16 szuper könyv idén őszre

Talán az őszi időszak a legerősebb a könyvkiadásban, mivel ilyenkor a kiadók már szépen lassan a Karácsonyra készülnek. Összegyűjtöttem nektek 16 izgalmas, kuckozós olvassmányt, amiszeptember-októberben fog érkezni. Szemezgessetek belőle bátran.  


Miriam Toews: Nők beszélgetnek
Európa Kiadó 


Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye.

Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták. 
A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt férfiak még börtönbüntetésüket töltötték, a kolóniában újrakezdődtek a korábbiakhoz hasonló támadások és szexuális visszaélések.



A Nők beszélgetnek, amelyben két család lányai és asszonyai vitatják meg a történtek után szóba jöhető lehetőségeiket - Semmit sem tenni / Maradni és harcolni / Elmenni -, regény formában alakot öltött reakció ezekre a valós eseményekre, s ugyanakkor a női képzelet terméke. 

Charles Casillo: Marilyn Monroe - A rivaldafény árnyékában
Alexandra Kiadó 

Marilyn Monroe. Szépsége még mindig megigéz, szerelmi élete továbbra is lenyűgöz. Charles Casillo több év hosszas kutatómunkája és tucatnyi új interjú révén korábban sosem látott részletgazdagságban tárja elénk a hús-vér embert, a bámulatosan összetett személyiséget, a varázslatos és őrjítő, ám egyszersmind súlyosan sérült tehetséget. A könyvből megismerhetjük a díva zaklatott gyermekkorát, a sikerért folytatott állhatatos küzdelmét, a hírnév szédítő forgatagát, és egyben fény derül súlyos, kezeletlen személyiségzavarára is. Casillo külön figyelmet szentel Marilyn Monroe utolsó éveinek, valamint újabb részletekkel szolgál a két Kennedy fiúval folytatott viszonyáról és élete utolsó, rejtélyes napjáról.

Stephen King: A kívülálló
Európa Kiadó 

A Mr. Mercedes - Aki kapja, marja - Agykontroll trilógia után Stephen King - vagy ahogy rajongói világszerte emlegetik: a Mester - ismét egy hátborzongató thrillerrel hozza rá olvasóira az álmatlanságot. 
Az oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat Frank Peterson, egy fehér fiúgyermek, életkora 11 év. A felfoghatatlan tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és több, cáfolhatatlan bizonyíték szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, azaz T. edző, egy mindenki által ismert, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja. 
Ralph Anderson nyomozó letartóztatja az edzőt, méghozzá a lehető legmegalázóbb módon: a Maitland csapata számára kulcsfontosságú meccs közben, a szurkolósereg szeme láttára. Anderson indulata érthető: az ő kamasz fia is T. edző keze alatt tanulta a sportot. 
Az igazságszolgáltatás folyamatában azonban fennakadást okoz, hogy Maitlandnek kikezdhetetlen alibije van: szemtanúk, ujjlenyomatok, sőt DNS-minta igazolják, hogy a gyilkosság idején egy másik, távoli városban tartózkodott. Anderson nyomozónak segítőtársaival együtt választ kell találniuk a kérdésre: hogyan lehet ugyanaz az ember egyszerre két helyen? 
A rejtély megoldása Kinghez méltóan egyszerre hihetetlen és kétségbevonhatatlan, bármennyire sokkolja is azokat, akik egy texasi barlang mélyén végül szembekerülnek vele. 

Marie Benedict: Hedy Lamarr, az egyetlen nő
Libri Kiadó

A zsidó családból származó Hedwig Kiestler csodálatos szépség, aki Sissi császárné szerepében azonnal magára vonja a náci fegyvergyáros, Fritz Mandl figyelmét. Abban a reményben, hogy ezzel megóvja életét, feleségül megy a férfihoz, aki nyíltan beszél előtte üzleti ügyeiről és a nácik fegyvereiről. Sejtelme sincs, hogy az asszony, akivel összekötötte az életét, nem csak káprázatosan gyönyörű, de elképesztően okos is, s nem hogy érti, amiről beszélgetnek, de kifejezetten érdeklik a hadi fejlesztések.
A II. világháború előtt sötét fellegek gyülekeznek Hedy feje felett: férje egyre inkább kontrollálni akarja őt, a németek pedig megszállják Ausztriát. Hedy számára világossá válik, hogy menekülnie kell: nem csak saját, személyes érdekében, hanem azok érdekében is, akiknek a sorsa megpecsételődött a nácik előretörésével. Hedy ugyanis olyan tudás birtokában van, amely milliók életét mentheti meg.
Elképesztő és igaz történet egy nőről, aki ünnepelt dívaként nem csak Hollywoodot hódította meg, hanem a férfiak által uralt tudományos világban is helyt állt.

Marie Benedict a Boston College-ban történelmet és művészettörténetet tanult, majd a bostoni jogi egyetemen jogot hallgatott. Több mint tíz évig dolgozott ügyvédként, de mindig is arról álmodott, hogy olyan nők élettörténetét írhatja meg, akiknek a sorsa és élete méltatlanul elfeledett. A Hedy Lamarr, az egyetlen nő című regénye a magyar származású, ünnepelt hollywoodi színésznő és feltaláló, Hedy Lamarr életén alapul, aki a nácik által megszállt Ausztriából először Londonba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Az asszony nem csak hihetetlenül szép, de meglehetősen intelligens is volt. A szövetségesek hadászati eredményeit segítendő George Antheillel közösen a hadi torpedók rádiófrekvenciájának zavarására alkalmas találmányt fejlesztettek ki, amelyet szabadalmaztattak is.

Katherine Arden: A lány a toronyban - Az Északi Erdő legendája 2.
Alexandra Kiadó 

A Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik. A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról - ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania. 

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát - még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.


Christelle Dabos: A Bábel emlékezete - A Tükörjáró 3. könyv
Kolibri Kiadó

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.

A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Masha Gessen: A szavak ereje - Pussy Riot
Atheneum Kiadó 

2012. február 12-én öt fiatal nő lépett be a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházba. Neonszín ruhában, harisnyában és maszkban "punk imát" adtak elő. "Isten Anyjához" könyörögtek, hogy szabadítsa meg őket Putyintól. A biztonsági őrök gyorsan lekapcsolták őket. Hármójukat letartóztatták, bíróság elé állították. Kettejük büntetése messzi büntetőtábor volt. 
Az ügy azonnal címlapra került a nemzetközi sajtóban, a videofelvételek vírusként terjedtek. Sok millió követőjük felismerte, hogy a Pussy Riot tagjai nem csupán ádáz politikai szembenállók, de művészek is. Masha Gessen széles körű kapcsolatot alakított ki a csoport tagjaival, a hozzátartozókkal és társaikkal. Megtudhatjuk, hogyan vált a lánycsapat közös látásmódon osztozó művészcsoporttá, és mi adott nekik elég bátorságot és képzelőerőt ahhoz, hogy művészeti közlésigényüket és politikai ellenzékiségüket ennyire látványosan és egyedi módon fejezzék ki. 

Michael Chabbon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai I. és II. kötet
21. Század Kiadó 

Pulitzer-díjas regény

New York City, 1939. Joe Kavalier, az ifjú szabadulóművész és bűvészpalánta megérkezik a városba unokatestvéréhez, Sammy Clayhez. Szinte egész Európa Hitler árnyékában él, míg Amerikában ez a képregényfüzetek aranykora. Sammy pénzügyi lehetőséget lát az egyre növekvő keresletben, Joe személyében pedig ideális partnerre talál: egyikük a sztorit találja ki, másikuk a figurák megrajzolásában jeleskedik. A két tizenéves beveszi Manhattant, teremtményükkel, a Szabadulóművésszel a képregények lapjain veszik fel a harcot a fasizmussal. Sammy és Joe fényes karriert futnak be, fordulatos történetük kontinenseken, évtizedeken ível át.

Michael Chabon tündöklően tehetséges író. Fő műve, a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai 2000-ben jelent meg, majd a következő évben elnyerte a Pulitzer-díjat. Magyar nyelven most először lát napvilágot.
Gárdos Péter: Királyi játék - Ez a játszma vérre megy
Libri Kiadó

1782-t írunk, amikor két férfi elindul, hogy becsapja Európa uralkodóit. Különleges találmánnyal járják be a kontinenst, s bár a hírverés óriási körülöttük, küldetésük valódi célja titkos. Sikerük birodalmi érdek, bukásuk pedig az életükbe kerülhet.

Kempelen Farkas, a polihisztor udvari tanácsos számára az egész út időfecsérlő ostobaság, ami csak akadályozza abban, hogy valódi tudományos munkáival foglalkozzon. Dragóner Arnold, a hányattatott sorsú, briliáns sakkozó pedig méltánytalannak tartja, hogy folyamatosan rejtőzködnie kell. 

Ahogy Európa rossz útjain zötykölődnek a titokzatos találmánnyal, kisszerű árulások, fékezhetetlen irigység és brutális gyilkosságok örvényében találják magukat. Legyűrik-e őket a hatalom mocskos praktikái? Van-e bennük elég rafináltság, szívósság és hit ahhoz, hogy túléljék a kalandot? 

A Királyi játék az európai történelem egyik legkülönösebb hatalmi svindlijének izgalmas és megrázó története. 

Finy Petra: Marlenka
Atheneum Kiadó 

Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges. 

Finy Petra legújabb regénye identitástörténet: főhőseinek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. Marlenkának és gyermekeinek meg kell dolgozniuk a boldogságért és a szerelemért, ám a harmónia még így is törékeny marad.

Donna Tartt: A kis barát
Park Kiadó

A Cleve család nagy élvezettel idézi fel múltjának csaknem minden részletét, de egy végzetes anyák napja eseményeit nem hozzák szóba soha. Azon a napon a kilencéves Robin Cleve-et felakasztva találták egy fán az előkertben. Tizenegy évvel később a rejtély - és a bűncselekményre utaló talányos nyomok - megoldása még mindig ugyanolyan kilátástalannak tűnik, mint aznap, amikor megtörtént az eset.

A tizenkét éves Harrietet Houdini és Robert Louis Stevenson példája ösztönzi, amikor egyetlen barátjával nekilát, hogy megkeresse bátyja gyilkosát... és megbüntesse őt. De ami gyerekes játéknak indul, abból hamarosan sötét, veszélyes utazás lesz egy mississippi kisváros fenyegető alvilágában.

Luca di Fulvio: A nő, aki az álmait kergette
Maxim Kiadó 

Három élet. Két világ. Egy új kezdet.
1913-at írunk. Úgy tűnik, egy Buenos Aires-i út második esélyt ígér három fiatal számára: a szicíliai Rocco felkeltette a maffia haragját, amikor elutasította, hogy életét a szolgálatukba állítsa. Rosetta alig él túl egy nemi erőszakot. Az orosz zsidó Raquel túlélő, akinek legértékesebb kincse a szülei szeretetének emléke. De az Új Világban látszólag leküzdhetetlen akadályok állnak az útjukba... 


R.F. Kuang: Mákháború
Agave Kiadó

Crawford- és Compton Crook-díjas, valamint Nebula-, World Fantasy-, British Fantasy- és Locus-díjakra jelölt regény.

Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős - a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr - tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.

Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun - a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra - mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.

Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell... és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.

Sarah Rose: Legendás lányok - Kémnők titkos története a II. világháborúból 
Partvonal Kiadó

Izgalmas kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással - a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni. 
A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét. 
Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek - ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érkező szabotőr honfitársaikat, akadályozzák a nácik hadműveleteit, valamint információkkal lássák el a titkosszolgálatot - így a lányok igen fontos szerepet kaptak a pontosan hetvenöt évvel ezelőtti partraszállás, az ún. D-nap előkészítésében is. 

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból
21. Század Kiadó 

A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.

De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.
És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét...

Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Edward Snowden: Rendszerhiba
21. Század Kiadó 

Edward Snowden 2013-ban, 29 évesen sokkolta a világot azzal, hogy szakított az amerikai hírszerzéssel és nyilvánosságra hozta, hogy az USA kormánya titokban azon dolgozik, hogy minden egyes telefonhívást, sms-t és e-mailt rögzítsen. Ez a példa nélküli lehallgatási rendszer képes arra, hogy a Föld minden lakójának magánéletébe behatoljon.

Most, hat évvel később Snowden először tárja fel, hogyan működött közre a rendszer kiépítésében és miért jutott el arra a pontra, hogy szerepét nyilvánosan is vállalja.

"Az életben a legfontosabb döntések tudat alatt formálódnak és csak akkor nyernek tudatos kifejezést, amikor teljesen megérnek."

A Rendszerhiba rendkívüli elbeszélés egy éles eszű fiatalemberről, aki online nőtt fel, gyermekkorát az Egyesült Államok fővárosának bukolikus elővárosaiban töltötte, majd felnőttként titkos funkciókat látott el a Központi Hírszerző Ügynökségnél és a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél. Kémként dolgozott, aztán whistleblower (kiszivárogtató) lett, amiért menekülnie kellett; az internet élő lelkiismeretévé vált. A Rendszerhiba egy kivételes íráskészséggel megalkotott, szenvedélyes és elegáns, kulcsfontosságú memoár, digitális korunk valóságos foglalata, amely menthetetlenül bevonul a klasszikusok sorába.

Edward Snowden Elizabeth Cityben született (Észak-Karolina) és a marylandi Fort Meade árnyékában nőtt fel. Képesítése szerint rendszermérnök, dolgozott a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) és szerződéses partnerként a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA). A köz javára tett erőfeszítéseiért több díjat kapott: Right Livelihood-díj, német Whistleblower-díj, Ridenhour Prize for Truthtelling, az International League for Human Rights Carl von Ossietzky medálja. Jelenleg a Freedom of the Press alapítvány elnöke. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"