Sötét, mocskos titkok játszóháza - Jessie Burton: A babaház úrnője
Már nagyon vártam, hogy olvashassam Jesse Burton regényét, hiszen rengeteg jó kritikát kapott. Az alaptörténet teljesen magával ragadott, nagy rajongója vagyok a történelmi regényeknek. És itt van végre ez a csodaszép köntösbe öltözetett könyv, ami a 17. századi Amszterdamba repít. Hatalmas reményeket fűztem hozzá, amik ahhoz képest nem teljesültek. Mert bár a regény nagyon jó nem üti meg az elképzelésemben neki állított mércét.
A kiinduló helyzet alapján gondolhatná az ember nagyon is sablonosnak a történetet, pedig egyáltalán nem az. A főszereplő, aki a narrátor is, a 18. életévét éppen csak betölltött Petronella Oortman. Petronella Oortman egy valós történelmi személyiség, azonban semmi köze nincsen a Jesse Burton alkotta fiktív karakterhez. Talán csak a babaház, ahonnan Burton az alapötlete vette. Nella apja halála után csak adósságot hagyott a családra, ezért édesanyja kénytelen beházasítani legidősebb leányát egy gazdag családba, nevezetesen a dúsgazdag Brandtek sorába. Férje a befolyásos kereskedő, Johannes Brandt, kétszer annyi idős, mint a gyermeklány, akit elvett.
Nella megérkezik az Amszterdami Arany Kanyarban lévő új otthonába, megszeppenten, félős kislány módjára, arra várva, hogy férjura köszönti szenvedélyes lángolással. A fogadtatás azonban hűvös és furcsa. Egy idősebb, kifogástalan megjelenésű hölgy nyit ajtót Nellának, akit a házvezetőnőnek hisz, ám kiderül róla, hogy Johannes testvérhúga. Aztán ott vannak még a különös háztartás további lakói: Cornélia, az árvaházi gyermek, akit szolgálólányként alkalmaznak és Otto a fekete inas. Valljuk be 1687-ben egy néger inas igencsak kirívott a sorból. Mindenki tudott Ottóról és habár régóta szerves része a háztartásnak mindefelé furcsa szemmel tekiknettek rá, természetesen a csípős megjegyzések sem maradhatnak el.
Már az első pár oldal után kiderül az olvasó számára, hogy ez nem egy könnyed szerelmi történet, ahol a felek, lassú, de annál erősebb gyökerű szerelemmel kötődnek egymáshoz. Már akkor kezd nagyon bűzleni a dolog, amikor hosszú hónapokkal az esküvő után is elhálatlan marad a nász. Ez frusztrálja Nellát, mert nem teljesít jó feleséghez méltóan és Johannest is, akinek a vágyai nem a női testet részesítik előnyben. Ahogy haladunk a regényben titok halmozódik titokra, mint egy jól felépített ház tégláit, úgy rakosgatják őket egymásra, de csak a látszat tartja egyben a tűnékeny egészet. Nella egy betolakodó, egy idegen, a szükséges rossz, aki előtt szorosan zárva vannak a titkokat rejtő ajtók, ám ahogy egyre inkább beintegrálódik a család mindennapi életébe egymás után bukkan fel az igazság. Johannes, Marin, Cornélia és Otto, mind-mind megfejtésre váró talányok.
A varázslat a miniatűr készítő személyében kúszik be a történetbe. Johannes nászajándékba egy
igencsak drága babaházat vesz hitvesének, amit Petronella elkezd berendezni, egy miniatűr készítő segítségével. Azonban a mester rengeteg kéretlen elemmel is gazdagítja a babaházat, melyek mögöttes tartalommal bírnak. Sajnos Burton nem bontotta ki ezt a szálat eléggé ahhoz, hogy kielégítse kíváncsiságomat. Homály övezi a miniatűrkészítő alakját is, azonban néhány apró morzsát elhullajt. Például, hogy nő. A korabeli Amszterdamban csak az özvegyek élhettek egyedül és vezethettek önállóan üzletet, azonban a miatűr készítő nem házas asszony.
Annak ellenére, hogy a kor szellemiségének megjelenítése ragyogó, az egész művet egy láthatatlan nyomott hangulat uralja. Az író különösen nagy hangsúlyt fektetett a női karakterekre. Egytől egyig mindegyik nő roppant erős akarattal és szilárd jelemmel rendelkezik. Talán Nella az egyetlen, aki gyengébb, gyerekesebb, de a körülmények hatása alatt hamar felnő a rá mért csapásokhoz, a regény végére már igazi vérszomjas üzletasszony, valódi Madame vált belőle. A korra nagyon is jellemző volt, hogy habár nyilvánosan a nők látszatra el voltak nyomva, ám minden fontos döntést ők hoztak meg az otthon melegéből. A babaház igazi babái a férjeik voltak, akiket mézes-mázos szavakkal vezettek az orruknál fogva. Néhány helyen, talán túl szabadosak, túl feministák a nők, elvégre mégiscsak 1687-ben vagyunk. Vegyük például Marint, aki egy vérbeli 21. századi nő, azért nem ment férjhez, mert meg akarta tartani önállóságát, nem akart egyetlen férfitól sem függeni, mégsem bírt a vágyaival. Titkának leplezésébe, pedig olyan sok energiát fektetett, hogy végül ez okozta a vesztét. Marin és a testvére Johannes egy séma alá tartoznak, akik megpróbálják titkolna igazi valójukat, ám a lufi kipukkad és a mélybe taszítja őket.
Rossz korba született jó emberek furcsa keveredése. A regényben remekül ötvöződik a 17. századi Amszterdam varázsa a mai gondolkodásmóddal, a kornak megfelelően tálalva. Komoly témákat veszeget, nem kicsi társadalomkritikával fűszerezve. Homoszexualitás kérdésköre, rasszizmus, nők helyzete. Érdekfeszítő és csavaros olvasmány. Kíváncsian várom mit rejteget még az író a Múzsában.
Értékelés: 4/5
A kiinduló helyzet alapján gondolhatná az ember nagyon is sablonosnak a történetet, pedig egyáltalán nem az. A főszereplő, aki a narrátor is, a 18. életévét éppen csak betölltött Petronella Oortman. Petronella Oortman egy valós történelmi személyiség, azonban semmi köze nincsen a Jesse Burton alkotta fiktív karakterhez. Talán csak a babaház, ahonnan Burton az alapötlete vette. Nella apja halála után csak adósságot hagyott a családra, ezért édesanyja kénytelen beházasítani legidősebb leányát egy gazdag családba, nevezetesen a dúsgazdag Brandtek sorába. Férje a befolyásos kereskedő, Johannes Brandt, kétszer annyi idős, mint a gyermeklány, akit elvett.
Nella megérkezik az Amszterdami Arany Kanyarban lévő új otthonába, megszeppenten, félős kislány módjára, arra várva, hogy férjura köszönti szenvedélyes lángolással. A fogadtatás azonban hűvös és furcsa. Egy idősebb, kifogástalan megjelenésű hölgy nyit ajtót Nellának, akit a házvezetőnőnek hisz, ám kiderül róla, hogy Johannes testvérhúga. Aztán ott vannak még a különös háztartás további lakói: Cornélia, az árvaházi gyermek, akit szolgálólányként alkalmaznak és Otto a fekete inas. Valljuk be 1687-ben egy néger inas igencsak kirívott a sorból. Mindenki tudott Ottóról és habár régóta szerves része a háztartásnak mindefelé furcsa szemmel tekiknettek rá, természetesen a csípős megjegyzések sem maradhatnak el.
Már az első pár oldal után kiderül az olvasó számára, hogy ez nem egy könnyed szerelmi történet, ahol a felek, lassú, de annál erősebb gyökerű szerelemmel kötődnek egymáshoz. Már akkor kezd nagyon bűzleni a dolog, amikor hosszú hónapokkal az esküvő után is elhálatlan marad a nász. Ez frusztrálja Nellát, mert nem teljesít jó feleséghez méltóan és Johannest is, akinek a vágyai nem a női testet részesítik előnyben. Ahogy haladunk a regényben titok halmozódik titokra, mint egy jól felépített ház tégláit, úgy rakosgatják őket egymásra, de csak a látszat tartja egyben a tűnékeny egészet. Nella egy betolakodó, egy idegen, a szükséges rossz, aki előtt szorosan zárva vannak a titkokat rejtő ajtók, ám ahogy egyre inkább beintegrálódik a család mindennapi életébe egymás után bukkan fel az igazság. Johannes, Marin, Cornélia és Otto, mind-mind megfejtésre váró talányok.
A varázslat a miniatűr készítő személyében kúszik be a történetbe. Johannes nászajándékba egy igencsak drága babaházat vesz hitvesének, amit Petronella elkezd berendezni, egy miniatűr készítő segítségével. Azonban a mester rengeteg kéretlen elemmel is gazdagítja a babaházat, melyek mögöttes tartalommal bírnak. Sajnos Burton nem bontotta ki ezt a szálat eléggé ahhoz, hogy kielégítse kíváncsiságomat. Homály övezi a miniatűrkészítő alakját is, azonban néhány apró morzsát elhullajt. Például, hogy nő. A korabeli Amszterdamban csak az özvegyek élhettek egyedül és vezethettek önállóan üzletet, azonban a miatűr készítő nem házas asszony.
Annak ellenére, hogy a kor szellemiségének megjelenítése ragyogó, az egész művet egy láthatatlan nyomott hangulat uralja. Az író különösen nagy hangsúlyt fektetett a női karakterekre. Egytől egyig mindegyik nő roppant erős akarattal és szilárd jelemmel rendelkezik. Talán Nella az egyetlen, aki gyengébb, gyerekesebb, de a körülmények hatása alatt hamar felnő a rá mért csapásokhoz, a regény végére már igazi vérszomjas üzletasszony, valódi Madame vált belőle. A korra nagyon is jellemző volt, hogy habár nyilvánosan a nők látszatra el voltak nyomva, ám minden fontos döntést ők hoztak meg az otthon melegéből. A babaház igazi babái a férjeik voltak, akiket mézes-mázos szavakkal vezettek az orruknál fogva. Néhány helyen, talán túl szabadosak, túl feministák a nők, elvégre mégiscsak 1687-ben vagyunk. Vegyük például Marint, aki egy vérbeli 21. századi nő, azért nem ment férjhez, mert meg akarta tartani önállóságát, nem akart egyetlen férfitól sem függeni, mégsem bírt a vágyaival. Titkának leplezésébe, pedig olyan sok energiát fektetett, hogy végül ez okozta a vesztét. Marin és a testvére Johannes egy séma alá tartoznak, akik megpróbálják titkolna igazi valójukat, ám a lufi kipukkad és a mélybe taszítja őket.
Rossz korba született jó emberek furcsa keveredése. A regényben remekül ötvöződik a 17. századi Amszterdam varázsa a mai gondolkodásmóddal, a kornak megfelelően tálalva. Komoly témákat veszeget, nem kicsi társadalomkritikával fűszerezve. Homoszexualitás kérdésköre, rasszizmus, nők helyzete. Érdekfeszítő és csavaros olvasmány. Kíváncsian várom mit rejteget még az író a Múzsában.
Értékelés: 4/5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése