Fantasy Február ⧫ R. F. Kuang: Sárkányköztársaság (Mákháború 2.)

A Booktube közösség egyik tagja, Zsófi, az OlvaZsófi csatornáról kihirdette a Fantasy Februárt, ami tulajdonképpen egy egész hónapon át tartó readalong a fantasy nevében. A kihívás vírus módjára terjedt a világhálón és már csak azt lehetett tapasztalni, hogy mindenki fantasy regényeket olvas. Nem volt kérdés, hogy én is csatlakozom a Fantasy Februárhoz, de csak olyan formában, hogy megpróbálok egy-két könyvet elolvasni a műfajban. Tudtam, hogy ennél több nem fog beleférni a hónapomba, mert jó pár könyvben benne voltam, amiknek az olvasását nem akartam félbe hagyni, illetve az itthon lévő fantasy kötetek mérte sem könnyítette meg a dolgomat, hiszen ezek nem a könnyed 300 oldalas kategóriába tartoznak. Végül egyetlen egy könyvet sikerült elolvasnom a műfajban, a Sárkányköztársaságot, aminek nagyon örültem, mert a megjelenése óta a polcomon várakozott. 

A Sárkányköztársaság egy ázsiai ihletésű fantasy trilógia második része, amely tulajdonképpen a Japán és Kína közötti ellentétet meséli el, mintegy alternatív történelmi regényként. Sok kritika illette a sorozatot, mi szerint jobban elmérgesíti a két ország közötti ingatag viszonyt, de mivel én nem vagyok olyan jártas az ázsiai történelemben roppantul élveztem a regényt. Az első köteteben Zsin és iskolatársai éppen csak befejezték tanulmányaikat a neves katonai akadémián, a Szinegárdon, amikor kitört egy újabb mákháború, így a frissen végzett diákok élesben vethették be az iskolában tanultakat. Zsin korán felfedezi, hogy ő nem egy sima katona, hanem a legendás Speeri nemzettség egyik utolsó tagja, aki tud bánni a tűzzel. Ő és Altan népük utolsó képviselői, ezért mindenki tanulmányozni akarja őket, hogy jobban megértsék a sámánizmus működését. A két Speeri különleges képességeik miatt egy titkos, sámánokból álló alakulathoz kerülnek a Cekóhoz. 

A Mákháború végén Altan feláldozta magát a népéért, a Cekoért, Zsinért. Az első kötet eseményeivel a háta mögött a Sárkányköztársaság elején végtelenül összetörve és kifacsarva találkozunk újra Zsinnel. Nem is csoda, hiszen túl van már egy háborún, amire nem volt felkészülve és amiben barátok és ellenségek egyaránt meghaltak; ott van ez az új, ismeretlen erő, amit nem tud uralni és a benne éledező istenség, a Főnix a téboly határára sodorja a lányt; az Altan halálából fakadó gyász, aminek a következtében elvesztette a mentorát, a barátját, talán a szerelmét is és egyedüli Speeri maradt a világban, illetve a Cekó parancsnoksága is az ő vállára helyezkedett. Ezekre csak rátett egy lapáttal az ópiumfüggőség, a szert azért szívta, hogy ne hallja a Főnix hangját a fejében és ne érezze az Altan után maradt űrt a szívében. 

A történet elején roppant mérges voltam Zsinre, hiszen a rengeteg ópium miatt minden téren használhatatlan volt, mégis állandóan ott volt az a fölényesség és arrogancia, ahogyan viselkedett mindenkivel. De mire föl kérem szépen, amikor mindet elbaltázott és semmiben sem volt jó. Határozottan nem a szívem csücske ez a karakter, de ahogyan haladtunk előre az eseményekben, azért szerencsére bőven fejlődött: leszokott az ópiumról, elkezdett felnőni a parancsnoki szerephez és nem azt csinálta mindig, amit mondtak neki. A karakterek fejlődését a szerző könnyen össze egyeztethette a háborús viszonyokkal, hiszen ez a környezet képes csak igazán megváltoztatni az embereket. 

Ebben a részben teljes egészében a háború kerül főszerepbe és a birodalom megdöntése. Ezáltal sokkal inkább belekóstolhat az olvasó a politikai intrikák világába és a diplomácia kényes útvesztőibe. Imádom az alternatív történelmi fantasykat, amiket átszőnek a politikai cselszövések, így a történetnek ezt a szálát is roppantul élveztem. Sokkal mélyebb betekintést kaptunk a birodalom történelmébe, a kialakulásába és erejének mivoltába, egyszóval válaszokat kap az olvasó az összes kérdésre, ami az első kötet során merült fel. Különösen izgalmas volt, hogy megismerhettük a hátvidékiek történetét is, az ikerek, Kara és Csagan szülőföldjének históriáját, a köztük lévő különleges kapcsolatot. Visszatért Nö-Csa, Kitaj és Venka is, azonban nagy sajnálatomra a Cekónak egyre kevesebb szerep jutott, tagjai egyre fogyatkoztak. 

Korántsem nevezném tökéletes folytatásnak, azonban határozottan jobb, mint a sorozatindító kötet. Az elején nagyon nehezen kapott el a történet, de aztán igazán magával ragadtak az események és a végére letehetetlenné vált. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fogja lezárni a trilógiát a szerző.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"