Az ismeretlen női börtön mindennapjai ⧫ Rachel Kushner: A Mars Klub

Wow végre egy női börtönregény! Ha az emberek azt hallják börtönregény, általában egy tesztoszterontól duzzadó és erőszakos férfi börtönt képzelnek el, nem, pedig egy kevésbé erőszakos, de lélektanilag sokkal megterhelőbb női fegyházat. Rachel Kushner regénye, pedig pontosan erről a viszonylag ismeretlen világról rántja le a leplet.

Már régóta izgatta a fantáziámat ez a könyv, mivel megmagyarázhatatlan vonzódást érzek a veszélyes bűncselekmények köré szőtt történetekhez. Börtönregényből, még nem volt alkalmam, olyat olvasni, ami női fegyházban játszódott, sőt a legtöbb regényes bűnesetet is mind férfiak követték el (legalábbis az eddigi olvasmányaimban). Meg kell mondanom sokkal jobban élveztem ezeknek a nőknek a történetét, akik sokkal higgadtabbak, kegyetlenebbek és ravaszabbak voltak, mint a legtöbb férfi társuk. 

A regény Amerikában játszódik, tehát az amerikai börtön kultúrát ismerhetjük meg, illetve az ottani jogrendszert, ahol is számításba kell vennünk a halálbüntetést is, amit hazánkban 1990-ben eltöröltek. A történetet, a kétszeres életfogytiglanra ítél Romy Hall elbeszélése révén ismerhetjük meg. A cselekmény több szálon fut, nemcsak Romy börtönbe kerülésének a történetét és a fegyházban eltöltött idejét ismerhetjük meg, hanem rabtársai életével, sorsukkal is megismerkedhetünk. A tévedések elkerülése végett szeretném előrebocsátani, hogy ebben a könyvben nem csak a hagyományos értelemben vett nőkről olvashatunk. Megfordul itt híres modell, aki túlságosan szerette a pénzt; jól megtermett szőrös óriás, aki biológiai értelemben nőnek számít; de olyan férfi is, aki önmagát kasztrálta, majd bonyolult jogi procedúrát követően átkerült a női börtönbe. Tehát egyáltalán nem az a közeg, amire a témája alapján számítottam.

A regény témájából kifolyólag végig komor, komoly hangvételű volt. Romy és rabtársai sokat merengtek a börtön előtti életükön, a kinti világon. Olyan magányos nőkről beszélünk, akik rossz közegből származtak, nem igazán volt senkijük, elítélésük után, pedig végképp nem látogatta meg őket senki a régi világból. Ezért egymásban tartották a lelket, az együtt töltött évek alatt családdá kovácsolódtak.

Igazán húsba vágó olvasmány volt, végtelenül szomorú emberi történetekkel és sorsokkal. Nem köntörfalazott, nyíltan beszélt mindenről, a tettekről, amik miatt bekerültek, a benti életről, a halálra ítéltekről, a mindennapokról, a munkáról, az emberi szükségletek hiányából fakadó problémákra, legyen az egy egyszerű ölelés, egy jó beszélgetés vagy a szex. Roppant érdekesek voltak azok a részek, amikor a mindennapi életet mesélte el az írónő. Például hogyan tudtak egymással kommunikálni, csomagokat küldeni a lefolyón keresztül, hogyan alakultak ki a szövetségek, milyen programokat tudtak biztosítani az elítéltek számára.

Az írásmódot sokszor éreztem darabosnak, ami még jól is állt a történetnek, mivel az egyik rab szájából hangzott el a narráció. Romyn kívül megszólalt még pár ember, akiknek a szerepét megmondom őszintén annyira nem tartottam fontosnak, csak kizökkentett a Romy által elbeszélt történet menetéből. Mire rájöttem, hogy hol vagyunk térben és időben, illetve, hogy ki mesél, már vége is volt az adott résznek. Emiatt nem tudtam maradéktalanul élvezni a történetet, de abszolút élveztem az olvasást, egy remek írónőt ismerhettem meg, akitől biztosan fogok még olvasni.

Véleményem: 8/10