniük. Sok kritika érte a könyvet miszerint nagyon nyers és puritán, de valahogy pont ettől valóságos, élő és lüktető az egész regény. Véleményem szerint a szerző nem esett túlzásba, pont annyira írt le nyersen egy-egy jelentet, amennyire kellett. Illetve egy erőszakos tettet szerintem nem is kell finoman körül írni. A regény nyelvezete igazából gyönyörű, a tájleírások egyszerűen varázslatosak. Ebből a szemszögből nézve mégis nyári olvasmánynak mondanám, hiszen olvasás közben én is úsztam a tóban és együtt néztem a tűzijátékot a szereplőkkel. Viszont egyáltalán nem könnyed olvasmány.

A nemi erőszak egy központi témája a regénynek, de emellett még sok más fontos kérdéskört felsorakoztat. Szó esik a családi kapcsolatokról: szülő-gyermek, testvérek, házastársak, mostohaszülők és nevelt gyerekek kapcsolatáról. Behozza a mozaik családokat, nem véletlenül, hiszen ez a szituáció sajnos egyre több és több embert érint. De szó van itt gyászfeldolgozásról és családon belüli elhidegülésről is. Egyszóval ez a regény magáról az életről szól, Elle életéről és traumáiról, boldogsága apró morzsáiról, döntésekről, melyeket hol félt meghozni, hol későn kapott észbe. 

A regény azonfelül. hogy nagyon olvasmányos és gyönyörű a nyelvezete, a szerkezete is nagyon csavaros, hiszen tulajdonképpen egy nap eseményeit meséli el úgy, hogy közben feltárul az olvasó előtt egy egész élet, sőt Elle családjának története is. Azonban nem mondanám tipikusan családregénynek, de nagyon hajaz rá. Ez a váltott szemszögű elbeszélés, mivel rövid szakaszokat váltogat a szerző először nagyon zavaros volt, azonban pár oldal után, amint behúz a könyv csak úgy olvastatja magát és letehetetlenné válik. Senkit ne tévesszen meg a rózsaszínes borító, mert egyáltalán nem csak nőknek való regény, témáit tekintve igencsak brutális történetről van szó. Nem hiába választotta be Reese Witherspoon is a könyvklubjába. Meg merem kockáztatni, hogy az idei évem egyik legjobb könyve volt. Olvassátok el, mindenkinek ajánlom, azonban a gyengébb idegzetűek csak csínján bánjanak vele, mert tényleg van benne egy-két nyersebben leírt jelenet.