Robert Merle: Malevil - Van élet egy atomtámadás után?

A Malevil volt az első Merle regény, amit olvastam, "Merle-szűzként" nagyon jó benyomást tett rám a könyv. Biztos voltam benne, hogy szeretni fogom, hiszen bármilyen fórumon utána olvastam csak úgy dőltek a pozitív vélemények. Amúgy is imádom a hasonló témájú műveket, a disztópiákat és a tragikus kimenetelű, háborús eposzokat. A Malevil e két kedvenc témámat elegyítit, fantasztikusan szőve a történet szálait.

Az esemény kultikus dátuma, az 1977-es év már régen elszált felettünk, csakúgy, mint Orwell 1984-ének az ideje. Hiába ma már nem lehet ilyen kaliberű regényt írni, ehhez kellett a kor szellemisége, a brutális fegyverkezési verseny, az élet egy esetleges atomháború árnyékában. A történelem során az emberiség önön gyarlósága miatt már többször majdnem elpusztította saját magát, Merle gondolt egyet és megírta mi történne, ha ténylegesen megnyomná valaki azt a bizonyos mindent elpusztító piros gombot. Zseniális, komolyan mondom zseniális, de nézzük csak meg az alaptörténetet.

Mint minden 300 oldalasnál hosszabb regény ez is a gyermekkor bemutatásával kezdődik. Narrátorunk, Emmanuel Comte egyben a főszereplőnk is. Ennél az írói megoldásnál nem kapunk reális képet  az elbeszélőről, hiszen saját magáról az ember mégsem fog negatívan nyilatkozni. Azonban Merle egy okos csavarral ezt a helyzetet is megoldotta, hiszen Emanuel feljegyzéseit kiegészítik Thomas széljegyzetei.

Az író nagyon részletesen mutatja be a szereplőket, néhol talán túl részletesen is. A történet igazán a 200. oldal környékén fogott meg, az esemény leírását kezdődően. Szóval 1977-et írunk a Franciaországi Malevil váránál. Emmanuel és gyerekkori barátai, illetve a vár körül dolgozók éppen a pincében fejtik le az új bort, amikor az esemény bekövetkezik. A robbanást a sziklafal oltalmában lévő, hűvös pincében élték túl. Egy maréknyi ember: 6 féfri és egy 70 éven túli nő, illetve pár állat: 2 ló, az egyik ellés előtt; 1 tehén borjadzás előtt és egy koca, szintén fialás előtt. Mondjuk ez itt kicsit erőltetett, hogy érdekes módon csak a vemhes állatok élték túl a szerencsételnséget. Itt indul be az olvasó képzelete a fajfenntartást illetően. Hiszen, ha azt vesszük, hogy egy 70-es nő élte csak túl, akkor az emberiség végnapjait éli.

Miután kezdenek magukhoz térni a szereplők elkezdik életük megszervezését, a rend felállítását, a hatalmi viszonoyk kialakulását. Életük valahogy nem változik meg egy cseppet sem, hiszen ugyanúy kitölti a napi robot, mint előtte, azonban az idő lelassul körülöttük, a természet halott és a halotti szürkeség lengi be egész létezésüket, gyászolják azt, amit elvesztettek, de mégis megpróbálnak arra koncentrálni, ami még az övéké lehet, ha elég áldozatosan megdolgoznak érte.

Remélem nem árulok el senkinek újdonságot, ha azt mondom, hogy nemcsak a maleviliek élték túl a támadást, hanem több elszórt embercsoport is. Őszintén szólva Merle nehezen kivitelezhette volna, ha csak 7 ember él túl egy ilyen eseményt, mert a viszonyok, ami a  túlélésüket garantálta máshol is teljesülhettek. Ezen a ponton lesz egyre érdekesebb a regény, a többi embercsoport megjelenésével. Mert hiszen, ha szbályok közé szorítva élünk, megfeleően kordában lehet tartani az emberiséget, azonban a B nap új szbályok és törvények felállítását követelte meg. Emanuel igazi vezetőhöz híven remekül felismerte, hogyha nem szabályozza be az életüket a káosz eluralkodik mindenen. És mivel az ember olyan, amilyen, magának követel mindent, ebben a szituációban is megindulnak a hatalmi harcok, illetve belefolyik az egyház is.

Összességében nagyon elmésen megírt könyv, számomra sok helyen volt kicsit vontatott, szájbarágósan mesélte el az eseményeket, azonban remek vázat húzott egy olyan világra, ahol már nincsenek szabályok és törvények, az életben maradottaknak kell rendszert alkotni a túlélés érdekében.

Véleményem: 8/10