Mennyit ér az élet? ⧫ Jodi Picoult: Életszikra

Jodi Picoult korunk talán legprovokatívabb írója, aki könyveiben sorra veszi a botrányosabbnál botrányosabb témákat: iskolai lövöldözés, halálbüntetés, rasszizmus, háborús bűnösök felkutatása, gyermekgyilkosságok. Legújabb könyvében, az Életszikrában, pedig az abortusz kérdéskörét boncolgatja a mai, modern Amerikában. Utoljára, a Tizedik kört olvastam az írónőtől, ami annyira nem nyerte el a tetszésemet. Az Életszikra lett az egyik kedvencem az írónőtől. A könyv gyönyörű, a kiadó igazán remek munkát végzett. A borítónak olyan tapintása van, mintha sok sok tintapaca került volna a papírra, amikből bármilyen forma kirajzolódhat, mint egy új élet kezdetei.

Ha a regény lapjairól nem derülne ki, hogy mikor is játszódik a történet, azt is gondolhatná az olvasó, hogy mondjuk az 1900-as években, amikor az abortusz még nem volt olyan biztonságos és elfogadott, mint manapság. Jodi Picoult egy olyan Amerikát mutat be (ismét), amiről egy Európai ember nem is gondolná, hogy ilyen előfordulhat, egy a világgazdáságot vezető modern fellegvárban. Hazánkban is vannak oldalak az abortusz kérdést illetően, azonban egyáltalán nincsen ennyi törvényhez és szabályozáshoz kötve annak elvégzése, mint Amerika déli, roppant vallásos államiban. A regény arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a fontosabb: Egy nő szabad döntése az élete felett? vagy A még meg nem született gyermek jogainak védelme?

A regény helyszíne Mississipi állam, egy abortuszklinika, egészen pontosan az egyetlen abortuszklinika az egész államban. Egy szokványos hétköznapon, egy átlagos kinézetű férfi ront be a klinikára és eszeveszett lövöldözésbe kezd. A történet egy napnak az eseményeit meséli el, méghozzá visszafelé haladva az időben. A narráció nem az írónő által megszokott stílusban meséli el az eseményeket, a narrátor szerepét felváltva töltik be a szereplők, de mindegyik rész egyes szám harmadik személyben szól. Érdekes, hogy az első könyv, amit az írónőtől olvastam pont egy lövöldözést állít középpontba (Tizenkilenc perc című könyve egy iskolai lövöldözésről szól).  Illetve a regényben elmarad a szokásos bírósági tárgyalásos szál, de ez éppen így volt tökéletes. 

A katonai múlttal rendelkező George Goddardot annyira megrázza valami, hogy úgy dönt saját magának kell igazságot szolgáltatnia, ezért fegyvert ragad és beront a Központba. A Közpotban mesimerkedhetünk az ott dolgozókkal és a kezelésre, tanácsadásra, rutinvizsgálatra vagy éppen terhességmegszakításra váró nőkkel. George sok életet kiolt ámokfutása alatt, majd túszokat ejtve próbálja menteni a bőrét. A helyszínre érkező túsztárgyaló Hugh McElroy. Hughnak le kellene adnia az ügyet, amikor rájön, hogy a túszok között ragadt 15 éves lánya, Wren és nővére, Bex. A férfi nem bízhatja senki másra családtagjai biztonságát, ezért addig titkolja felettesei előtt, személyes kapcsolatát az üggyel, ameddig csak tudja. 

A túszok között van még a klinika terhességmegszakításokat végző, afroamerikai orvosa (ezt azért is tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert a regény lapjain is nagy hangsúlyt kaptak az etnikai hovatartozások), dr, Ward; az egyik nővér, Izzy; az idős, leszbikus professzor, Olive; az éppen abortuszon átesett, Joy és a titokban, terhelő bizonyítékot gyűjtő magzatvédő aktivista, Janine. 

Sokféle embert sodort össze a szerencsétlen véletlen, a regény lapjain kirajzolódó emberi történetek, pedig még sokfélébbek. Jodi Picoult mesterien mutatja be a különböző karaktereket, erkölcsi világuk különbözőségeit. Minden egyes sorból látszik, hogy az írónő alapos kutatómunkát végzett a témában: pontosan leírja az orvosi részeit az egyes terhességmegszakító beavatkozásoknak, tökéletesen érzékelteti a szereplőkön keresztül, hogy a valóságban, hogyan élik meg a nők ezt a súlyos döntést és számolnak annak következményeivel, valamint a magzatvédő aktivisták szemszögéből is bemutatásra kerül a kérdés. 

Engem mindig lenyűgöznek az olyan részek egy könyvben, amik pontról pontra leírnak valamit, legyen az kenyérsütés vagy egy abortusz elvégzése. Picoult könnyűszerrel ír egy tökéletes állagú tükörtojás elkészítéséről és egy fiatal lány csoportos megerőszakolásának momentumairól, kalauzol el minket a jog és az igazságszolgáltatás világába vagy a rendőri munka unalmas feladataitól kezdve az idegtépő túsztárgyalásig. Olyan gördülékenyen vezeti a történet eseményeit és fonja össze a szereplők életének szerteágazó szálait, mint a legprofibb idegsebész. A csodás írásmód mellett persze ott van  gondosan megválasztott és körüljárt téma. 

Az abortusz kérdése mindig is vitatott lesz. Soha nem fogjuk tudni pontosan, hogy az ismeretségi körünkben lévő nők közül hánynak volt már abortusza; hogyan viszonyulnak az emberek az abortuszhoz és azokhoz a nőkhöz, akik átestek rajta. Ítélkezni mindenki könnyen tud a másik felett és az általa, az adott pillanatban helyesnek vélt döntés felett. A nőknek a legnehezebb meghozniuk a döntést, hiszen nemcsak azt kell számításba venniük, hogy akkor és ott megfelelően döntsenek. Szembe kell nézniük tettük következményével, lelkiismeretükkel. 

Jodi Picoult ismét egy bámulatos regényt alkotott, egy vitatottan botrányos témáról, ami sok, érdekes szempont mentén kerül bemutatásra. Egy olyan íróról beszélünk, aki képes a mostban élni, megfogni a pillanatot és úgy az olvasó elé tárni, hogy nem foglal állást semelyik oldal mellett, csak tényszerűen átadja az információt, hogy aztán mindenki eldöntse hova álljon.

Jodi Picoult munkáit mindenkinek olvasni kellene!

Véleményem: 10/10