Itt is egy vírus ⧫ Jessica Townsend: Kámforkór - Morrigan Crow nagy dobása

Jessica Townsend 9 részesre tervezett ifjúsági fantasy sorozatát nem véletlenül hasonlítják annyian a Harry Potterhez, azonban korántsem koppintásról van szó. A két mű között pusztán annyi a hasonlóság, hogy mind a két főszereplő története 11 éves korában kezdődik el, egy varázslatos világban, amit egy hozzájuk valamiben hasonlító gonosz lény tart rettegésben. J. K. Rowling kultikus sorozatában Harry áll párban Voldemort nagyúrral, Townsendnél, pedig Morrigan Crow és Ezra Squall. De mind a világépítés, mind a cselekmény és az események merőben eltérnek egymástól. Így aki amiatt fél a kezébe venni a sorozatot, mert nem akar Harry Potter utánzatot olvasni az engedje el minden aggodalmát és olvassa a Nevermoort, mert nagyon jó. Most, pedig következzen egy gyors összefoglalás a történetről:

Morrigan Crow sorsa már a világra jövés pillanatában megpecsételődött, hiszen születése ideje miatt elátkozott gyermeknek számít, ami annyit tesz, hogy minden balesetért vagy rossz dologért, de akár csak apró kellemetlenségért is őt hibáztatja mindenki, illetve a 11. születésnapján meg kell halnia. Nem is csoda, hogy Morrigan nem nagyon van oda a születésnapokért, a 11.-ket sem várja különösebben valamint az sem, hogy kortársaihoz képest sokkal búskomorabb. Ám hihetetlen dolog történik utolsónak hitt óráiban, amikor a Crow birtokon megjelenik egy vörös szakállú, színes öltönyt viselő férfi, aki azt mondja Morrigannak, hogy nem kell meghalnia, ha vele tart. Itt kezdődik Morrigan varázslatos és veszélyektől nem mentes új élete Nevermoorban. Nevermoor egy varázslattól duzzadó város, amit a csuda mozgat. A csuda mindenhol ott van és mindenre kihat, mindennek az alapját képezi, kicsit olyannak tudom elképzelni, mint a mi, normális világunkban az elektromos áramot. Előre haladva a történetben kiderül, hogy Morrigan valójában Csudamíves, azaz szabadon rendelkezik a csuda felett, a csuda behódol az akaratának. Ami azért nagyon különleges és egyben veszélyes is, mert 100 év óta, azóta, hogy a rettegett Ezra Squall át akarta venni Nevermoor irányítását, ő az első ismert Csudamíves. 

A harmadik részben már sokkal többet megértünk a Csudamísekkel és Ezra Squallal kapcsolatban. Világossá válik, hogy miért volt mindenki roppant ellenséges Morrigannel és ő maga is elkezdi felfedezni az eltitkolt történelmet és kibontakoztatni képességeit. Ebben a kötetben Morrigan megkezdi csudamívesi tanulmányait egy roppant titkos és izgalmas iskolában, miközben egyre inkább teret hódít egy vírus. A Kámforkór a csudállatok között terjed, aminek a hatására elveszítik csudálatos jellegüket és visszaváltoznak sima állatokká. Meglepetésemre egyáltalán nem volt kellemetlen egy vírusról olvasni. A kötetben a maszkviselésen kívül ugyanolyan rendelkezéseket hoztak az elöljárók, mint amit a Covid ellen léptettek életbe az országok vezetői. Talán ez a helyzet szolgált inspirációul a történet ilyetén alakulásához. 

Nem gondoltam volna, hogy lehet fokozni az izgalmakat, de ez a rész magasan felülmúlja ez előzőket. Eleve bekerül a titkos iskola, ami önmagában is nagyon menő, a szereplők ellátogatnak egy nagyon izgalmas és roppant veszélyes könyvtárba, a 919-es egység Csudálatos Társaságban betöltött egyre komplexebb és felelősségteljesebb feladatairól nem is beszélve. Zseniális rész volt, sok humorral és izgalmas fordulatokkal. Ez a sorozat a Harry Potterhez hasonlóan egyre jobb és jobb lesz. Hogyha még nem olvastátok mindenképpen ajánlom minden korosztálynak. 

Sajnos a folytatásra még nagyon sokat kell várniuk a rajongóknak, az írónő nemrégen tette közzé, hogy a sorozat negyedik kötete angolul 2022. októberében érkezik. Remélem a magyar kiadás is hamarosan érezik majd. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"