Sorozatok, amelyek folytatását már nagyon vártuk


Sorozatokat olvasni igazán más életérzés, mint önálló köteteket. A sorozatok esetében az ember egyre csak a következő rész megérkezését várja, előfordul, hogy hosszú hónapokat vagy akár éveket kell várni egy-egy új rész megérkezésére. Fordított sorozatok esetében pedig előfordulhat, hogy nem is kerül befejezésre az adott sorozat. Személy szerint nem vagyok egy nagy sorozat olvasó, az egyedülálló köteteket sokkal jobban szeretem, azonban néhány sorozat engem is magával ragadott, amiknek még az idén megérkezik a folytatása vagy a befejező kötete. Ebben a posztban összeszedtem 5 olyan könyvet, amiket már nagyon vártam. Hogyha pedig nem olvastátok volna ezeket a sorozatokat bátran ajánlom, hogy kezdjetek bele, mert nagyon-nagyon jók. Mindegyik tökéletes olvasmány a hideg téli hónapokra. 


Christelle Dabos: Visszaverődések viharában
Tükörjáró sorozat

Kolibri Kiadó

A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli. Ahhoz, hogy megállítsák az eróziót, meg kell találniuk a Másikat. A szilánkokon átívelő hajszában a visszaverődések, múlt és jelen összejátszásai segítik őket a rejtvény megoldásában.
Bár történetünk a képzelet világában játszódik, a könyvsorozat által felvetett problémák az összes létező világban és minden időben megoldásra várnak. A másság elfogadása, az egyéni felelősségvállalás és az általános nyitottság a változásra olyan szuperképességek, amelyek minden közösséget jobbá tesznek.



Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
Az Északi Erdő legendája

Alexandra Kiadó


Az Északi erdő legendája-trilógia lélegzetelállító végső felvonásában Vászja és Morozko halálos ellenségekkel küzd a látható és a láthatatlan Oroszország megmentéséért.

A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van. A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell.

Kristen Ciccarelli: A hatalom tőre
Iskari sorozat

Maxim kiadó

Egyszer régen született két nővér, olyan erős kötelékkel, mely örökre összekovácsolta őket. Olyan mágia volt ez, melyet nagy becsben tartottak - addig a napig, amikor egy borzalmas baleset következtében Essie elveszítette az életét, ám a lelke rabságban maradt ebben a világban. Dax - Firgaard trónjának örököse - volt a felelős a balesetért. Roa megesküdött, hogy örökké gyűlölni fogja érte. Ám nyolc évvel később a fiú megjelent, és az ő segítségéért esedezett. Elhatározta, hogy megfosztja trónjától kegyetlen apját, kinek elnyomó uralmától Roa népe szenvedett. Roa megegyezett vele: biztosítja számára a hadsereget, ha aztán őt teszi meg királynővé. Ugyanis csak így menthette meg az embereit Firgaard szabályaitól. Azonban lehetőséget kap, hogy mindent jól alakítson - lehetőséget, hogy egyedül megszabaduljon az ellenséges királytól, és megmentse szeretett testvérét. Az alkalomkor, amikor a történetek szerint a holtak lelke visszatér, Roa felfedezi, hogy végleg visszahozhatja az életbe Essie-t. És mindehhez csak a királyt kell megölnie.

Tomi Adeyami: Erény és bosszú gyermekei
Orisa legendája sorozat

Maxim kiadó

Vérre menő versenyfutás után Zélie-nek és Amarinak végre sikerült visszahozniuk Orisa földjére a
mágiát. Csakhogy a szertartás a vártnál félelmesebb erőket szabadított fel, és nemcsak a mágusok képességeit adta vissza, de a mágus-ősöktől származó nemesség varázsló örökségét is feltámasztotta.
Zélie most egy olyan országban küzd a mágusok egyesítéséért, ahol az ellenség ugyanolyan hatalmas, mint ők. Mikor a királyi udvar a hadsereggel szövetkezik Orisa uralmáért, Zélie harcba száll, hogy támogassa Amari trónigényét, és megvédje az új mágusokat a zsarnokság dühétől.
A polgárháború fenyegetésétől pattanásig feszült helyzetben Zélie rájön, hogy vagy módot talál az ország egyesítésére, vagy végig kell néznie Orisa széthullását. 

Fonda Lee: Jáde háború
Zöldcsont-Saga

Európa kiadó

Kekon szigetén tovább dúl az elkeseredett viszály a klánok között. A tét immár nem csupán az, hogy ki uralja a fővárost, hanem hogy ki dönt a mágikus erejű jáde sorsáról, amely évezredek óta ruházza fel hatalommal a Zöldcsont harcosokat.
Kekon határain túl pedig háború készül. A külföldi kormányok és bűnszövetkezetek nagy hatalmú vezetőinek a szigetország kincsére fáj a foga. A jáde gazdagabbá teheti őket, és megadhatja az esélyt, hogy megszabaduljanak a riválisaiktól.
Minden irányból fenyegetve a Kaulok arra kényszerülnek, hogy új, veszélyes szövetségeket kössenek, szembeszálljanak ellenségeikkel a legsötétebb utcákon és a legmagasabb irodatornyokban, s a becsületüket is félretéve biztosítsák a család - és Kekon minden Zöldcsontjának - túlélését.

A Zöldcsont-saga a legjobbfajta urban fantasy; gengsztertörténetbe oltott mágikus kungfumese családról, becsületről és harcosokról, akik a vér és a jáde ősi törvényei szerint élnek és halnak. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"