Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - Forró láva és hideg jég találkozása a Nápolyi gettóban
Nem tudom hogy történhetett, de egészen eddig mondhatni nem is tudtam ennek a kortásr olasz írónőnek a létezéséről, az első regénye elolvasása után teljesen magával ragadott a Ferrante-láz. A Briliáns barátnőm befejezése után már el is keztdem Az új név történetét. Előre siratom azt az időt, amikor a második rész végeztével el kell majd búcsúznom Cerullotól és Grecotól. Hiszen a haramdik rész majd csak az év végén fog az üzletekbe kerülni, a tetralógia befelejező része, pedig 2019-re várható.
Személy szerint imádom Olaszországot, a nyelvet a kultúrát. Gondoltam, hogy a szívembe fog férkőzni ez a regény, amely a 50-es és 60-as évek Nápolyát festi le az olvasó számára. Az ország számos részén jártam már, azonban Nápolyba még nem jutottam el, viszont a könyv igencsak felkeltette az érdeklődésemet a városka iránt, ami a Vezúz lábánál fekszik, egy köpésre a gyönyörű, azúrkék tengertől. A kis földrajzi kitekintés után térjünk vissza magára a regényre :)
A Nápolyi regények Elena Greco és Raffaella Cerullo viharos, nem hétköznapi, tűzön vízen átszövő barátságát mutatja be, egészen kicsi gyerekkoruktól kezdve, ifjúságukon át idős korukig. A Brilliáns barátnőm a lányok életének első 16 évét mutatja be. Elena - becenevén Lenuccia vagy Lenú - és Raffaella, akit mindenki csak Linának hív, kivéve Elenát, mert neki mindig is Lila lesz; tűz és víz. Elena kedves, szép, szőke kislány a nagy kék szemeivel, aki soha semmilyen gaz tettre nem lenne képes, míg Lila maga a megtesetsült gonosz, mindig kócos és rendezetlen, nagy fekete szeme összeszűkül, ha valamin agyal. Mind a ketten jól teljesítenek az iskolában, egymás mellett haladnak fej fej mellett, mindig veresengve a másikkal. Azonban, míg Elena vért izzad a jó jegyekért, Lila kirázza a kisujjából a tananyagot. Iszonyatosan okos, de uyanakkor roppant ádáz és gonosz is. Folyamatosan versengve jutnak el a középiskoláig, ahol Lilának fel kell adnia a harcot, mivel a szülei nem taníttatják tovább.
Az életük más-más irányt vesz, hiszen Elenának ott van az iskola, Lila, pedig kénytelen az apja cipészületében segédkezni vagy otthon az anyjának a ház körül. Az elején még igyekszik tartani a lépést Elenával, rengeteget olvas, autodidakta módon megtanul latinul és görögül, sőt még ő korrepetálja Elenát is. Aztán feladja a harcot és már egyáltalán nem is akar könvet venni a kezébe.
Sokáig Elena volt a szebb, a kapósabb a lányok közül, aztán fordult a kocka és Lila vált azzá a fiatal nővé, akit mindenki a magáénak akart tudni a telepen. Elena a sok hajnali és késő esti magolástól szemüvegessé vált, ami szerinte teljesen elcsúfította az arcát, illetve a kamaszkor sem bánt vele kegyesen.
A két lány mindennapos küzdelmén keresztül nem csak az ő életüket ismerhetjük meg, hanem a telepen lakó többi család története is elmesélésre kerül Elena által. Mgismerhetjük a Sarratoréékat, ahol a családfő Donato, a kalaúz-költő, nem tudja a nadrágjában tartani a férfiasságát, nyakra-főre csalva a feleségét, az őrületbe kergetve a szegény, bolond özvegy Melina Capucciot. Melinának és gyerekeinek sanyarú sorsán nem segített a nőcsábász Sarratore. Számos maffia család is tengeti napjait a telepen, don Achille familiája és a Solarák. Természetesen nem lehet, nem is akarom bemutatni az összes szereplőt.
Lenú és Lila életének alakulása hol összeforr, hol, pedig ismét szétválik, de mindig kitartanak egymás mellett. Elenának tanulnia kell, hogy vigye valamire. Lila magánélete nagyon zűrős, egyik válságból a másikba zuhan, alig bír kimászni a csávából. A Cerullo család üzlete nem a legjobban megy, nagy nyomorban élnek, amiből Lila valahogyan szeretné kihúzni a családját. Zsonganak körültte a fiúk, de egyikük sem a legmegelelőbb választás. Stefano Caracci, don Achille legidősebb fia és Marcello Solara versengenek a kegyeiért. Lilának döntenie kell. 16 évesen férjhez megy, a gondjai megoldódni látszdnak, de az igazi problémákkal csak a házasság megkötése után kell számolnia.
Ferrante, (akárki rejtőzzön is az írói álnév mögött) mesterien ábrázolja az emberi jellemet, a barátság rétegeit, az olaszok temperamentumát. Mint már mondtam én szeretem az olaszokat, a szenvedélyességüket, a gyönyörű nyelvüket, de azért néhányszor jól odavágtam volna a könyvet a földhöz. Hihetlen, hogy szinte minden egyes fejezetben összetörtek valamit vagy valakit, kést fogtak a másikra, hatalmas üvöltözést rendeztek, belekötöttek vadidegenekbe, gyerekeket haíjtottak ki az utcára, egyszóval semmi nyugalom nem áradt a lapokról.
Olvassátok Ferrantét, mert nagyon ért az íráshoz és a bonyolult emberi lélekhez.
Véleményem: 10/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése