Gabriel García Márquez: Baljós óra - Kisregény a korai évekből

Márquez egy nagyon különleges író, akivel még a gimnazista éveim alatt találkoztam először, amikor a nagy sikerű Szerelem a kolera idején című regényét olvastam. Szégyen szemre azóta nem nagyon igyekeztem betölteni a Márquez-i űrt. Többször próbálkoztam a 100 év magánnyal, de egyik alkalommal sem jutottam tovább a felénél. Márquez a mágikus realizmus műfajának legjelentősebb írója, aki fantasztikus alkotásaiért még egy irodalmi Nobel- díjat is besöpört 1982-ben. A szerelem a kolera idején azért vett le a lábamról, mert az teljes egészében egy realista regény volt, míg a híres 100 év magány az én ízlésemnek már nagyon mesésen hatott. e két meghatározó regény miatt mindig egy kettősséggel teli szeretettel gondoltam az íróra.



Úgy gondoltam itt az ideje próbát tenni egy újabb Márquez kötettel. A Magvető Kiadó új kiadású García Márquez regényei gyönyörűek. A Baljós óra borítóján lévő énekes madár az elvágott, vértől csöpögő torkával is valamilyen mélyebb tartalmat sejtet az olvasóval. Már a külcsíny felkeltette az érdeklődésemet, a fülszövegről nem is beszélve. Az író nem kötötte az orrunkra, hogy pontosan hol és mikor játszódik a történet. Csak annyit tudunk meg, hogy egy poros, kis faluban vagyunk, Macando mellett, - ami mellesleg a mester szülővárosa -, és valamikor a kolumbiai polgárháború után néhány évvel. A faluban látszólagos nyugalom lappang, egészen addig a pillanatig, amikor mindenütt megjelennek a titokzatos falragaszok és a felszínes béke felbolydul. A rothadás bűze ereszkedik a környékre. amit egy fán fennakadt tehén áraszt. A véres polgárháborúból kikerült győztes fél, a kihelyezett előljáró személyében szabadítja rá a terrort a kicsiny falura.

A Baljós óra, García Márquez korai szárnybontogatásának  kisregénye. 1962-ben jelent meg több kisregénnyel, a Mamá Grande temetése és Egy kék kutya szemeivel egyetemben jelent meg. Habár íróként még csak próbálgatta saját hangját, ebben a korai alkotásában is fel lehet fedezni a Márquezi sajátosságokat, ami végig kíséri egész életművét. A vonzódást a szűk közösségekhez, hogy aztán a közösség minden tagját bemutassa az olvasónak, a prüdéria teljes hiányát, hiszen Márquez egy igazán szókimondó író.

Korai alkotáshoz képest nem rossz, azonban én nagyon untam és csak lassan tudtam előre haladni a történetben. A vékonyka 200 oldalhoz képest sok szereplőt mutatott be, ami miatt nehézkesen lehetett követni az eseményeket. Illetve a falragoszoknak sem lett gazdája és a történet végén sem volt igazi, jól levonható konklúzió. De már megcsillogtatta azt a hihetetlenül egyedi légkört, ami a későbbi munkáit is jól jellemzi. Jó volt ismét García Márquezt olvasni, azonban sajnos nem a legjobban választottam regényei közül, szerencsére egyáltalán nem vette el a kedvemet. Sőt alig várom, hogy újabb könyvét olvassam.

Véleményem: 7/10