Nő a halál árnyékában ⧫ Sara Collins: Frannie Langton vallomásai

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyszerűen imádom azokat a történeteket, amikben egy bűnesetet próbálnak meg felgöngyölíteni a halálra ítélt vallomásai alapján. Számomra az egyik legérdekesebb téma az irodalomban, amikor egy halálra ítélt utolsó óráit és perceit követhetjük egészen a végig. Hiszen ilyenkor annyira más tud lenni az ember, teljesen máshogy viselkedik, gondolkodik és érez, mint ahogyan egész eddigi életében. Láthatjuk a teljes megtérést Isten felé, azt a végtelen közömbösséget, ahogyan egyesek a végzetük felé lépdelnek vagy azt a szívbemarkoló félelmet, amit ezek az emberek átélnek földi létük utolsó pillanataiban. Nagy reményekkel kezdtem bele a regény olvasásába, de valahogy nem hozta az elvárt szintet. Sajnos ez tipikusan az a könyv, ami a borítójával el tudja adni magát, de a történet nem marad meg hosszú távon az emberekben. 

Az írónő rögtön belecsap a történet közepébe, hiszen az első oldalakon azzal a ténnyel találjuk szemben magunkat, hogy a regény címszereplője, Frannie kettős gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt. Egyáltalán nincsen egyszerű helyzetben, nem elég, hogy nő, ráadásul még fekete is, vagy inkább mulatt egy olyan világban, ahol a rabszolgaság már nem elfogadott, mégis jelen van a társadalom bizonyos részének az életében. Frannie egy Jamaicai ültetvényről a Paradicsomról került Londonba a Benham házaspárhoz. A történet az 1800-as években játszódik, amikor a törvény szerint már nem beszélhetünk rabszolgaságról, azonban a nemesek között a négerek elajándékozása rendben van. Frannie is eme kiskapun átlépve lett házi négerből házi cseléd, rabszolgából szolgáló, azonban fizetség itt sem járt az elvégzett munkája után. Frannie nem egyszerű házi cseléd, hanem egy tanult, már már műveltnek számító nő. 

Korábbi gazdája, John Langton, akitől a nevét kapta egy Benhammel kötött fogadás miatt kitanítatta a lányt, tudását saját önös céljaira használta fel. Frannie Paradicsomban töltött évei alatt nem a szokványos házi négereknek jutó feladatokat végezte, hanem az őrült tudós, Langton kísérleteiben kellett segédkeznie, melyek a fehér ember és a négerek közötti különbözőségek feltárására irányultak. Kikerülve az ültetvényről Frannienek a Benham házban kellett szolgálnia cselédként, ám az úr különc felsége hamar felfigyelt a különleges mulatt lányra és megteszi őt személyes komornájának. A regénybe bejön egy LMBTQ szál is, ami a gyanútlan olvasót, aki a fülszöveg alapján választja ki a könyvet abszolút váratlanul ér. Véleményem szerint nem ártana nagyobb gondot fordítani a fülszövegre, mert, hogyha valaki nem szeretne ebben a témakörben olvasni jogosan teheti le a regényt.

A lányt nagyon gyanús helyzetben találják a kettős gyilkosság reggelén, az asszonya ágyában, véresen, szinte eszméletlenül, semmire sem emlékezve. Frannie nem akarja elmondani az igazságot, egyre csak azt hajtogatja, hogy nem emlékszik a történtekre, de a bizonyítékok igencsak ellene beszélnek. Felhánytorgatják a lány sötét múltját, előkerül egy nem teljesen tiszta eredetű magzat és felmerül az ópiumfogyasztás erős gyanúja is. A regényt az ö narrációjában olvashatjuk, amikor is papírra veti élete történetét az ügyvédje számára. Az alaptörténet nagyon izgalmas, azonban a kivitelezés nem sikerült a legtökéletesebben. 

Ami számomra a legjobban hiányzott ebből a regényből, az az 1800-as évek hangulata és korrajza. Habár témáját tekintve történelmi regény vajmi keveset tudtunk meg a korabeli Londonról és a Jamaicai ültetvényről. A Paradicsomról szóló részek még csak csak átadták az istenháta mögötti, perzselően forró ültetvény mindennapi életét, azonban az óceánon átkelve már semmi nem utalt arra, hogy egy esős, borús városban lennénk. Olyannyira nem jött át a város aurája, hogyha nem nevezte volna nevén a szerző az olvasó elhelyezhette volna akár Budapestre, Párizsba vagy New Yorkba is. Roppant zavaró volt, hogy a szerző túlságosan hosszan és részletesen ecsetelte Frannie és Madame kapcsolatát. Az sem elhanyagolható, hogy a leszbikusságot tévesen úgy állította be, mint a férfiuralom elől való egyetlen menekülési lehetőséget. Holott Madame nem kifejezetten a nőket szerette, ő mindenki mást szeretett a férjén kívül legyen az nő vagy férfi. Viszont kifejezetten tetszett a korabeli dámákra jellemző ópiumfogyasztás leírása, illetve az orvoslás, az alkalmazott gyógymódok és kúrák leírásai. 

Sara Collins kétségkívül kívül jól ír, regényében fellelhető pontatlanságok egy első könyves szerzőnél nem meglepőek. Nem szeretnék túl szigorúnak tűnni ezzel a regénnyel, mert alapvetően jó olvasási élményt adott, gyorsan lehetett vele haladni és kíváncsian vártam a végkifejletet is, csak egy kicsit másfajta könyvre számítottam. Talán máshogyan is tudtam volna hozzáállni a regényhez, ha a történetben lévő leszbikus szál nem ér felkészületlenül. 

Vélemény: 3,5/5