Őszintén a járványhelyzetről [2. rész] ⧫ Könyvajánló karantén idejére

Sokaktól hallottam, hogy kisebb nagyobb olvasási válságba kerültek. Azonban ez a jelenlegi figyelemhiányos állapot nem csak az olvasási kedvünkre hat ki, hanem életünk minden területére. Természetesen én sem menekülhettem a helyzet melankóliájának negatív hatásaitól és belesüppedtem egy kisebb olvasási válságba. A születésnapomat ünnepeltük (volna), amikor a válságkezelés kezdetét vette Magyarországon is. Elég sok ideig voltam érzelmileg feldúlt az esemenyek és az egyre szigorodó intézkedések viharában. Nem tudtam semmire sem koncentrálni, mindenbe belekaptam, de semmit sem fejeztem be, csak a sorozat nézés és a telefonom értelmetlen nyomkodása tudta lekötni kalandozó gondolataimat. Aztán a hangoskönyv visszavezetett az olvasáshoz és azóta már négy elkezdett könyvemet is be tudtam fejezni. 


Mióta könyves blogot vezetek egyre inkább előtérbe került az a metódus, hogy párhuzamosan több könyvet is olvasok, hogy jobban tudjak haladni a kötetekkel, azonban most időm engedi, hogy egyszerre csak egy könyvvel foglalkozzak. Egyszerre csak egy könyvet olvasni és teljesen elmerülni benne, nagy kuxus. A jelenlegi bizonytalan helyzetben, azoban ez működik nálam a legjobban, egyszerre csak egy könyvben mélyedek el jobban. Szóval az első és a második számú tippem, a hangoskönyv és egyszerre egy könyv olvasása. De most jöjjön a várva várt könyvajánló, amiben különböző tematika menték ajánlok nektek olvasmányokat.

Önfejlesztő könyvek





Trilógiák, könyvsorozatok, több kötetes művek 
















Vaskos kötetek, amiket a méretűkből kifolyólag nem vettetek eddig a kezetekbe 














Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"