A fenőtté válás útvesztőjében ⧫ Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad

Elena és Lila története végre folytatódik a Nápolyi regények harmadik kötetében. A kiadó nagyon ért a feszültség keltéséhez, hiszen, a tetralógia mindegyik részének kiadása között egy-egy év telik el. Mivel viszonylag későn fedeztem fel magamnak Elena Ferrantet, az első két kötetet gyorsan egymás után olvashattam, várakozási idő nélkül. Már iszonyatosan vártam a folytatást és nem is csalódtam Ferrante varázslatosan, gördülékeny stílusában és lehengerlő történet mesélésében.

Ebben a kötetben tovább követhetjük Elena és Lila nem mindennapi kapcsolatát. Az első kötetben, a Briliáns bartánőm-ben a lányok gyerekkorával, bimbódzó barátságuk első időszakával ismerkedhetünk meg. Lassan átlépnek a gyermekkorból és tinédzserekké érnek. A kötet végén a 16 éves Elena és Lila még javában gyerekek, amikor már felnőtteket is próbára tevő döntéseket hoznak. 

Az új név történetében  a lányok már elkezdtek külön utakon járni, de időről időre vissza találtak egymáshoz. Sorsuk és életútjuk végérvényesen megpecsételődni látszott. Elena a tanulás útján járva, haladt a siker felé, Lila pedig elfuserált házasságából menekülve, táncolt a romokon. 

Aki nem olvasta az első két kötetet ne olvasson tovább!! Az értékelés megírása lehetetlen anélkül, hogy olyan lényegi információkat közöljek, amik az első vagy a második rész során derülnek ki. 

Talán ezt a részt éreztem eddig a legközelebb magamhoz, mivel itt a lányok ugyanannyi idősek, mint én. Az életkorból fakadóan hasonló problémákkal küzdünk, egyre közelebb ért egymáshoz a gondolkodásunk és a mentalitásunk. Persze más a helyzetünk, hiszen nekik a '70-es évek Nápolyában kell meg küzdeni az egyre forrósodó politikai helyzettel és a modernizációval. Hiszen mind a ketten olyan családból származnak ahol fontosak a vallási értékek szigorú betartása. Ezek a bigottul értékeket valló, valláshoz ragaszkodó szülők, pedig egyáltalán nem nézik jó szemmel az olyan modern újításokat, mint a házasság nélküli együttélés, a válás, a dolgozó és politizáló nők, illetve a polgári esküvő.

Nagyon tetszett, ahogyan az írónő megragadta a kor jellegzetességeit és bemutatta a politikai helyzetet, a városok általános állapotát. Hiszen ebben a kötetben már nem csak Nápollyal és a telep mindennapi életével ismerkedhetünk meg, hanem Elena jóvoltából Firenzével is. Ekkora Elena már ünnepelt írónő, aki férjhez menése után Firenzében rendezi be új életét. De sokszor visszatérünk a telepre is, nem veszítjük szem elől az eddig megismert karaktereket, hiszen mindig van aki elpletykálja a legfrissebb eseményeket vagy egy véletlen találkozás során ismét képbe kerül egy régi arc. 

Tehát a lányok 25 évesek, a fejlődni és modernizációra vágyó Olaszországban. Ők is megpróbálnak zsonglőrködni az életük különböző területeivel, mint a nők nagy többsége. Hogyan tudják összeegyeztetni az anyai szerepet a feleségi kötelezettségekkel; a családot a munkával? Hogyan tudnak önmaguk maradni és nem elveszteni identitásukat a napi robot és a szétszakító feladatok sűrű egymás utánjában. Ferrante megint olyan kérdéseket sorakoztatott fel, ami minden fiatal nőt érint az ő korukban. Hiába vagyunk 50 évvel Elena és Lila jelene után, a kérdések ma is ugyanazok, amikre nem nagyon vannak jó válaszok. A könyv eme része nagyon megérintett és elgondolkodtatott, mert egyre többször fogalmazódnak meg bennem is ezek a kérdések. 

Az első két könyvhöz képest hatalmas karakter fejlődésen mentek át a lányok és mindenki más is a környezetükben, ami nem is csoda, hiszen ebben kötetben nőttek fel igazán szereplőink. Nagyon élveztem az olvasást, mert itt már sokkal komolyabb a gondolkodásuk, annak ellenére, hogy még mindig nagyon sok tettükkel nem értettem egyet. A főszereplők ugyanúgy unszimpátiát keltettek bennem, mint az előzőekben, de egyszerűen nem tudtam elszakadni az életüktől, a gondolatiktól, a problémáiktól. Elena és Lila egyszerűen nem valók egymáshoz, folyton csak lehúzzák egymást, nem is értem, hogyan tarthat ki egy ilyen kiegyenlítetlen kapcsolat ilyen sokáig. A történetet Elena szemszögéből ismerhetjük meg, ami egy kicsit fárasztó, mivel Elena az egekig magasztalja Lilát és lekicsinyli a saját érdemeit. Olvasás során nem mindig tudtam megítélni, hogy Elena abszolút nem ért semmihez, ahogyan magát beállítja vagy csak szemernyi önbecsülése sem maradt a Lilával töltött évek miatt. 

Ferrante írói stílusa briliáns. Mindenkinek jó szívvel ajánlom az egész sorozatot. A befejező része előreláthatólag novemberben fog érkezni, ilyen gyönyörűséges borítóval:

Véleményem: 10/10