Ha szeretnél többet tenni a bolygónkért, ezt a könyvet olvasd el! ⧫ David Attenborough ⧫ Egy élet a bolygónkon

David Attenborough igazi vén rókának számít már környezetvédő berkekben. Ez nem pusztán a korából fakadó tény, hanem az egész életútját tekintve figyelhető meg, hiszen ő egyike azon szerencséseknek, akik már nagyon fiatalon tudják, hogy mivel akarnak foglalkozni a későbbiekben. Már nagyon fiatalon rájött, hogy a természet csodái között van igazán otthon, tévés munkája segítségével szenvedélye igazi hivatássá nőtte ki magát. Azt csinálhatta, amit a legjobban szeretett: új, ismeretlen tájakat fedezett fel és mutatott be a nagyközönség előtt, miközben többször is körbe utazta a bolygót. A világon ő hozta el a nagyközönséghez először a lajhárt vagy a kacsacsőrű emlőst. Rendkívüli élete során olyan érintetlen tájakon járt, mint az Antarktisz jégtakaróval borított vidéke vagy Pápua Új-Guinea legmélyebb dzsungele, ami kizárólag gyalogszerrel közelíthető meg. Új könyvében azt mutatja be, hogyan változott meg a bolygónk (nem a jó irányba) az ő élete alatt. A szemtanú beszámolója, pedig a lehető leghitelesebb forrásból érkezik. 

A könyv első felében azokat a konkrét változásokat mutatja be, amelyek az ő élete során voltak megfigyelhetőek. Szó volt a Föld egyre népesebb lakosságáról, a folyamatos erdőirtásokról, a jég eltűnéséről a sarkoknál, az óceánok felmelegedéséről, a tengerek túlhalászásáról, az emberiség egyre nagyobb ökológia lábnyomáról. Egyre nyomasztóbb jelenlétünk magával hozta a problémákat: a fosszilis energiahordozók felhasználását és légkörbe juttatását, az ipari állattartás veszélyeit, a túlnépesedést, az üvegházhatást, a mérhetetlen szeméttermelést, az egyre élhetetlenebb környezetet, a fajok kipusztulását, az élővilág megszűnését. A könyv ezen a ponton nagyon lehangoló, hiszen az ember mélyen magába néz és nem tudja mit tegyen. Generációnkat egyre jobban jellemzi a klímaszorongás, ami nem véletlen, hiszen azt szeretnénk, hogy még a mi gyerekeinknek is legyen hol felnőniük és ők is élvezni tudják földünk csodáit. Úgy érzi az ember, hogy egyedül vajmi kevés, hogy változást idézzen elő, de ez koránt sincs így.  A nagyvállalatok kénytelenek meghallgatni az egyszerű kis embereket, mert mi alakítjuk a keresletet, a cégek pedig kénytelenek a kereslethez alakítani a kínálatukat. 

Miután Attenborough végtelen depresszióba sodorta az olvasót borzasztó vízióival, mintegy békejobbot nyújtva mutatja meg a kiutat ebből a siralmas helyzetből. Nemcsak innovációs lehetőségeket ismertet, hanem konkrét példákat is hoz, melyeken keresztül látni, hogy a dolog működik, meg tudjuk menteni magunkat. Csak, hogy egy párat említsek: meg lehet állítani a népességnövekedést a nők edukálásával vagy teljesen át lehet térni a napenergiára, ahogyan Marokkó is, akinek nincsenek foszílis energiahordózói vagy vissza lehet fordítani a tengerek kihalását, ahogyan Palauban tették. Nehéz, de kifizető munka lesz, ami a nemzetek eddig soha nem látott mértékű összefogását igényeli majd. 

A könyv egy gyönyörű keretes szerkezetet ír le, hiszen a csernobili katasztrófával indít és oda is kanyarodik vissza. Az 1986. április 26-án történt katasztrófa talán a legkomolyabb környezetszennyező esemény, amely valaha is történt az emberiség fennállása óta. Az atomreaktor felrobbanása azóta mementóvá vált, hiszen ez emlékezteti az emberiséget pusztító tevékenységére, ugyanakkor a természet itt megmutathatta, hogy ha hagyják akkor minden csapás után újra tudja teremteni önmagát. Pripjaty elhagyatott területén bő 30 évvel a katasztrófát követően csodálatosan virágzik a természet. Tanulságként bőven levonható, hogy a környezetvédelem érdekében folytatott harc nem a bolygónk fennmaradásáért folyik, hanem fajunk fenntartásáért, hiszen a természet teljesen jól megvan nélkülünk.