Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2017

Év végi számadás

Kép
Imádok olvasni. Bár ez biztos családi örökség is, hiszen nálunk mindenki nagyon sokat olvas. Például apukám csak angolul. Mindig olvasok: utazás közben, reggelinél, a kádban ülve, lefekvés előtt az ágyban. Az hogy blolgot indítottam olvasmányaimról az egyik legjobb ötletem. Hiszen így remek motivációm van rá, hogy minél többet és gyorsabban olvassak el.  Egy kis füzetbe szoktam felírni azokat a könyveket, amiket olvastam. Ez alapján, pedig 2015-ben olvastam a legtöbbet, amikor a Reding Challanget csináltam a tesómmal. Szám szerint 43-at. A kihívást nem sikerült megcsinálnom ilyen-olyan okokból kifolyólag, azonban rengeteg jó könyvet olvastam és sok új kedvencre tettem szert.  2016-ra kicsit elengedtem a dolgokat és mindössze 17 könyvet olvastam. Mentségemre legyen szólva abban az évben államvizsgáztam, úgyhogy a tanulás valahogy fontosabb volt.  Idén a blog hatására megnőtt olvasmányaim száma. Összesen 28 könyvet olvastam el, ami 13 316 oldalnak felel meg. A blog indulá

Fehér Béla: Fültől fülig - Véres fürdőregény

Kép
Nehéz nyilatkozni egy könyvről, amikor nem igazán nyerte el a tetszésemet. Sokkal könnyebb a dolgom, amikor odáig meg vissza vagyok egy könyvtől, mert akkor lehet ömlengeni, erről a könyvről  azonban nem fogok valami bőbeszédűen írni. Fehér Béla regénye, amit csak saját szórakozására írt, a Fültől fülig egy krimi, egy fürdőregény, ami a 19. századi Magyarországon játszódik. Az író megpróbálta ehhez a dátumhoz hozzáigazítani a könyv nyelvezetét. Rengeteg régies szót és fifejezést haszált. Szerencsére csak akkor, amikor valamelyik szereplőt szólaltatta meg. Azért mondom, hogy szerencsére, mert ezeknek a részeknek a megértése elég nehézkes volt és egyáltalán nem tette az olvasást gördülékeny és könnyed folyamattá. Ha az elbeszelő részekre is ezt a régies, számunkra mér elavult nyelvezetet használta volna valószínű, hogy félbehasgytam volna a könyvet. Nem találtam olyan jónak az alaptörténetet, sem a kivitelezést, hogy sokáig szenvedjek az olvasással. A főszereplő a roppant babonás,

Robert Merle: Malevil - Van élet egy atomtámadás után?

Kép
A Malevil volt az első Merle regény, amit olvastam, "Merle-szűzként" nagyon jó benyomást tett rám a könyv. Biztos voltam benne, hogy szeretni fogom, hiszen bármilyen fórumon utána olvastam csak úgy dőltek a pozitív vélemények. Amúgy is imádom a hasonló témájú műveket, a disztópiákat és a tragikus kimenetelű, háborús eposzokat. A Malevil e két kedvenc témámat elegyítit, fantasztikusan szőve a történet szálait. Az esemény kultikus dátuma, az 1977-es év már régen elszált felettünk, csakúgy, mint Orwell 1984-ének az ideje. Hiába ma már nem lehet ilyen kaliberű regényt írni, ehhez kellett a kor szellemisége, a brutális fegyverkezési verseny, az élet egy esetleges atomháború árnyékában. A történelem során az emberiség önön gyarlósága miatt már többször majdnem elpusztította saját magát, Merle gondolt egyet és megírta mi történne, ha ténylegesen megnyomná valaki azt a bizonyos mindent elpusztító piros gombot. Zseniális, komolyan mondom zseniális, de nézzük csak meg az alaptörtén

Karácsonyi könyvajánló aktuális megjelenésekkel

Kép
Karácsonyi könyvajánló sorozatom második részét aktuális újdonságokkal.  1. Rose Tremain: A Gusztáv-szonáta [21. század kiadó] Egy nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító története, amely kiállja az idő próbáját.  Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával. A regény Gustav családjának történetét követi nyomon, feltárja az anya antiszemitizmusának gyökereit, amelynek kihatása lesz fia és legkedvesebb barátjának életére is. Visszatekintés a háborús évekre és egy lelkiismereti ügy kellemetlen következményeire, és előre nézés két életútra, két karrierre; egy szállodatulajdonoséra és egy zongoraművészére. A Gustav-szonáta egy gyerekkori szenvedéllyel, érzelmekkel teli barátságról, annak

Dave Eggers: A Kör - Korunk ijesztő valósága nem is olyan távoli

Kép
Az elején kicist óckodtam ettől a könyvtől, a hugomtól kaptam kölcsön, neki, pedig olyannyira nem tetszett, hogy a felénél le is tette. Mivel általában meg szokott egyezni az ízlésünk könyvek terén nem sok jóra számítottam a regény kapcsán. Szerencsére nagyon poziitívat csalódtam. A regény az elsőtől az utolsó mondatáig teljesen levett a lábamról gördülékeny sítlusával és az utópiával, ami a mai kor modern embrer számára nem is olyan távoli és idegen. Képzeljünk el egy olyan csúcstechnológiás céget, mint a Google, a Facebook, az Apple és a Nasa összegyúrva. Egy céget, ahol a dolgozóknak minden ingyen van, az étkeztetés, a szállás, a ruhák, a telefon, a tablet, az egészségbiztosítás. Egy céget, ahol kötelező jelen lenni és részt venni az összes közösségi eseményen a munkidőn túl, jelen lenni fizikailag és online is. A munkának soha nincsen vége, a dolgozók az álltaluk Campusnak nevezett munkahelyükön élnek, mindeféle emberi kapcsolattól mentesen csak a digitális világban léteznek. K

Top 20 Karácsonyi könyvajánló

Kép
Karácsonykor az embereknek több ideje jut az olvasásra, mint a rohanós hétköznapokon. Azok, akik hozzám (és kis családomhoz) hasonlóan nem bejáratott könyvmolyok nagy bajban vannak a megfelelő olvsamány kiválasztásában. Több fajta karácsonyi könyvajánlóval készültem nektek.  Először is az eddigi olvasmányaimból szemezgetek, amiket bátran merek ajánlani, Nyugalom van, nem kell dolgozni, nincs suli, ez a legmegfeleőbb időszak a klasszikusokra :)) 1., Fehér Klára: Bezzeg az én időmben Gyerekkorom nagy kedvence. Bármikor újra tudom olvasni. Tökéletes, nosztalgikus olvasmány az ünnepekre. 2., Emily Bront ë: Üvöltő szelek  Szintén nagy kedvenc. Viktoriánus lányregény, zseniális formába öntve. 3., Lev Tolsztoj: Anna Karenina Az ünnepi készülődés forgatagában remekül el lehet veszni ebben a két kötetes orosz családregényben. 4., Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek Bűnök, titkok és ármányok lengik körül, szépésge miatt mégis remek karácsonyi könyvnek tartom. 5.,

Kihez tartozik valójában ez a gyermek? - Sophie McKenzie: Mióta meghaltál

Kép
Nagyon nehéz úgy írni egy trillerről, hogy ne lőjjem le a poént. A lényeg a vékony, alig látható határon való egyensúlyozás, az értékelésnek nem szabad ki billennie túlnyomóan egyik oldalra sem. Ez az első Sophie McKenzie regény, amit olvastam. Ezután nem fogom hanyagolni az írónőt. Már az alaptörténet sem egyszerű. A főszereplő Gen, aki még mindig a 8 éve halva született lányát Beth-t síratja. Élete megrekedt, kátyúba futott, ahonnan nem találja a kiutat. Férje sikeres üzletember, anyagi jólétben és biztonságban élnek. Gen régebben sikeresnek mondható írónő volt, aki 3 könyvet is piacra dobott, terhessége ideje alatt negyedik könyvének vázlatán dolgozott. De a szülés után a fájdalom annyira elnyomott mindent, hogy bent ragadtak a szavak és Gen már nem tudott írni. Egy olyan darabot veszített el, ami szorosan hozzá tartozott a lelkéhez. Vagy talán elvették tőle?? Gen és Art élete szokványos mederben folyik. Gen minden nap sokáig alszik, heti kétszer tart kreatív írás órát, néha ö