Lehet még ezt fokozni? ⧫ Margaret Atwood: Az özönvíz éve [MaddAddam-trilógia 2.]

A MaddAddam-trilógiában Margaret Atwood egy szörnyű disztópikus víziót tár az olvasó elé. A Guvat és Gazella után el sem tudtam képzelni, milyen irányba fog majd tovább haladni a történet, hiszen a triógia mindegyik kötete más-más megközelítésből mutatja be az eseményeket. Az első részben megismerkedhetünk Jimmyvel, azaz Hóemberrel, aki az emberiséget kipusztító vírus egyedüli túlélőjének hiszi magát. Jimmy visszaemlékezéseiből képet kapunk, zseniális barátjáról, Guvatról, aki jelentős szerepet játszott az események alakulásában. Az apokaliptikus jelenben Jimmy, a Guvat által létrehozott transzgenikus, "tökéletes" emberfaj, a Guvatkák tanításával tölti az idejét. Azonban a éhezés és az egyedüllét hatására Jimmy elméje kezd megbomlani és már-már az őrület határára sodorja. A regény végén Hóember, aki eddig ezt hitte ő az egyetlen emberi túélője a pusztíó vírusnak felfedezi, hogy mégsem ő az egyetlen, aki izolációban volt a vírus terjedésekor. 

Az emberiséget kipusztító vírus egy új fogamzásgátló tablettával terjedt el ami egyszerre ad hihetetlen szexuális gyönyört és teszi teljesen védetté és meddővé is fogyasztóját. Atwood élesen reflektál a túlnépesedés problémájára és látnoki képességekkel vetíti elő egy olyan világ képét, ami nem is olyan távoli a mindennapjainktól. Különösen szoronagtó és nyomasztó érzés volt ebben az időben olvasni a regényt, amikor a vírusveszély minket is fenyeget. Ugyanakkor a kezdeti nyomasztó hangulat után olyannyira beszippantott a regény, Atwood zseniális írásmódja, hogy a kötet befejezése után rögtön le is kaptam a polcomról a következő részt. 

Az Özönvíz éve ugyanabban a tematikában halad, mint az első rész, bemutatja a jelenlegi állapotokat és a vírus megjelenése előtti éveket. A történetet a két szereplő, Toby és Ren váltott elbeszéléséből ismerhetjük meg. Mind a ketten egy ökocentrikus, vallási szekta, a Kertészek tagjai voltak még a vírus térhódítása előtt. Személy szerint nagyon nehezemre esik az olyan történetek olvasása, amiben vallási fanatizmusról vagy egy szekta működéséről van szó. Mivel a regény részeit a szekta vezetője, Ádám Egy által mondott imádságok taglalják kezdetben nagyon nehezen tudtam megbarátkozni ezzel a résszel. Mivel körülbelül a könyv feléig a főszerepben a Kertészek mindennapjai áltak, addig alig tudtam haladni az olvasással, azonban amint visszakerültünk a Konszernek sodró világába, csak úgy faltam a sorokat. 

A három kötet közül ez a legvastagabb a maga 650 oldalával, azonban egyáltalán nincsen átvezető rész érzete az embernek olvasás közben. Máshonnan indult a történet, de ugyanoda lyukadtunk ki, mint a Guvat és Gazella végén. Kicsit olyan mintha egy helyben toporgnánk több, mint ezer oldal elolvasása után is. Nem haladtunk lényegesen előre a történetben, mindössze rengeteg háttérinformációt és előzményt gyűjtöttünk össze. Ebben a részben egy egészen más oldaláról ismerhettük meg Jimmyt és Guvatot, valamint az egész helyzetet. Sajnálatosan az első rész rejtélyes Gazellájáról szinte semmilyen említés nem esett, de nem aggódom, mert még van egy vaskos kötet, ami válaszokat adhat az összes felmerült kérdésemre. 

Az Özönvíz éve egy ugyanolyan jól összerakott történet, mint az összes többi Atwood regény. Aki bírja a vallási őrülteket az az első oldaltól az utolsóig élvezni fogja, számora emiatt kicsit csorbult az olvasási élmény. Azonban a regény második fele mindenért kárpótolt, a vége felé szó szerint nem tudtam letenni. Sötét hangvételű disztópiáról van szó, azonban ha ilyen típusú könyvre vágytok (még jelen körülmények között is) akkor ez a tökéletes választás. 

Vélemény: 4/5