Az ellenség neve:globális felmelegedés és kapitalizmus - Kim Stanley Robinson: New York 2140
A történet az igencsak távoli jövőben veszi kezdetét, 2140-ben és körülbelül 3 évet mesél el. Részletesen bemutatja a Robinson által elképzelt jövőnket. Két évszázaddal később az emberiség legnagyobb ellenségei a globális felmelegedés révén a mindent elöntő tenger lesz, illetve az emberiséget végtelen és teljességgel fölösleges adósságspirálba taszító kapitalizmus. Nekem kifejezetten tetszett, hogy az író nem a karaktereket, hanem magát a környezetet és a körülményeket helyezte a történet középpontjába. Habár azért jócskán megnyilvánulnak a szereplők, akik a történet végére minimális karakterfejlődésen mennek keresztül.
Mint a címből is következtetni lehet az események New Yorkban játszódnak, az új szuper Velencében. Velencéről konkrétan nem is esik szó, de gondolom, hogy teljesen elsüllyedt, mivel az utóbbi években a tenger szintje 82 métert emelkedett. A legádázabb ellenséggé a kiszámíthatatlan időjárás és a mindent egyre jobban uralni akaró víz jelenti. Az emberek a felhőkarcolók feljebb lévő emeleteire szorultak, az épületeket egymással összekötő éghidakon közlekednek, a hajózás vált a legfontosabb közlekedési móddá, a csatornákat elárasztják a vízi taxik, a vapók és a kétéltű járművek, amik szükség esetén feltudnak röppenni a levegőbe. A gazdálkodás és az állattenyésztés a tetőkertekre maradt, a húsevésnek már nincs, nem lehet akkora kultusza, mint manapság. De nem csak magas épületekben élnek emberek. Létrejöttek a hajóvárosok, például a régi Amszterdamból kinőve, illetve az égi faluk is. Az élet szörnyen nehézzé vált. Beszűkült az élettere mind az embereknek, mind pedig az állatoknak. Egyre több faj kerül a kihalás szélére, főleg a hideget, állandó hideget igénylő nagy vadak. Mégis ilyen körülmények között is dübörög az ingatlanpiac és a tőzsde.
A történet a Met Life torony lakóinak a szemén keresztül kerül bemutatásra. Vlade az épület gondnoka, aki állandó küzdelmet vív a vízzel. Charlotte, az ügyvéd, az ártéri jogra és a menekültek, illetve bevándorlók helyzetére specializálódott. Mutt és Jeff, kvantosok, akik meg akarták dönteni a kapitalizmust. Franklin, a bróker. Gen nyomozó, a nagydarab, fekete rendőrnő, a városi rend szimbóluma. Amelia a felhősztár, illeve Stefan és Roberto a ház árvái. Ezeknek az embereknek az élete összefonódik, sőt barátokká is válnak csak azért mert egy házban laknak, néha pedig összefutnak az étkezőben. Úgy van megkomponálva az egész kapcsolatrendszer, mintha más emberek nem is élnének a városban és egyik szereplőnek sem lenne egy szál barátja vagy családja sem. Miért követezik egyenesen, hogy barátokká kell váljanak csak mert egy házban laknak?
Vannak benne (számomra) eltúlzott részek. Például a kincskeresés, vagy ahogy a két kiskölyök állandóan bajba keveredik és a megmentésüket mindig annak az arrogáns Franklinnek a nyakába varrják. Minek lohol mindig, amikor füttyentenek neki?
Amelia megnyilvánulásai sem adnak hozzá túl sokat a történethez, az ő jelentei inkább egy kisgyerekeknek szóló könyvbe valók lennének. A kvantosok megtálalása is elég abszurdul hatott. Komolyan ezeken az embereken kívül senki nem él New Yorkban?
Illetve a végén a nagy hurrikán után, amikor Charlotte indul a választásokon. Ahogy az a kampány le van írva kicsit úgy hat az egész, mintha a vakszerencse vezérelné lépteit.
Mindent összevetve nem volt rossz olvasmány, örülök, hogy sikerült rajta átrágnom magamat, ez is csak tett hozzám.
Értékelés : 3.5/5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése