Felnövés történet a forrongó Nápolyban ⧫ Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete

Elena Ferrante neve sokunk számára a Nápolyi regényekkel forrt eggyé, a sorozat kiadása hazánkban a tavalyi év végén ért véget. A regényfolyam lezárása örömteljes, de ugyanakkor szomorú esemény is volt, hiszen a rajongóknak nem volt már mire várniuk, egy korszak lezárult. Aztán a 2020-as év elején felröppent a hír, hogy Ferrante új könyvet ír, mely a többi művétől eltérően nem egy sorozat része, hanem egy önálló kötet. A világpremiert áprilisra tervezték a kiadók, nálunk a Könyvfesztiválon debütált volna. Ahogyan ebben az évben mindenre, a vírus erre is hatással volt, aminek következtében az oly nagyon várt könyv megjelenését az egész világon szeptember 1-re csúsztatták. A várakozás és a rajongók türelmetlensége még hosszabbra nyúlt. Alig vártam, hogy kézbe vehessem a könyvet, azonban halogattam az olvasását, örültem az új Ferrante történetnek, azonban bennem volt az érzés, hogy talán ez az utolsó, amit a szerző tollából olvashatunk. 

Ahogyan azt már Ferrantétól megszokhattuk ebben a könyvében sem egy vidám történet kerül előtérbe, bármennyire is jól indul a regény. A regény középpontjában a gyermeklány Giovanna áll, aki kamaszkora legrémesebb időszakát éli át. Értelmiségi családban, jó körülmények között, szerető szülőkkel körülvéve nevelkedett, mit sem tudva a Nápoly nyomornegyedeiben sínylődők szenvedéseiről. Giovanna a regény elején imádja a szüleit, ahogyan azok őt vagy egymást, látszólag egy tökéletesen idilli család képét mutatják. Azonban szépen lassan a felszínre buknak az elnyomott érzelmek és kiderülnek a sötét családi titkok, amik fenekestül felforgatják a lány életét. 

A felnőttek hazug élete egy felnövés történet, melyben egy kamaszlány útját követhetjük végig, akinek nemcsak a felnőttlét kérdéseivel és problémáival kell szembe néznie, hanem azzal is, hogy a szülei hazugságon alapuló házassága egyik pillanatról a másikra darabokra hullott, ami nem csak az ő világát rengette meg, de a közvetlen környezetükben élők mindennapjait is felbolygatta. Az események lavinája akkor indult el pusztító útjára, amikor Giovannát az apja fekete bárány, szinte kitagadott húgához Vittóriához hasonlította. Amit a Ferrantétól már megszokható nyers, sőt alpári stílusban tette. 

Giovanna nem csak azzal küzdött, hogy kamasz testét rútnak és idegennek látta, hanem még az ismeretlen nagynénihez való állítólagos hasonlósága is nyomasztotta. Elgondolkodott miért is nem ismeri apja rokonságát, mi a titok, ami távol tarja egymástól a testvéreket. Giovanna elkezdi felgöngyölíteni apja és Vittória történetét, miközben a felszínre kerül az a csalás, ami szétzúzza szülei majd húsz éven át tartó kapcsolatát. 

Ferrante stílusa most is magával ragadott, mint minden egyes művében. A történetvezetés gördülékeny volt és érdekes, Giovannával együtt izgultam, amikor megpróbálta kibogozni a családi történelem csomóit. Azonban az a kamaszos hév, ami az egész történetet átjárta számomra sokszor volt irritáló és idegesítő, mégis lenyűgözőnek találtam, hiszen abban az életkorban tényleg ilyen szenvedélyesen és fájdalmasan élnek meg mindent ezek a fiatal felnőttek. A szereplők mindegyike roppant unszimpatikus volt, egyikükkel sem tudtam azonosulni, a történet mégis magával ragadott és nem engedett el. Az emberi jellemekről és a köztük lévő bonyolult kapcsolatrendszerről tűpontos képet mutatott a szerző. Az író nem finomkodott, a fejezetek szinte lucskosak voltak a sok trágárságtól, ami benne van a nápolyiak vérében. 

Nagyon élveztem, hogy ismét Nápolyról olvashatok, azonban egy másik szemszögből, mint eddig, hiszen itt nem kellett a kiemelkedésről és a küszködésről olvasni, mint a Nápolyi regények világában. Ezek a dolgok már megtörténtek a regény láthatatlan előzményeként. Összességében azonban némiképpen csalódtam ebben a könyvben, egyrészt mert a kamaszok világa már nem tud annyira megérinteni, valamint a lezárás is olyan semmilyenre sikeredett. A könyv végéhez közeledve vártam a nagy csattanót vagy valami csavaros véget, de csak egy kínos jelenet várt rám az utolsó oldalakon. De talán ez így volt jó, mert az élet is sokszor csak valami kínos jelenetet tartogat számunkra. 

Vélemény: 5/4