A tökéletes őszi olvasmány ⧫ Margaret Atwood: Macskaszem

A Jelenkor kiadó 2017-ben vette gondozásába Margaret Atwood életművét. Azóta több olyan régebbi kötetet is elhoztak az olvasóközösség számára, amik először olvashatók magyarul, többet között a Maddaddam-trilógia befejező kötetét, az írónő első regényét, Az ehető nőt, valamint az életmű sorozat legújabb darabját, a Macskaszemet. Az idei olvasmányaim nagy részét tették ki Atwood alkotásai, hiszen négy regényét is olvastam. A Macskaszemmel már korábban is szemeztem, idegen nyelvű könyvesboltokban és online is, nagyon örültem, amikor hallottam, hogy ez a kötet is kiadásra kerül, ráadásul ezzel a gyönyörű borítóval. A disztópia királynőjétől nem várt módon ez a regény a valóságban játszódik és egy felnövéstörténetet mesél el egészen a kisgyermekkortól az idős korig, olyan témákat kibontva, mint a verbális erőszak, az elmúlás és a halál, az öregedés témája, a siker és a sikertelenség, életünket meghatározó döntéseink súlya.

Elaine Risley, az idősödő festőművész egy kiállítás miatt visszatér a szülővárosába, Torontóba. A látogatás nagyon sok emléket idéz fel az asszonyban, jót is, rosszat is, elmeséli fájdalmas gyerekkorát, kamaszkora megpróbáltatásait és a városból való menekülésének előzményeit. A könyv szerkezeti felépítése roppant csavaros, ahogyan azt már megszokhattuk az írónőtől. Ugrált a jelen és a múlt eseményei között és annak ellenére, hogy ezek időben nem különültek el egymástól élesen egyáltalán nem volt zavaró a csapongó történetvezetés. A narráció kronológiai sorrendben haladt, egészen Elaine kilenc éves énjétől jutunk el a maihoz, a sikeres, idősödő festőművészig. 

A regényben a legnagyobb hangsúlyt a gyerekkor kapta, ez volt a leghosszabb rész is, amihez többször visszanyúlt a történet előrehaladta során, Elaine kilenc éves énjéhez. Hihetetlen mi minden gyűlhet össze egy kilenc éves kislányban, ami a továbbiakra megváltoztathatja élete alakulását. Elaine családja különcnek mondható, hiszen az apja természettudós, kiküldetések miatt családjával együtt többször is az erdőbe költöznek huzamosabb időre. A gyerekek tehát hol jártak iskolába, hol nem, attól függően milyen típusú munkákat kapott a családfő. A természet gyermekének lenni egy nagyvárosban remek indokot szolgáltat a gyerekeknek a csúfolódásra és a zaklatásra. Elainenek különösen nehéz gyerekkora volt, hiszen igazán gonosz lányokkal sodorta össze az élet, akik megkeserítették számára ezt az időszakot. 

A regény tökéletesen bemutatja azt a gyerekek közötti erőszakot és verbális bántalmazást, ami annyira jellemző tud lenni, azonban a szülők mit sem tudnak arról mit él át gyermekük. Ez egy borzalmasan nehéz helyzet, hiszen mit tehet a szülő, hogyha tudja? Ezt diszkréten és fájdalommentesen kell intézni, de mégis mi a módja? A gyerekek közötti bántalmazás egy roppant nehéz téma, hiszen mindenki azt szeretné hinni, hogy csak játszanak. De hol van a határ a játék és a tényleges bántalmazás között?

Atwood remek érzékkel vezeti végig az olvasót egy olyan életen, amely viszontagságos események tucatjával indult. Bemutatta hogyan lehet bármilyen irányba továbblépni, milyen jövő várhat valakire egy ilyen gyerekkor után. Lehet, hogy most sokan azt gondolják, hogy ez egyáltalán nem komoly, egy kis csúfolódás még nem a világ vége, azonban ezek a bántalmazó szavak és az egyre fokozódó lelki terrornak nagyon komoly következményei lehetnek az ember későbbi felnőtt életére. A regény tökéletesen demonstrálja, hogy az elején tényleg játékként kezdődik az egész, majd hogy fordul át egyre durvább zaklatássá. Elaine és Cordelia barátsága szinte a regény végéig követhető, hol az egyik fél hol a másik kerül fölényes elnyomó helyzetbe, egyikük sem jobb a másiknál, csak éppen hol elnyomók, hol elnyomottak. 

Természetesen nem csak a gyerekkor eseményeit teszi ki ez a több, mint 600 oldalas regény, hanem bemutatásra kerül a fiatal felnőttség szeszélyes ideje, a pályaválasztás aknamezeje, a kapcsolatok bonyolultsága, a házasság és az anyaság is. Egyszóval egy egész élet kerül terítékre ezeken az oldalakon. 

Atwood több regényének is az öregedés és az idő múlása a témája. Az öregedés egy olyan téma amiről nemigen beszélünk, nem sok helyet kap az irodalomban. Valljuk be kevés olyan művel lehet találkozni az irodalom nagyjai között, aminek a központi témája az öregedés, főszereplője egy öreg nő vagy férfi. A regény írásakor Atwood 49 éves volt és már komolyan elkezdett foglalkozni ezzel a témával, hiszen úgy érezte, valószínűleg őt is megérintette a változó kor szele. 

A regény lassan folyó, andalgó cselekmények szövedéke, ahol a cselekmény helyett a karaktereken van nagyobb hangsúly. Az írásmód gördülékeny, tele gyönyörű irodalmi képekkel. Tökéletes olvasmány a borongós őszi napokra, amikor mindenki az erdőben és a természet lágy ölén keres menedéket a valóság elől. A könyv lapjain keresztül mi is járhatjuk az erdőket és megélhetünk egy egész életet. Azonban semmiféleképpen nem ajánlom azoknak az olvasóknak, akik a cselekményközpontú történeteket szeretik, mert ez nagyon nem olyan. Számomra tökéletes olvasás volt, alig várom melyik regénye lesz a következő, amit a Jelenkor kiadó jóvoltából olvashatunk. 

Vélemény: 5/4