Rose Tremain: Gustáv-szonáta - Egy nem mindennapi barátság felkavaró története

A Gustáv-szonáta tavaly Karácsony körül jelent meg a 21. Század Kiadó, akkor még bemutatkozó KULT könyvek sorozatában. Rose Tremain számára, késői, 2016-os regénye hozta meg az igazi elismerést és a nemzetközi hírnevet.

A regény két kisfiú, egy életen átívelő barátságát mutatja be, a háborúkat semlegesen megélő Svájcban. A regény címszereplője, Gustav Perle, a megboldogult rendőrfőnök-helyettes fia, akit tudatlan, egyedül maradt anyja nevel nyomorúságos körülmények között. Gustáv az óvodában köt barátságot a gazdag, zsidó családból származó, Anton Zweibellel. Gustáv anyja Emilie, szívből gyűlöli a zsidókat, mert úgy gondolja közvetetten az ő hibájuk, hogy a férje meghalt és az élete nyomorra van kárhoztatva. Anton családja Svájcba menekült a háború viszontagságai és a haláltáborok elől. Apja jól kereső bankár, fiúkat híres verseny zongoristának szánják.

Érdekes szemszögből szemlélhetjük az eseményeket, hiszen nem sok regényíró közelíti meg a világháború eseményeit és a zsidó kérdést egy semleges fél szemén keresztül. Ebből kifolyólag egyáltalán nem volt felkavaró a regény, mint a legtöbb holokauszt irodalmi alkotás. Tényleg csak az abszolút semlegesség és a jólét mutatkozott meg egy olyan időszakban, amikor Európában a pokol tüze tombolt.

A regény jól elkülöníthető, 3 részre van tagolva. Először a két kisfiú kibontakozó barátságát

ismerhetjük meg, majd egy ugrással Emilie és megboldogult férje, Erich közös életébe kapunk betekintést. Az első találkozástól kezdve, házasságuk rövid ideje alatti viharokkal és megcsalással, egészen Erich haláláig. Ami egészen egyszerű és hétköznapi módon következett be. Az utolsó részben, pedig a fiúk már 50-es éveiket tapossák. Egyikük sincsen megállapodva, életük nem a vártak szerint alakult. Láthatjuk a barátok eltávolodását, majd az egymáshoz való visszatalálás egy más szintjét. Az elbeszélés egyes szám harmadik személyben történt, de inkább volt Gustáv, mint egy vadidegen. Az első részben a főszereplő gyermeki énje kicsit, bugyután, esetlenül narrálta az eseményeket, ami valahogy végig megmaradt. Sajnos a narráció nem fejlődött együtt a karakterekkel, amit nagyon sajnáltam. Illetve azt is, hogy nem lett hosszabb a regény, mert akkor nem éreztem volna ennyire összecsapottnak és nagy vonalakban megírtnak. Lehetett volna sokkal részletesebb. Összességében nem volt rossz olvasmány, de kicsit mást adott, mint amire számítottam, mert nem igazán a háborút és a zsidókérdést helyezte a középpontba, hanem egyszerű élettörténeteket, ahol ennek a barátságnak a részleteit is lehetett volna sokkal mélyebben ábrázolni.

Véleményem: 7/10