Könyvorgia

Szupergyorsan, mindössze 3 nap alatt elolvastam. Egy Dosztojevszkij kötet után igazán üdítő volt Koch vacsorapartija. Nagyon jól olvasható, olvastatja magát a történet, olyannyira izgalmasan van felépítve az elbeszélés, hogy olvasás közben végig pattanásig feszültek az idegeim. Ugyanakkor egyszerű, olvasmányos stílusban íródott, nyugodtan tudtam tömegközlekedés közben is olvasni, ha éppen a mondat közepén kellett abbahagynom, mert le kellett szállnom könnyen fel tudtam venni a fonalat. De azért be kell vallanom, hogy a terjedelme se valami hatalmas a maga 297 oldalával. Első találkozásom volt Kochhal, ezért nem tudtam mire is számíthatok, mit főzött ki az olvasó számára. Már az első pillanatban volt valami hátborzongató a szavaiban, valami lappangó, mocskos dolog az elbeszélésmódba rejtve. Ijesztő, pedig legtöbbször nem mondja ki a konkrét tényeket, érzéseket, múlt béli sérelmeket.  A narrátorunk Paul, egy jómódú, holland családapa, akinek a bátyja Hollandia jövendőbeli mini

Ez a második Dosztojevszkij könyv, amit olvastam. A bűn és bűnhődés kötelező volt a gimiben. Az osztálytársaim utálták vagy el sem olvasták, én imádtam. A Karamazov testvérek már régóta terítéken volt, egészen pontosan tavaly november óta, amikor is színházban láttam. A könyvet körülbelül 3 hónapja kezdtem el olvasni és két napja sikerült a végére érnem. Eleve nehéz nyelvezetű, klasszikus, szépirodalmi műről van szó, hiszen a 19.századi orosz cárizmus idején játszódik. Nah meg vastag is a maga ezer valamennyi oldalával. Azért egy pár könyv is becsúszott a két kötet között. Nem volt nehéz felvennem a fonalat, ismeretem az alapsztorit, de nagyon kíváncsi voltam ennek a sokrétű történetnek a kibontását, a mélyre ható részleteire, hiszen egy színházi előadás minden körülmények között csak a felszínt tudja kapargatni egy (ilyen terjedelmes) könyvhöz képest. Az első kötet lassabban ment, mert tele volt tűzdelve iszonyatosan hosszú és unalmas, vallásos megnyilvánulásokkal, amiket nehezen ve

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje A szolgálólány meséjét számos feldolgozásban láthattuk már, készült belőle film és színházi darab is, most pedig a BBC rukkolt elő egy 10 részes mini sorozattal. Valójában a sorozatnak hála kapták fel a regényt is. (Többek között nekem is emiatt kezdte el izgatni a fantáziámat.) Mivel a könyv teljesen lebilincselt és elvarázsolt, azonmód neki kezdtem a sorozatnak, amint befejeztem az olvasást. Kivállóan összeválogatott színészgárdáról van szó. Különösen érdekelt a főszereplőt megformáló, Elisabeth Moss, mivel a Mad Man-ben (Reklámőrültek) is jól hozta a szerepét. Fredéként sem okozott csalódást. De nemcsak Elisabeth Moss, hanem Alexis Blendel is kíváncsivá tett. Valljuk be a Szívek szállodáján és a Sin City-n kívül nem sokszor csillogtatta meg a tehetségét a színésznő, ami nagy kár, mert Glené szerepében igencsak maradandót hozott. A sorozat nagyon jól szerepelt minden tekintetben. Nagyon jó kritikákat kapott, sőt 4 díjat is bezsebelt az Emy

Sajnos ritkábban látok neki magyar írók műveinek (mint kellene), úgyhogy különösen nagy örömmel tölt el, hogy most egy igazán jó kortásr magyar regényt olvashattam. Ezek esetében félek a csalódástól, hogy nem elég jók, illetve sokszor sablonosnak, valószerűtlennek, mesterkéltnek tartom a párbeszédeket, valamint ismert környezetem leírását. Nehéz Budapestről írni, annyi látni való van, hogy a tömör leírások sokszor nem is tűnnek valódinak. Rövidke, mindössze 300 oldalas, jól olvasható könyvről van szó.  A napi 9 óra munka és 2 óra utazás mellett is sikerült egy hét alatt elolvasnom. Nehezen kaptam el a fonalat, mert nincs se konkrét főszereplője, nem egy ember szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, lényegében azt se tudjuk mikor ki a narrátor. Az is nehezítette némiképpen a megértést, hogy az író, nagyon helyesen a korabeli helységneveket használta, illetve próbálta betartani a kor helyesírási szabályait, ettől azonban egyáltlán nem lett régies érzetű a szöveg. Talán Rennert

Az értékelésem a könyvről igencsak rövid lesz, mivel nem tetszett. Őszintén szólva a saját hibámból kifolyólag nem tetszett, mivel nagyon mást vártam ettől a regénytől. És már-már kezdtem úgy érezni, hogy a barátságom az írónővel kezd megszilárdulni, azonban most már nem tudom hányadán állunk egymással. A Jákob lajtorjájával teljesen levett a lábamról, ezért roppant lelkesen vettem a kezembe egy újabb művét. A címe miatt választottam a sok közül pont ezt, mivel magam is dédelgetek tolmácsi álmokat. A fülszöveg alapján rengeteg izgalmat sejtetett magában, hiszen egy nagyon erős ellentétre épül az egész történetet, mégpedig, hogy egy zsidó fiú lesz a Gestapo tolmácsa a II.világháború idején. Igazi érdekfeszítő történelmi olvasmányra számítottam és egy nagy vallási katyvaszt kaptam. Nem vagyok vallásos, távol áll tőlem az egyház, mint intézmény, nem is szeretem ezt a témát, ezért elég nehezen ment le a torkomon, sokáig olvastam, a vége előtt 100 oldalla, pedig már olyannyira besokaltam,

1. rész - A könyv Undorító, kegyetlen, hihetetlenül valóság közeli, gyönyörűen megírt, csodálatos atmoszférával átitatott, zseniális történetről van szó. Személy szerint szinte mindig túlcsordulnak az érzelmeim, mindegy, hogy egy történetet elolvasok, film vagy sorozat formájában nézem meg, esetleg színházban látom teljes szívvel-lélekkel élem bele magam az eseményekbe. Felpróbálom a főszereplő cipőjét, a bőre alá bújok, belemászom a koponyájába. Ténylegesen úgy tudok véleményt alkotni például egy könyvben felvetett élethelyzet mellett, mintha a könyv lapjain élnék én is a szereplőkkel együtt. Megesett már, hogy egy színházi előadás folyamán annyi érzés öntött el a női szereplők sanyarú sorsa miatt, hogy ott, az ötödik sor homályában lesírtam a sminkemet. Ez a könyv is felkavart. Szégyellem magamat, amiért nem olvastam korábban, hiszen nem egy mai darabról van szó, hanem egy 1985-ben papírra vetett disztópiáról. Annak ellenére, hogy Orwell hatalmas utópia rajongót gyártott bel