Ajtó egy másik világra ⧫ Alix E. Harrow: Tízezer ajtó

Ki ne álmodott már arról gyerekkorában, hogy kinyitva egy teljesen szokványos ajtót egy másik világban találja magát, idegen lények között, ismeretlen tájakon és persze mágiával körbe véve. Erre a klisére épít például C.S. Lewis klasszikusa, a Narnia és Alix E. Harrow is ezt állítja regénye középpontjába. Az 1900-as évek elején játszódó történet akkor veszi kezdetét, amikor a 7 éves January Dubose megtalál egy ajtót egy mezőn. Januaryt nemcsak a neve, hanem a származása, a neveltetése, családja története és a bőrszíne is egyedivé teszi. Egy gazdag, különc üzletember, Cornelius Locke gyámsága alatt nő fel, miközben az édesapja Lockenak dolgozva járja a világot, hogy különleges ereklyéket gyűjtsön a Mr. Locke által vezetett Régészeti társaság számára. Édeasnyját soha nem ismerte, apját, pedig alig látja a rengeteg utazás miatt, így a különc milliárdos tölti be az apaszerepet életében. 

Az első ajtó után még sok évnek kell eltelnie, hogy January újra az ajtók nyomába eredhessen, amiben egy könyv, a Tízezer ajtó lesz a segítségére. Útja során főszereplőnk nemcsak az ajtókat és az idegen, felfedezésre váró világokat keresi, hanem sohasem látott édesanyja nyomait is megpróbálja felfedni és megtalálni azt a világot, amelyikből ő valójában származik. 

Az alap elképzelés zseniális, mégis nagyon másfajta történetet kaptam, mint vártam. Azt hittem, hogy letehetetlenül izgalmas lesz, egyik világból csöppenünk a másikba és valahogy az utazásokra lesz felfűzve a cselekmény. Ez a történet azonban nagyon lassan hömpölygött előre, olyannyira, hogy az első és a második ajtó megtalálása között több, mint 100 oldal telik el. Januaryt szinte Mr. Locke nevelte fel, a regény első fele ennek megfelelően a Locke-házban való életét taglalja. Amikor belép egy könyv a könyvben szál, a Tízezer ajtóval, mind January, mind az olvasó közelebb kerül magukhoz a portálokhoz, valamint egy nem mindennapi családtörténethez. Párhuzamosan olvashatjuk a Januaryvel történt eseményeket és a könyvben Adelaide kalandjait az ajtók után kutatása során. 

A mágia szépen, finoman kúszik be a történetbe, feltárva főszereplőnk előtt valós származását és az abból adódó lehetőségeit. Sajnos nem sok dolog derült ki az ajtókról azon kívül, hogy átjárót biztosítanak a világok között. Nem tudjuk sem a keletkezésüket, sem létük értelmét, sem a működési mechanikájukat. Ezenfelül, pedig nagyon kevés világra nyitottunk ajtót, amikről nagyon kevés dolgot tudtunk meg. Sokkal sokkal izgalmasabb is lehetett volna ez a regény, hogyha több világot mutat be. Mert hiába volt a családtörténet érdekes, egy picit csalódás volt számomra ez a kötet, mert nem egy fantasyt kaptam, hanem inkább egy családregényt. Ez egy kedves, fantasy történet, ami nagyon lassan hömpölyög, sem esemény központúnak, sem pedig karakter orientáltnak nem mondanám. . Annyival több potenciál volt ebben a könyvben, mint amit a szerző beleírt. Nagyon szerettem volna szeretni, de csak azt érzem, hogy többet vártam. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"