T.J. Klune: Ház az égszínkék tengernél
Történetünk főszereplője Linus Baker a csinovnyikok egyszerű, unalmas életét éli. 40 éves gyermekjóléti ellenőr, aki a mágikus ifjakkal foglalkozik, egyedül van egy macskával, aki utálja és az egyetlen ember, akivel napi szinten beszél az a rosszindulatú szomszédasszonya. Ám egy napon minden megváltozik, amikor behívja a Rendkívül Magas Felső Vezetés és egy titkos megbízást ad neki, aminek keretében egy eldugott szigeten működő árvaházat kell megfigyelnie egy hónapon keresztül. Linus nehéz szívvel utazik Marsyas-szigetére, ahol olyan mágikus teremtményekkel találkozik, amikről szinte nem is tudta, hogy léteznek. A szigeten lakik Talia, a gnómlány, Sal, az alakváltó törpespicc, Theodore, a sárkánymadár, Chauncey, az azonosítatlan zöld paca, Phee, az erdei tündér és Lucy, a hatéves antikrisztus. És persze ott van az árvaház rejtélyes nevelője, Arthur Parnassus is.
Ez egy csodálatos és roppant idillikus történet a másságról, a magányról és arról, hogy milyen nehéz a változás útjára lépni. Linus csodálatos jellemfejlődésen ment végbe, ameddig megtalálta az ő valódi helyét a világban, kilépett a magány börtönéből és igazi családra talált. A kötet lapjain sok szempontból megmutatkozik a másság elfogadása, a kirekesztettség érzése, a társadalmi nyomás. Linus az elején roppantul tartott a gyerekektől, de aztán szépen összeszoktak a sok kaland és élmény után, amit együtt éltek át a szigeten. Muszáj említést tenni a történetben megjelenő LMBTQ szálról is, ami nem tolakodóan van jelen, hanem az élet természetes velejárójaként. Ezt mindenki vegye figyelembe, mielőtt neki kezd a könyv olvasásának.
A gyerekek karakterei nagyon jól voltak felépítve, fantasztikusan színessé tették a történetet. A könyvet egy kissé morbid humor lengte körül, ami nem véletlen elnézve a gyerekeket. De annyira jóleső volt ezt a fajta humort olvasni. Mindegyik gyerkőc a szívemhez nőtt, de talán Sal volt a nagy kedvencem, a maga komor távolságtartásával. Sok meglepetést és fordulatot tartogatott ez a kötet, mégis lassan folyó történetnek mondanám.
Imádtam, egyszerűen imádtam. Egy kitekintést nyújt a való világ zordságából, egy ablak amin keresztül láthatjuk milyen lenne egy jobb, igazságosabb világban élni. Tetszett a történet végkimenetele, azonban nagyon idillikus volt az egész. Sajnos a való világban nem oldódnak meg a problémák ennyivel, a gonosztevők nem kapják meg azt ami nekik jár csak mert valaki kimondta az igazságot. De jó volt olvasni, hogy ilyen is lehetne az élet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése