Rideg orosz táj, ahol a mesék valóra válnak ⧫ Katherine Arden: A medve és a csalogány

Katherine Arden regénye tökéletesnek bizonyult a számomra, hiszen benne van minden, aminek egy jó könyvben benne kell lennie. Az egyszerű orosz táj, a 14. századra jellemző hitvilág, amit fokozatosan kiszorít a kereszténység, politika és cselszövések gazdag hálózata és egy kis varázslat. 

Tökéletes olvasmány a fantasy rajongók számára, valamint azoknak, akik éppen csak ismerkednek ezzel a műfajjal. A medve és a csalogány a legjobb bevezető a fantasy világba, mert az írónő szépen lassan adagolja a természetfeletti lényeket, eseményeket az olvasóknak. Nem egy szokványos regény ebben az értelemben, mivel nem rögtön csöppenünk bele a világba, hanem olyan ütemben ismerkedhetünk meg a csodákkal, mint maguk a szereplők.

A regény a 14. századi Oroszország, vad, északi részén játszódik, ami 2 heti járóföldre van Moszkvától. Egy olyan történelmi korba csöppenünk, amiről ritkán olvashatunk, hiszen ilyenkor még jócskán a cárizmus előtt vagyunk, amikor még hercegek uralkodtak és bojárok feleltek a földekért. A kis falu annyira eldugott és távoli, hogy csak akkor tudják megközelíteni Moszkvát, ha befagy a Volga. A tavasz és a nyár rövid, a tél hosszú és harapós. A történet maga egy hosszabb 15-20 éves időszakot ölel fel, mégis legtöbbször hideg tél van, ezért pont jó volt, hogy az év elején olvastam. 

Egy bojár, Pjotr Vlagyimirovics és családja életébe kapunk bepillantást. A férfi és négy gyermeke boldogan élik egyszerű életüket, amíg imádott felesége Marina bejelenti, hogy ismét gyermeket vár, egy kislányt, aki örökölni fogja nagyanyja mágikus képességeit és a család védelmezője lesz. Marina nem elég erős  ehhez a terhességhez, a baba világra jövetelét követően, elhagyja az élők világát. Vászja szépen cseperedik, de nem olyan, mint Pjotr másik lánya. Az erdő gyermeke, aki szőrén üli meg a lovat, úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét és látja a házi szellemeket. Apja egy idő után úgy érzi a szutykos kislánynak anyára van szüksége, ezért új asszonyt hoz a házba. 

Ahogy nőnek a gyerekek és Pjotr kiházasítja őket, egyre inkább betekintést kapunk a házasságok mögött húzódó politikai indíttatásokra. A regény ezen pontjai iszonyatosan tetszettek. Egyrészt éles volt a kontraszt a jómódú, mégis egyszerű vidéki élet és a fővárosban uralkodó elit világa között. Az ármányok és cselszövések, pedig minden történelmi kor sajátjai, az apró gesztusok, a nagyobb egység áttekintése felé vezetik az olvasót. 

Imádtam, ahogyan az írónő bemutatta a bojár család életét, hogy ott lehettünk Vászja mellett erdei barangolásai során. Csodálatosan mutatta be a családi kapcsolatokat. Vászja és szigorú, de szeretetteljes apja között, őrült mostohájával, szeretett bátyjával, Aljosával és dajkájával, Dunjával, aki anyja helyett anyja volt. Vászja igazi feminista, aki kiáll magáért, harcol egy előre elrendelt házasság ellen, nem érti miért nem tartják nagyra az olyan képességei miatt, mint a lovaglás, amiért ha férfi lenne hatalmas dicsőségben részesülne. Mindig szívesen olvasok erős női jellemekről, akik kiállnak magukért és koruk viszontagságainak ellenére úgy gondolkodnak és akképpen cselekednek, mint a mai modern nők. 

Az írónő finoman csepegtetve adagolja a fantasy elemeket, amik a 14. századi orosz hitvilágra épülnek. Habár az emberek akkoriban már többségében keresztények voltak, még azért hittek az ősi meséknek. Az asszonyok kenyerét, sót és mézsört hagytak a ház és az istálló különböző pontjain, hogy a házi szellemek megóvják a házat és annak lakóit. A vallási ütközet is nagy szerepet kap a regény lapjain. A településre érkező új pópa Konstantin, erőszakosan hirdeti az igét, mégsem lehetett rá úgymond haragudni, mivel ő szentül meg volt győződve tettei jóságáról. 

Az írásmód egyszerűen zseniális volt, szépirodalmi stílusa ellenére könnyen olvastatta magát a mű. A vége azonban összecsapottnak hatott. A könyv eddigi lassú hangvételéhez viszonyítva, gyorsan kaptunk egy nagy adagot a fantasy elemekből. Nehezen volt érthető számomra, hogy most hol is vagyunk, hogy került oda a szereplő és így tovább. Tény azonban, hogyha az írónő lassan, hömpölygő stílusában folytatódott volna a könyv, talán kétszer ilyen vastagra is duzzadhatott volna. Persze alig várom már, hogy a trilógia többi része, amik külföldön már megjelentek, olvasható legyen magyarul.

Véleményem:8,5/10