Könyvorgia

Tegnap fejeztem be a könyvet. Még igen erősen a hatása alatt vagyok, sőt lehet, hogy egy hónap vagy év múlva is a hatása alatt leszek. Nem szokványos könyv, nem mindennapos témát dolgoz fel. De lehet, hogy csak én, kis naiv szeretném hinni, hogy nem mindennapos, holott biztosan tudom, hogy sok fiatal lány ehhez hasonló pokolban éli mindennapjait.  Az írónő, a rendkívül tehetséges Jennie Melamed, első regéye a Lányok csöndje. Az amerikai szexuálszichológus a családon belüli erőszakot, illetve a fiatalkorú gyermekek szexuális zaklatását helyezi a regény középpontjába. Amikor a családomnak, a barátaimnak vagy az ismerőseimnek meséltem arról éppen milyen könyvet olvasok, mindenki szörnyűlködött, hogy ez a regény milyen undorító lehet, hogyan tudom ezt egyáltalán elolvasni. Habár a téma gyomorforgatóan degenerált és abszúrd, a könyv egy gyönyörűen megírt lírai próza. Melamed nem a mocskos, perverz szexualitást mutatja meg az olvasónak, csak sejteti a dolgot, ki nem mondott szavakkal, f

Tittel Kinga könyve, a Mesélő Budapest, igazán gyönyőrűen megszerkesztett könyv. Tele van képekkel, rajzokkal , érdekes történelmi tényekkel, kis városunkról. Az író kerületről kerületre vezet végig minket a történelmi macsakkaköves utcákon át városunk legmodernebb építészeti remekeiig. Szisztematikusan haladva ismerhetjük meg lakhelyünk eldugott szegleteit. Tittel Kinga megpróbál időben kronológikusan haladni, illetve a kerületeket is a megfelelő szisztéma szerint bemutatni. A könyvet a szerző eredetileg a gyermekeinek szánta, hogy megismérjék a várost, amelyben élnek, de felnőttek számára is érdekes olvasmány lehet. Meg mondom őszintés sokszor picit unalmas volt számomra, mivel elég jól ismerem Budapestet és a történelmet is. Gyerekeknek fantasztikusan izgalmas, főleg, ha aztán egy kirándulás alklamával meg is tekintekhetik a nevezetességeket, amikről olvashattak. Nekem is jó volt feleleveníteni történelmünk részleteit.  Imádtam benne a kerületek kézzel rajzolt térképeit és

Noah Hawley könyve azért keltette fel az érdeklődésemet, mert 4 évig dolgoztam légiutas-kísérőként egy charter légitársaságnál. Talán, mert sokáig éltem hasonló világban és ismerem a munka menetét, számomra kicsit vontatott volt a regény. Illetve volt pár fals információ a repülés világáról. Például, hogy a pilóta simán elmehet járatra úgy, hogy bűzlik a vodkától vagy a tervezés tudta nélkül cserélhetne járatot. Ennél azért komolyabb szabályok vannak a polgári repülés területén. Nehéz bekategorizálni a regény műfaját. Se nem pattanásig feszülő thriller, se nem könnyes, szívettépő dráma, valahogy a kettő lagymatagul összesimuló elegye. Kétség sem fér hozzá nagyon érdekes a regény szerkezeti felépítése, de igazából csak az időbeli csavarok miatt tűnik fordulatosnak. Az alaptörténet, amit az író kibont és kerek 400 oldalon keresztül taglal, néhol már túl részletesen is, az egy repülőgép szerencsétlenség. Egy magánrepülőgép belezuhan az Atlanti óceánba, a Martha's Vineyard és New

Őrületesen elterjedtek manapság az északi országok, normális életvitelei, ami Magyarországon már-már hatalmas trendnek számít. Gondolok itt a Hyggere, a Lagomra vagy a nemsokára megjelenő Lykkere. De most félre a többi divatos őrülettel és koncentráljunk a Lagomra. A Lagom egy lefordíthatatlan svéd kifejezés, ami annyit tesz, se nem túl kevés, se nem túl sok. A mértékletesség és a jól megtervezett élet a svédek receptje a hosszan fenntartható tartós boldogsára. A könyv igazából nem rántja le a leplet hatalmas titkokról. Álltalánosságban, szerintem mi magyarok is tujuk, hogy a könyvben leírtak alkalmazásával sokkal bolgogabbak és kiegyensúlyoztabbak lehetünk. Azonban van egy hatalmas különbség. A megfelelő alap, amire a svédek tudnak építkezni, az a stabil és emberközpontű szociális háló, amit a svéd kormány létrehozott. Svédországban felismerték, hogy a dolgozók sokkal produktívabban és hatéknyabban tudják elvégezni a munkájukat rövidebb idő alatt, ezért most például azon dolgozn

A Tövispuszta volt az első Kepes András könyvem. Nagy örömmel konstatáltam, hogy Kepes András baromi jól ír. Otthon még a polcon vár a Matt a férfiaknak, alig várom, hogy arra is rákerüljön a sor. Az elején nagyon nem fogott meg a dolog, viszont, úgy az ötvenedik oldal környékén kezdett csak igazán magába szippantani a történet. Végig nagyon pergős volt, rengeteg történelmi ténnyel és érdekes információkkal. A regény a magyarság érzését erősítette bennem. A történet a 20. század elején indul, egy kis falucska Tövispuszta lakóink életén keresztül mutatja be a magyar történelmet 1919-től kezdve egészen a hidegháborúig. Nagyon sok történetet ismerhetünk meg, rengeteg ember élettörténetét követhetjük végig, illetve több generáció útját mutatja meg. Sokszor már a rengteteg névtől és szereplőtől telítődött az agyam olvasás közben. Megmondom őszintén párszor el is veszítettem a fonalat, hogy kiről is van szó az adott részben, de aztán valahogyan az író mindig belevitt egy ismerős momentum

Tara Altebrando regénye igazán könnyed olvasmánynak bizonyult. Young Adult könyvhöz méltón, nagyobb szóközöket használtak a szerkesztéshez, illetve a szöveg több helyen táncikált az oldalakon, az érzelmek kifejezése végett, amik által az olvasás roppant gyorssá és pergőssé vált. Az alaptörténet szerint 11 évvel ezelőtt egy Floridai városkából, eltűnik hat öt éves gyerek, Scarlett, Sarah, Kristen, Adam, Lucas és Max. Három fiú és három lány. 11 évvel később, pedig öten közülük visszatérnek, de egyikük sem emlékszik semmire, illetve a hatodik eltűnt kisgyerekre, Maxre sem, aki nem tért vissza a többiekkel együtt. Egyforma ruhát viselnek, mindenkinek térkép lapul a zsebében, ami a hazavezető utat mutataja. Emlékeznek egy furgonra, ami elhajtott, de arról, hogy mi történt velük vagy hol voltak semmi emlékük nincsen. Illetve egymásra is csak csak a másik iránt táplált érzelmek alapján emlékeznek. A szülők és a hátramaradott tetsvérek megdöbbenve veszik tudomásul a gyerekek visszatéré