A nagybetűs orosz családregény - Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

A Jákob lajtorjája első találkozásom volt Ulickajával. Aki még hozzám hasonlóan nem olvasott semmit az írónőtől, annak garantáltan belopja magát a szívébe ez a nem mindennapi igencsak terjengős regény. 

Személy szerint rajongok az orosz irodalomért. Imádom a klasszikus cári Oroszországban játszódó regényeket, gondolok itt az igazán nagyokra, Dosztojevszkijre, Tolsztojra vagy Peszternakra. Azonban ezek a klasszikusok nem elégítik kellőképpen a kíváncsiságomat, hiszen műveikben csak a számunkra már régmúlt, számukra azonban jelenkori Oroszországot mutatják be. Ulickaja volt a hiányzó láncszem, aki mesteri könnyedséggel mosta össze a cárizmus korát a modernizmussal, kézen fogva vezetve át a XX.század mocskán. 

Valódi, nagy családregényt kapunk. A nagyot, pedig szó szerint értem, mivel a mű terjedelme meghaladja a 700 oldalt. Igazi belemélyülni való regény, egyetlen momentuma sem unalmas vagy vontatott, hiszen roppant informatív, mindazonáltal komoly, sőt néha komor témákat, olyan könnyed és légies stílusban feszeget, hogy az ember észre veszi és már hajnali kettő van és elolvasta a könyv felét.  

Az Oszeckij család négy(és fél) generációján keresztül mutatja be Oroszország változásokkal telített történelmét, megismertet a kor politikai nézeteivel, a kispolgárok mindennapi életével a '20-as évektől kezdve egészen 2011-ig. Oszeckijék egymáshoz fűződő kapcsolata amúgy sem mindennapi, ám Ulickaja még fűszerezi, ízesíti a viszonyokat a kor sajátos társadalmi és politikai nyomásaival.

Nem is tudom kit tekinthetek főszereplőnek. A történet több szálon fut, minden szereplő megszólal, mindenkinek megismerhetjük a nézőpontját, a mondókáját. De talán a legfontosabb szereplő Nora, aki minden tekintetben középen áll, hiszen előtte is van két generáció és mögötte is. A történet, mint sok briliáns könyv, egy halál esettel veszi kezdetét, Maruszja mama temetésével. Nora öröksége egy fűzfaládikó régi levelekkel és naplóbejegyzésekkel tele. Ezek a részek azért is különösen érdekesek, mert ezek az írónő sajátjai, amiket ily módon használt fel, épített be a regénybe. Nagyon átgondoltan összeszerkesztett műről van szó, amelyben ezeket a kollázs elemeket rejti valós fejezetek közé. Ezek az apróságok sok plusz értéket adnak az élményhez, roppant különlegessé teszik a könyvet, hiszen bepillantást nyerhetünk az írónő családi hagyatékába is.  

A család minden egyes tagja nagyon művelt, értelmiségi személy, Nora egyik nagyapja karmester, a másik híres közgazdász és író, az anyja műszakai rajzoló, ő maga színházi jelmeztervező a fia, pedig szinkrontolmács. Az Ulickaja alkotta karakterek mindegyike hibákkal teli, ezáltal roppant szerethető és valóságos alakok. Jákov volt a kedvencem. Lenyűgözött az a mérhetetlen tudás, amit élete során felhalmozott, tudásvágya, élethosszig tartó ön művelése, hatalmas könyvtára, melyben öt nyelven sorakoztak a könyvek. Maruszját nem szerettem, amiért olyan kegyetlenül kínozta Jákovot, rajta kívülálló dolgok miatt. A kezdetben szeretetteljes és szenvedélyes kapcsolatuk a körülmények hatása miatt tönkre ment, mivel Jákov élete nagy részét lágerről lágerre járva töltötte. Leveleiben ingerelte, féltékennyé akarta tenni, végül pedig egyedüli döntéshozóként el is vált tőle. El tudom képzelni milyen érzés lehetett Jákovnak, aki abban a boldog hitben utazott hazafelé, hogy meleg otthon, szerető feleség és gyerek várja, de a vasútállomáson nem várta senki sem. Talán hasonló ellenszenv miatt nem kedveltem Norat sem, pedig művelt, szellemes nő. Egyszerűen nem tudtam őt elfogadni szabados szexualitása, az Aspergeres iskolatársával kötetet állházassága és a belőle született gyermeke, valamint Tengizhez, egy nős férfihoz fűződő se veled se nélküled kapcsolata miatt. Egyrészt nem túl romantikus az örökös epekedése és várakozása egy elérhetetlen férfi után. Bevallom el is ítéltem őt, mert gyengének tartottam, amiért nem volt ereje kilépni egy ilyen bonyolult és fájdalmas kapcsolatból. Valószínűleg az is növelte a rá irányuló ellenszenvemet, hogy szabados életvitele ellenére mélységesen elítélte az anyját, amiért viszonyt folytatott élete szerelmével, aki miatt elhagyta az apját és boldogan halt meg az oldalán.

Minden egybe vetve nagyon tetszett a könyv, annak ellenére, hogy erkölcsi kicsapongásaival sokszor botránkoztatott meg. Mindenkinek tudom ajánlani, akik nem limonádé olvasmányra vágynak, hanem egy olyan kellően vaskos, igazi mélységet adó könyvre, amibe kényelmesen bele lehet mélyedni.



Értékelés: 4/5