Nino Haratisvili: A nyolcadik élet - Brilkának

Ez egy hatalmas monumentális családregény, aminek az olvasása nagyjából akkora élményt adott, mint jó tíz évvel ezelőtt az Elfújta a szél. A két regény mind felépítésében, mint műfajában, gördülékeny stílusában és zsenialitásában hasonlít egymásra. Hatalmas élmény mind a kettő, mégis merőben más korszakban játszódnak. Haratisvili egy fiatal grúz származású írónő, aki Németországban él, A nyolcadik élet, pedig a harmadik regénye. Még sohasem olvastam grúz szerzőtől, így gondoltam megpróbálkozom vele - főleg, hogy ezt a kötetet Booker díjra is jelölték -, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Egészen egyszerűen letehetetlen volt a könyv, csak ezt akartam olvasni, semmi más nem tudott lekötni. Egy jól megtermett kötetről van szó, így meglehetősen nehéz volt alkalmat találni az olvasására, de így is egy hónap alatt sikerült ennek a monstrumnak a végére érnem. Nagyon szerettem olvasni, mélyen megérintett a történet. A regény egy bizonyos pontján még sírtam is, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. A 2022-es évem abszolút legjobb olvasmánya volt. 

A regény a 20. század elején veszi kezdetét éppen abban az időszakban, amikor Oroszországban a cári uralmat felváltja a bolsevizmus. Habár Grúzia különálló ország történelme mélyen összefonódik a mindenkori Oroszországgal. Habár még nem olvastam Grúziáról soha, az orosz történelmet azért nagyjából ismerem, így könnyen be tudtam azonosítani a regény fontosabb történelmi eseményeit. Tetszett, hogy a szerző csak sejtette a valós történelmi személyeket és senkit sem nevezett nevén, így egy kis kutatómunkára kényszerítette az olvasót. Néha bosszantó volt, hogy nem írja le pontosan ennek vagy annak a személynek a nevét, de ugyanakkor nagyon izgalmas is volt, mert nem lehetett tudni, hogy ki valós történelmi személy vagy csak a szerző fantáziájának a szüleménye. 

A regény lapjain a Dzsasi család egy évszázadon átívelő történetébe kaphatunk betekintést, egészen visszanyúlva az ükapjukig. A történet tehát a csokoládégyárossal indul, aki hatalmas vagyont halmoz fel és válik igazán elismert emberré a bolsevik forradalom idején titkos csokoládé receptje segítségével. Legnagyobb bánatára csak lányai vannak, ezért abban látja biztosítani a család jövőjét, ha jól adja férjhez a lányait, nagyhatalmú, befolyásos férfiakhoz. Ekkor kerül a képbe Simon Dzsasi, aki elveszi Sztasziát. Frigyüknek hála a név rajta ragadt a családon. Folyamatosan haladunk előre az időben, ahogy a szerző párhuzamosan, hol egyik, hol másik szereplőről tudósítva meséli el az életüket, döntéseiket, sorsuk alakulását. A családi legendárium elbeszélője, Niza, a család ötödik generációjának egyik tagja. Niza néha-néha kiszól és a címben megnevezett Brilkához intéz néhány gondolatot, intést, megoszt vele egy-egy titkot. Ez kellemesen kizökkenti néha az olvasót, az események vad sodrásából. 

Ez egy nagyon komplex családregény, ahol nemcsak a szereplők megrajzolására figyelt a szerző és a cselekmény megfelelő kibontására, hanem a történelmi háttér alapos ismertetésére és az adott politikai hangulat érzékeltetésére is. Imádtam ezeket a történelem órára hajazó részeket olvasni. A történelmi hűség mellett a szereplőket is tűpontosan ábrázolta. Szinte azt éreztem, hogy ez egy valóban létező család akiknek a legbelsőbb titkaikat, gondolatait olvashatom. 

Nagyon ajánlom ezt a regényt nőknek és férfiaknak egyaránt, habár a női olvasóknak talán egy fokkal izgalmasabb lehet, mert a regény tele van erős női karakterekkel és nehezebbnél nehezebb női sorsokkal, tragédiákkal, amit igazán meg tudják indítani az embert. Régen nem olvastam ennyire jó regényt. Élveztem minden egyes sorát és biztos, hogy valamikor még újra fogom olvasni.