Három évtized titkai egy könyvben - Jessie Burton: Múzsa

Jessie Burton, 2014-ben futott be íróként, A babaház úrnője című történelmi regényével. Az írónőt, olyannyira váratlanul érte a siker, az elismerés, a média hatásai a mindennapi életére, hogy első regénye megjelenése után mély depresszióba esett. Az elhúzódó betegség ideje alatt, Jessie rájött, hogy csak akkor talál kiutat ebből a helyzetből, hogyha képes visszanyúlni ahhoz a dologhoz, amiben megnyugvásra tud találni. Nevezetesen az íráshoz. A depresszió elűzésének, a siker kezelésének és az önmagához való visszatalálásnak eredménye, a Múzsa című könyv. A babaház úrnőjéhez hasonlóan a Múzsa is egy olyan történelmi korba repíti az olvasót, amikor a nőknek még nem volt annyi hatalmuk és nem számított a szavuk, mint manapság. De most nem kalandozik olyan messzire az írónő fantáziája, csak a 20. század különböző évtizedeiben meséli el az eseményeket. 

A történet két szálon fut, két különböző helyszínen és történelmi korban. Az elején nem érti az olvasó hogyan kapcsolódhat össze ez a két, látszólag egymástól teljesen elkülönült kor egymással, a szereplők élettörténete mely ponton fog egymásba fonódni. És ettől igazán jó ez a regény. Vársz valamit, de fogalmad sincsen, hogy mit, a végén, pedig még annál is többet kapsz. 
Jessie igazán remek mesélő. Türelmes típus, aki kényelmesen körüljárja az eseményeket, bőven kapunk háttérinformációt az adott történelmi korról, hangulatról, a helyi viszonyokról és a mindennapi életről. Nem siet, nem árulja el a titkait az előtt, hogy szükséges lenne.

Tulajdonképpen két lány történetét olvashatjuk. Olive Schloss, osztrák-zsidó műkereskedő édesapjával, Harolddal és az örökösnő édesanyjával, Sarahval érkezik Spanyolországba. Schlossék a nemzetközi háborús helyzet elől menekülve érkeznek Malagába. Illetve Harold szeretne nyugodt körülményeket biztosítani, állandó depressziótól szenvedő feleségének. Olive titokban fest, sőt felvételizett is egy neves Londoni Képzőművészeti egyetemre, ahová felvételt nyer. A 19 éves lány nem akarja egyedül hagyni beteg édesanyját. Ráadásul nem bízik abban, hogy nőként érvényesülni tudna a művészvilágban. 

Az 1967-es év Londonjában, megismerkedhetünk a trinidadi származású, ambiciózus Odelle Bastiennel. Odelle idejövetele után egy cipőboltban, eladóként tudott elhelyezkedni. Nem szerette ezt a megalázó munkát, de nem volt más választása, hiszen magát tartotta el, haza pedig nem mehetett. Odelle nagy álma az írásban rejlett, szabadidejében sokat írt, verseket, novellákat. Odelle kitartása végül meghozta a gyümölcsét, hiszen felvételt nyert egy neves galériába, ahol gépírónőként foglalkoztatták. 

De vajon hol kapcsolódik össze a két lány története? A személyiségük hasonlóságán túl, egy festmény a történet kulcsa. 

Odelle életében megjelenik egy fiú, aki magával hoz egy családi örökségként rászálló festményt. Odelle azt javasolja a fiúnak, hogy próbáljon szerencsét a képpel abban a galériában, ahol dolgozik. A kép hatalmas, nem várt hatást kelt a főnökére és pártfogójára Marjorie Quickre. Quick furcsán, nem várt módon reagál, amikor meglátja a képet. Nyomozás indul a rejtélyesen felbukkant kép és alkotója után. Valószínűleg egy Isaac Robles nevű művész alkotása, aki a Spanyol polgárháború idején veszítette életét, csak néhány munkája maradt fent. 

Olive Spanyolországban igazán elemében érezheti magát, hiszen olyan energia költözik belé, amit kreatív alkotássá tud formálni. Beköltözésük után a Schloss család megismerkedik a Robles testvérekkel, Teresával és Isaacel, akiket fel is fogadnak szolgálónak. A kotnyeles, de roppant segítőkész Teresa egy idő után barátságot köt Olivvel. Nem igazán mondható barátságnak a kapcsolatuk, hiszen Teresa bálványozza a lányt. 

Az események párhuzamosan zajlanak 1936, belső viharok dúlta Spanyyolországában és 1967 politikailag nyugodtabb Londonában. 30 év titkai és elfeledett eseményei látnak napvilágot, szépen lassan a regény lapjain. Az események összekapcsolódnak és fény derül a két lányt összekötő, időn és téren túli kapocsra. Az olvasó bepillantást nyerhet egy ország viharos időszakába, illetve a művészet és a galériák mindennapi életébe is. A regény összes karakterének a leírása roppant hiteles. Tele van hibákkal, amitől szinte azt érzi az ember olvasás közben, hogy a szereplők élnek, lélegeznek, szinte kiszólnak a lapok közül. 

Jessie megindítóan ír a művészetről, írásról és festészetről, magáról az alkotás fázisairól. A regényt olvasva, az olvasó is megértheti, hogy mennyire fontos a nyugalom az alkotáshoz, hogy a hírnév és az elismerés milyen gyorsan és egyszerűen el tudja nyomni egy bimbózó művész ambícióit és meg tudja változtatni magához a művészethez való viszonyát. 
Alig várom mit tartogat számunkra legközelebb Jessie Burton!

Véleményem: 10/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"