Az író világsztár első regénye ⧫ Margaret Atwood: Az ehető nő

Az ehető nő története a 23 éves Margaret Atwood fejéből pattant ki, aki akkoriban még nem a disztópia királynője volt, csak egy lány az egyetemről, aki irodalommal akart foglalkozni és íróvá szeretett volna válni. Hála a 2017-ben kezdődő Atwood láznak a Jelenkor kiadó gondozásában egymás után jelennek meg a kanadai szerző művei. Sok éves várakozás után az életmű sorozat legújabb részeként magyarul is olvasható elsőként publikált regénye, Az ehető nő. Atwood írói karrierje igencsak balszerencsésen indult útjának, hiszen az akkori kiadója elveszítette a kéziratot, ami ezért majdnem meg sem jelent. De mint oly sokszor láthattuk már az irodalomtörténelemben kézirat nem vész el, Az ehető nő is kiadásra került 1965-ben. Hogyha a kiadó vezetője elpuskázta volna az első Atwood regény kiadásának lehetőségét biztosan élete legnagyobb hibájának élte volna meg hanyagságát és teljesen jogosan. 

Az előszóban Atwood bő 15 év távlatában, 1979-ből szól ki az olvasónak. Megmondom őszintén, sorait olvasván egy kissé elbizonytalanodtam a regénnyel kapcsolatban, kicsit úgy érzetem Atwood előre fogadkozik első publikált írása miatt. Mindössze 23 évesen írta a regényt, csöppnyi élettapasztalattal, de annál nagyobb társadalmi rálátással. Mintha előre akarta volna bocsátani az olvasónak a regény esetleges hibáit. Életművek olvasása során az ember gyakran tapasztalhatja az egyes alkotások hullámzó színvonalát, a stílus kiforratlanságát. Azonban Az ehető nő ennél jobb pozitív meglepést nem is nyújthatott volna számomra, hiszen egyáltalán nem éreztem kiforratlannak a stílust vagy az első regényekre olykor jellemző történet vezetési nehézkességet sem tapasztaltam, éppen ellenkezőleg ez a pályája elején íródott regény áll az eddig elolvasott könyvei közül a legközelebb hozzám. Megdöbbentően modernnek és mainak hatott ez az 1965-ös regény, amiben annyira aktuális és mai témákat boncolgat a szerző, hogy az már ijesztő. 

A regény szerencsétlensége hozta meg számára az igazi sikert, hiszen még a nagy feminista hullám előtt íródott, de csak jóval utána került kiadásra. Mondhatjuk Atwoodra, hogy látnok, de a protofeminista elnevezés egy fokkal azért racionálisabb, hiszen egy olyan szerzőről van szó, aki már pályája legelején megtalálta az őt legjobban foglalkoztató témát, nevezetesen a nők helyzetét a családban, a társadalomban vagy az általa teremtett disztópikus világokban. Mivel regénye a feminizmus egy változó időszakában került az olvasók elé sokkal nagyobbat szólt, mintha akkor publikálták volna, amikor megírta. 

A történet főszereplője Marian jó tempóban haladó átlagos életet él, hiszen az egyetem elvégzés után azonnal el tudott helyezkedni egy piackutató cégnél, közösen bérel egy lakás a különc Ainsleyvel, a Peterrel való kapcsolata is a megfelelő mederben halad. Azonban valami még sincs rendben, frusztrálja és emészti a dolog, de egyszerűen nem tudja mi a probléma. Körülötte egymás után lesznek a párokból házaspárok, majd alakulnak át kisgyerekes családokká. Marian valahol a lelke mélyén tudja, hogy neki is ezen az úton kéne járnia, mégsem akaródzik megtennie a lépéseket felé. Marian világában mindent a férfiak uralnak, a nő megszűnik létezni a számukra az utódok létrejöttét követően. A munkahelyén be sem tehetik nők a lábukat a vezetői szintre, illetve amint valamelyik kolléganőnek az életébe betolakszik a házasság a vezetőség szemében megszűnnek hasznosnak lenni. Két lehetőségük van: vagy önként mondanak fel vagy elbocsátják a frissen házasodott hölgyeket. Borzasztóan kiábrándító. 

Atwood, mint ahogy azt megszokhattuk tőle ebben a regényben is minden árnyalatát megmutatja a női létnek, hiszen bemutatásra kerülnek az elkeseredetten férfira vadászó iroda szüzek, a kapcsolatot nem csak gyereket akaró anyatigris, a három gyerekes családanya, akit teljesen maga alá terítenek, idegesítenek a gyerekei, és persze ott van Marian az előtte szerte ágazó lehetőségek közepén állva tanácstalanul. Éppen egy olyan életszakaszban van, ami megfelelő a párválasztásra és a családalapításra. Ebben az időszakban az emberek azért hajlamosak elkövetni azt a hibát, hogy nem a számukra legmegfelelőbb társat választják ki, hanem azt akivel akkor éppen összesodorta őket az élet. Marian esete is hasonló, hiszen barátja, megrögzött agglegény, azonban egyik napról a másikra abban a helyzetben találta magát, hogy minden barátjának bekötötték már a fejét. A helyzetből való pánikszerű menekülésképpen megkérte Marian kezét, holott ők ketten távolról sincsenek egymásnak teremtve. 

Az elbeszélésmód is roppant szemléletes, hiszen a történet első felében, még a lánykérés előtti időszakban Marian egyes szám első személyben narrálja az eseményeket. Majd az ominózus lánykérést követően egyre jobban kezd távolodni önmagától, amit az elbeszélői hang is remekül bemutat, hiszen a távolságtartó egyes szám harmadik személyben olvashatjuk tovább a történetet és ekkor kezdődik el Marian furcsa viszonya az ételekhez is. Szépen fokozatosan bemutatásra kerül, ahogyan Marian egyre több ételt nem tud befogadni és az emészthető dolgok köre egyre szűkül. Marian és Peter kapcsolata semmilyen különleges ízt nem tartalmaz, olyannyira, hogy a regény vége felé Marian nem is szívesen találkozik már a vőlegényével és egyre több kibúvót talál magának, amiért lemondhatja a közösen betervezett programokat. Persze viszonyítási alapként felbukkan a regényben egy megmagyarázhatatlan személy is, a roppant különc és bohém Duncan, aki minden tekintetben Peter ellentéte és aki megmutatja Mariannak, hogy nem muszáj a vele való életet választania. 

A regény sok szempontból volt nagyon elgondolkodtató a számomra, hiszen fiatal házaként én is lassan sodródom az édesanyává válás felé. Talán a koromból és az élethelyzetemből adódóan is érintett meg ez a regény nagyon mélyen. Sajnálatos módon az Atwood által leírt 1965-höz képest nem sok minden változott abban a tekintetben, hogy a társadalom jobban elfogadja, illetve segítse a nők anyává válását, az egyensúly megteremtését a munka és a család között. Hiszen a mai, "modern felfogású" 21. században is nagyon komolyan jelen van a nemi alapú diszkrimináció és a nők felé tendáló kettős mérce. Egy nőnek ugyanolyan jól, sőt jobban kell teljesítenie a munkában kevesebb fizettségért, mint egy férfinak, de jónak kell lennie a háztartás vezetésében és a gyereknevelésben is. 

Egy szó mint száz hiába telt el ötven év a történet papírra vetése és az olvasása között a világ alig változott valamit. Atwood ezzel a regényével is bizonyította a társadalmi problémákra való éleslátását és jövőbe illő gondolkodását. Habár nőkről ír, a könyvei egyáltalán nem csak nőknek szólnak, hanem a társadalom egészét megszólítják. Jó lenne, hogyha az általa közvetített fontos témák nemcsak a nőkhöz, hanem egyre több férfihoz is eljutnának, hiszen a nőkkel történtek közvetetten a férfiakat is érintik, az ő életükre is hatással van. 

Vélemény: 5/5