F.G. Haghenceck: Frida füveskönyve - Az élet szeretetének művészete




Frida Kahlo a 20. századi Mexikó és az Egyesült Államok emblematikus alakja. Festményeivel olyan egyedi hangot tudott megütni, ami kiemelte őt a szokványos festők közül. A Frida füveskönyve című regény a festőnő szenvedésekkel tarkított, szenvedélyes életét mutatja be a kíváncsi olvasónak. Itt van egy nő, akit az élet minden téren ki akart zsigerelni és tönkre akart tenni. Egy nő akit már mindenhol összetörtek, ahol csak egy embert össze lehetett törni. És mégis ez a nő olyan szenvedélyesen élte az életét, annyira kapszkodott a valóságba és annyi életvidámság áradt belőle, hogy élete és munkássága a mai napig is példaként áll az emberiség előtt. "Merj élni, meghalni bárki tud!"


Frida 1907-ben született a magyar felmenőkkel rendelkező, Németországból érkező Guillermo és az indián gyökerekkel rendelkező Matilde, négy lánya közül a harmadikként. Apja mindig is fiút szeretett volna, ezért az amúgy is fiús Fridát meg nem érkezett fia helyett, fiúként nevelte. A 6 éves Frida majdnem meghalt gyermekbénulásban, aminek következményeképpen jobb lába vékonyabb, deformáltabb maradt. Ezután már magától is szívesen járt hosszú, férfi Nadrágokban, eltakarva szépséghibás lábát.

17 éves korában esett meg vele a további életét befolyásoló tragikus baleset. Amikor is a busz, amin utazott beleütközött egy villamosba. A testét átfúrta egy fémcső, aminek következtében a gerince három helyen is eltört, a jobb lába csontjai szilánkosra törtek, illetve több bordája is megrepedt. Kész csoda volt, hogy túlélte a balesetet, műtét közben többször meghalt. Az életbe való kapaszkodása már ekkor megmutatkozott.

Haghenceck, mexikói író könyve abból a megvilágításból mutatja be a művésznő életét, hogy a baleset után egy szerződést kötött a Halállal, minek következtében minden évben valamit oda kell adni magából a Halálnak, hogy viszonozza kölcsön kapott éveit. A szerelmét, az egészségét. A regényben rengeteg misztikus részlet kerül bemutatásra. Például a Halállal való találkozások, és a Halál által szervezett utazások, a minden éveben megjelenő Halottak napi áldozat. Ezért nem mondanám teljesen életrajzi alkotásnak a könyvet, bár mindent megtudtunk a festőnő viszontagságokkal teli életéről.

A másik jelentőségteljes esemény Frida életében, ami a villamosbalesethez hasonló károkat okozott, a Diego Rivera, freskófestőhöz fűződő kapcsolata. Diego volt élete nagy szerelme, de ugyanakkor a nagy katasztrófája is. Frida nagyon sokat szenvedett a festő hűtlenségei következtében, de persze őt sem kellett félteni, mert kamatosul vissza adta mindegyiket. Kapcsolatuk se veled se nélküled viszony volt, aminek egyikük sem tudott sokáig ellen állni. Frida leghíresebb szeretője talán a szovjet forradalmár, Trockij volt. Diego pókhasa miatt tanult meg főzni, konyhai művészete, pedig széles körben volt elismert. A regény lapjain sok receptjével megismerkedhetünk. Minden tekintetben átfogó ismereteket nyújt a 20. századi művészvilág legjelentősebb alakjáról.

Frida Kahlo 1954-ben, 47 évesen hunyt el tüdőgyullaásban. Ebben az időben a baleset szövődményei annyira elhatalmadostak rajta, hogy Frida csak sok tequilával és hatalmas dag morfiummal tudta túlélni a napokat. A fájdalmai csillapításához szükséges morfium mennyisége súlyos függőseget okozott. Gereince olyan rossz állapotban volt már, hogy szinte állandóan fűzővel tudták csak összetartani. Járni sem tudott már. Egyrészt a gerincére nehezedő iszonyatos fájdalom miatt, másrészt azért, mert a jobb lábát térdtől lefelá amputálni kellett.

Magyarországra is elhozták Frida Kahlo alkotásait. A kiállítás július 6-án nyitja meg kapuit és november 24-ig várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria.

Véleményem: 9/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"