Bíró Szabolcs: Liliom és vér - Anjouk I.

Imádom a történelmet, nagy rajongója vagyok a történelmi regényeknek, mégis azt a tábort erősítem, aki nem rajong a magyar történelemért, éppen ezért nem is nagyon olvasok a témába vágó könyvet.  Mindig is untatott a történelemnek ezen része, főleg a középkor, nem találtam benne semmi érdekfeszítőt. Aztán valahogy rábukkantam Bíró Szabolcsra és az Anjouk sorozatára, aminek a fókuszában a középkori Magyarország áll... Első pillantásra nem igazán tűnt olyan alkotásnak, ami az érdeklődésembe vág, rengeteg fórumon találkoztam a könyveivel, ami népes rajongó tábornak örvend, ezért úgy gondoltam megér egy próbát és abszolút nem bántam meg. Bíró Szabolcs élővé, érthetővé és élvezhetővé tette azt a történelmet, amit az iskolában porosnak és unalmasnak gondoltam. 

A Liliom és vér egy bevezető kötete egy hosszabb regényfolyamnak, aminek nemrég jelent meg a hatodik része. Tehát, ha hozzám hasonlóan most kezdtétek a sorozatot várakozás nélkül fel tudjátok falni az egészet, hiszen annyira jó. A történet az Anjou királyok büszke nemzettségéről, háborúiról és trónviszályairól szól. Az első kötet egy tökéletes kiindulópontja ennek a sorozatnak, hiszen még nem letehetetlen, ugyanakkor bőven akad benne kaland és vad csata, a vége ügyesen nyitva hagyja az ajtót az izgalmas folytatás(ok)nak. 
Ebben a részben Anjou Károly már nem fiatal suhanc, hanem egy erős kezű uralkodó, aki szépen lassan visszahódítja országát a kiskirályok uralma alól. A dolgok sűrűjébe csöppen az olvasó, hiszen Csák Máté halála után Károly éppen az összes olyan vár visszaszerzésén dolgozik, amiben Máté emberei vertek tanyát. Nagyon alapos betekintést kaphatunk a kor szellemiségébe, az emberek gondolkodásába, napi szokásaiba, politikai életükbe és a háború fontosságába. Főszereplőnk a Liliomos rend első udvari lovagja, Bátor Attila, aki egy ideje visszafogott falusi életet él, de a király hívó szavára ismét hadba kell vonulnia és győzelemre vezetnie a királyi bandériumot. 
Bíró Szabolcs annyira emberi közelségbe hozta ezeket a történelem homályába vesző alakokat, hogy láttam a szemem előtt pergő élő lüktető történelmet. Ez a regény és persze a folytatásai is megszeretették velem ezt a történelmi korszakot és emberként tudok a szereplőkre tekinteni. Egészen olyan hatást tett rám ez az olvasás, mint a gimnáziumban olvasott Országépítő Kós Károlytól, amiben Szent István válik ugyanolyan sebezhető, hús vér emberré az olvasó előtt, mint Bíró Szabolcs könyvében az Anjouk. Se nem kifejezetten női vagy férfi olvasmány, de azoknak kötelező, akik érdeklődnek hazánk gazdag történelme iránt. Az író hihetetlenül jó munkát végzett, gazdag háttértörténetet adva az olvasóknak erről a nem túl jól ismert korról. 

Vélemény: 4/5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"