Frank Herbert: Dűne

Frank Herbert klasszikus sci-fije abszolút a film miatt került a látóterembe. Úgyhogy ezúton is szeretném megköszönni Danny Villeneuve-nek, hogy vászonra vitte ezt a gigászi alkotást, ezzel eljuttatva Herbert 1965-ös klasszikusát az olvasók széles rétegéhez. Sajnos későn kezdtem neki az olvasásnak, tehát amikor elmentünk megnézni a filmet a könyv első harmadánál tartottam csak, de jót tett az olvasási élményemnek, hogy tudtam mi fog még történni a regényben. Ugyanis ez nem egy könnyű olvasmány. Egy igazi könyves univerzumról beszélünk, amihez a szerző saját nyelvet, ideológiát, vallást, politikai rendszert, társadalmi berendezkedést, ökológiai szisztémát alkotott meg. A regény olvasása során végig nagy segítséget nyújt a hátul lévő függelék.

A történet középpontjában a melanzs, a fűszer áll, ami a birodalom legfőbb mozgatórugója, amely képes meghosszabbítani az életet, élő számítógépeket csinál az emberekből és lehetővé teszi az űrutazást. Hogyha szeretnénk párhozamba állítani a fűszer olyan, mint a kőolaj. A birtoklása adja a hatalmat és a befolyást. A fűszer az egész birodalomban csak egy elsivatagosodott bolygón, az Arrakison terem, a kitermelést a császár által odahelyezett Nagy Házak végzik, akik időről időre váltják egymást. Történetünk éppen egy ilyen hatalomátvétellel veszi kezdetét, ugyanis a császár parancsára a Harkonnen házat váltja az Atreides. Fiatal főszereplőnk Paul és családja átkerülnek szülőbolygójukról, a Caladanról, ami egy vizes bolygó, a száraz, sivatagos Arrakisra, ahol csak a legszívósabb bennszülöttek, a fremenek tudnak túlélni a sivatagban. Itt megjegyezném, hogy Herbert a fremeneket és a kultúrájukat az arab világból merítve hozta létre. Az Atreides ház megkezdi fűszerkitermelő munkáját, azonban uralmuk nem lesz hosszúéletű, mert a Harkonnenek nem nyugszanak bele, hogy elveszítették legfőbb bevételi forrásukat.

A könyv 1965-ös, azonban egyáltalán nem érződik rajta, hogy csaknem 6 évtizeddel korábban íródott. Talán most sokkal aktuálisabb is, mint a hatvanas években. A kötet nagyon sokat foglalkozik az Arrakis sivatagos klímájának átalakításával, illetve a fenntarthatósággal, ami a jelent uraló klímaszorongásban borzasztóan aktuális. A politikai machinációk és a fegyveres összecsapások, pedig mindig izgalmas olvasmánnyá tesznek egy sci-fit. Azért is tűnik ilyen frissnek és mainak ez a könyv, mert nincsen tele bonyolult technikai leírásokkal, inkább az ideológiai kérdésekre és a világ minél alaposabb bemutatására fókuszál. Viszonylag lassan indul be a cselekmény és nagyon sok az új információ – ezt a komplex világot rendesen fel kell építeni -, úgyhogy az első 100-200 oldalon azért át kell rágnia magát az embernek. Már a regény eleje is élvezetes, azonban a 200. oldal után ránt be igazán a történet, ahol felpörögnek az események és nagyjából a világ is elkezdett összeállni az olvasó fejében.

Nagyon nehéz erről a könyvről beszélni. Borzasztóan összetett, egy a Harry Potter univerzumhoz hasonló világot kell elképzelni, azonban sokkal komplexebb minden. A Dűne mégis egy tökéletes belépő kötet a sci-fi olvasóknak, mivel ez egy viszonylag könnyen értelmezhető kezdő olvasmány. De ez senkit ne tévesszen meg, ugyanis nem egy könnyű hétvégén elolvasom típusú alkotásról van szó. Többszöri újra olvasást igényel, mert annyira rétege és értelmezése van, hogy elsőre szinte lehetetlen mindent befogadni. Sokszor éreztem úgy olvasás közben, hogy csak az Impérium felső részeit kapargatom. Imádtam a könyvet, nálam nagy kedvenc lett. Alig várom, hogy elmerülhessek a Dűne világában a további öt könyvben.