Igazi karácsonyi mese Charles Dickenssel és Viktória királynővel ⧫ Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
A lány, aki megmentette a karácsonyt, Matt Haig karácsonyi trilógiájának második része. Ez a történet is remekül fel van építve, akárcsak A fiú, akit Karácsonynak hívnak. Az első könyvben arról olvashatunk, hogy ki is Karácsony apó, hogyan lett belőle az, aki. Ebben a könyvben Karácsony apó már abban a formájában mutatkozik meg, ahogyan mindenki ismeri őt: jóságos, nagyhasú, nagyszakállú, középkorú Mikulásként.
Nikolas boldogan él Koboldfalván és évről évre egyre izgatottabban várja a karácsonyt, ám szörnyű balszerencsék következtében minden évben pont szenteste napján történik valami, ami veszélybe sodorja a gyerekek boldogságát. Azonban történetünk idejében nem csak a koboldok világában, de az emberek birodalmában is baj történt. Ugyanis főszereplőnk, Amelia, sorsának mostoha körülményei miatt elveszítette a reményt a csodában, ami kihatott az egész világra.
Mivel majdhogynem egymás után olvastam a két könyvet friss az olvasási élményem és bátran ki merem jelenteni, hogy Matt Haig két könyve közül ez nekem sokkal jobban tetszett. Egyrészt imádom azt a történelmi kort és helyszínt, amit az író a történetéhez választott: a szomorú, viktoriánus kort, az elszegényedő Londoni peremterületeket és dologházakat. Imádtam, hogy olyan ismert karaktereket szőtt bele a mesébe, mint Charles Dickens, Viktória királynő és Albert herceg. Illetve sokkal eseménydúsabb volt az első részhez viszonyítva. A csodás illusztrációkról nem is beszélve.
Mindannak ellenére, amit Amelianak át kellett élnie, mégis tudott hinni a csodákban. Varázslatos történet az emberi jóságról és arról, hogy soha nem szabad feladni a reményt, mert csodák igen is léteznek. Matt Haig alkotása igazán felemelő olvasmány volt a számomra, így az év végén.
Véleményem: 10/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése