Viszlát 2020 ⧫ Év összegző gondolatok

2020 minden szempontból egy furcsa év volt, tele bizonytalansággal és krízismenedzsmenttel, ami életünk minden területére kihatott. A vírushelyzet mindenre rányomta a bélyegét, a munkánkra, a magánéletünkre, a szociális kapcsolatainkra, a jövőképünkre. Ahogyan mindenre kihatott ez a pandémiás helyzet az olvasásunkra és az olvasmányaink milyenségére is rányomta a bélyegét az adott helyzet. Én például sokkal több pszichológiai témájú és önfejlesztő könyvet vettem le a polcról, mint az elmúlt években. Sokaknál láttam, hogy nagyon meglódultak az elolvasott kötetek mennyisége, sokak viszont olvasási válságba estek és alig tudtak a könyvekre koncentrálni, tehetetlenül és szorongva pörgették a híroldalakat (ebbe a hibába én is beleestem az első hullám idején). Nyilván az én esetemben sem lehet figyelmen kívül a vírust, tekintve, hogy én át is esetem a betegség egy enyhébb formáján. Nem szeretnék a helyzettel takarózni a gyatra számaim miatt, azonban nem szabad elmennem a tény mellett, hogy ez egy roppant sűrű év volt minden szempontból, mind a magánéletemet tekintve, mind pedig munka fronton. Idén elvégeztem egy posztgraduális képzést Könyvmenedzsment szakirányon, vettünk egy lakást, aminek a felújítása nem kis munka és nem kevés idő volt. A lakásvásárlásból kifolyólag idén kétszer is költözködtünk, ami iszonyatosan megterhelő volt. Valamint elkezdtem egy olyan munkakörben dolgozni, amiben úgy érzem, hogy végre a megfelelő helyre kerültem.

Tehát a körülmények ellenére igenis jó évem volt, hiszen a sok szorongás és bizonytalanság ellenére rengeteg jó dolog történt velem. De most térjünk át a könyvekre, hiszen valószínűleg emiatt kattintottatok erre a bejegyzésre 😉

Először is szeretném leszögezni, hogy nem sikerült elolvasni azt a mennyiségű könyvet, amit szerettem volna. 2019-ben 68 könyvet olvastam, ebből a számból kiindulva 2020-ra a 70 darabot tűztem ki magam előtt. Azonban sajnálatos módom még az 50-et sem sikerült teljesítenem, mindössze 48 kötetet sikerült elolvasnom. Tanulva az előző évekből semmit nem fogadtam meg, ennek ellenére sok olyan tételt sikerült kipipálnom a listámról, amiket évek óta szerettem volna: 

  • Sikerült végre végig olvasnom a Harry Potter sorozatot, illetve újranéztem az összes filmet is. 
  • Mióta vezetem a blogot sokkal több rövidebb kötetet olvasok, hogy minél több könyvről tudjak beszámolni. Kezdett elveszni a nagyregények adta élmény, amikor hetekig, hónapokig ugyanabban a történetben van az ember. Tudatosabban, de nem magamra erőltetve igyekeztem minél több vaskosabb kötetet elolvasni, aminek az eredményeképpen 9 hatszáz oldalon felüli könyv volt. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, hiszen majdnem havonta elolvastam egy-egy féltéglát. 
  • Hasonló a helyzet a klasszikus történetekkel is, amikre már egy ideje nagyon szomjaztam. 2020-ban sok kimaradt klasszikust sikerült pótolnom, mely olvasások során olyan írókkal ismerkedtem meg, mint Kosztolányi, Szerb Antal vagy Hemingway. 
A 2020-as évben kicsit lazábbra vettem az olvasást, ami nagyon jól esett. Megpróbáltam az ösztöneim után menni, azt és akkor olvasni, amikor jól esett. Nem ragaszkodtam görcsösen a könyvekhez, több könyvet is félbehagytam, amire igazán büszke vagyok, mert én inkább az akkor is végigolvasom típusba tartozom. Szám szerint 5 ilyen könyv volt, ami nem tűnik soknak, azonban nálam igazi haladás. És így utólag visszatekintve még párat félbe kellett volna hagynom. Az olvasás mennyiségileg nem sikerült valami jól, azonban a minőség kárpótolt. Lássuk is a kedvenceket. Rangsorolni képtelen voltam, kérlek a felsorolásba ne lássatok bele semmi szándékosságot.

         1. Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
A tavalyi évem első olvasmánya volt, ami nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Bár ez nem is meglepő, hiszen a könyv már a megjelenése óta folyamatosan a sikerlisták élén áll, letaszíthatatlanul. Mi magyarok nagyon szomjazzuk az ehhez hasonló könyveket, ez a helyzet pedig még jobban ráerősített önismereti vágyunkra. 

        2. Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc
Iszonyatosan vártam ennek a könyvnek a megjelenését. Régen olvastam már Shafakot, nem mellesleg pedig ezt a kötetet a 2019-es Man Booker díjra is jelölték, amin komoly esélye volt a győzelemre. A török-brit író műveiben mindig a török világot próbálja közelebb hozni az olvasóhoz. Ez most sem volt másként, hiszen a török társadalom peremén élő csoportokat mutatta be regényében: a transzfesztitákat, a prostituáltakat, a második feleségeket, a betegeket. Csupa csupa olyan embert akikről nem szívesen olvas az ember, Shafak tolmácsolásában mégis szívmelengető. Kemény könyv, kemény témákkal, de kihagyni mégis vétek. Én azt ajánlom bátran kezdjetek bele. 

        3. Szerb Antal: Utas és holdvilág
Nem értettem mi ez a nagy őrület az Utas és holdvilág, valamint Szerb Antal háza táján, aztán ahogy elkezdtem a történetet azonnal beszippantott és én is megértettem. A Kulka János által felolvasott hangoskönyvben hallgattam meg, az előadásmód még élvezetessé tette Szerb Antal amúgy is izgalmas elbeszélését. Olyannyira megkedveltem az írót, hogy azonnal beszereztem a többi könyvét is. 

        4. R.F. Kuang: Mákháború
2019-ben jöttem rá, hogy imádom a fantasyt. Igyekszem is miné több és változatosabb fantasyt olvasni. Az évem abszolút kedvence a Mákháború volt. Ezt lehet egy alternatív történelmi regénynek is tekinteni, hiszen Kína történelmét meséli el, fantasy elemekkel megszórva. Zseniális és már a polcomon vár a folytatása a Sárkányköztársaság is, illetve a Fonda Lee által írt Jáde város, ami inspirációként szolgált a szerzőnek a Mákháború megalkotásához. 

        5. Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Szintén hangoskönyvben hallgattam meg, Tenki Réka előadásában, aki a kötetből adaptált színházi előadásban is játszik. Megrendítő volt olvasni/hallgatni Péterfy-Novák Éva igaz történetét a családon belüli erőszakról és annak következményeiről, arról, hogy milyen egy beteg gyermek szülőjének lenni. Szintén nagyon kemény és megrázó történet, de ilyen történeteket muszáj olvasnunk, annak érdekében, hogy ne forduljanak elő ilyen szörnyű dolgok. 

        6. Margaret Atwood: Az ehető nő
Vitathatatlanul az évem egyik legzseniálisabb olvasása volt. Imádom Atwoodot, azonban A szolgálólány meséje után nem olvastam olyan igazán lehengerlőt tőle. Kicsit tartottam ettől a könyvtől, hiszen ez a szerző első publikált műve volt. Talán még jobban is tetszett, mint A szolgálólány meséje. Ebben a kötetben is már a feminizmussal és a nők társadalmi helyzetével foglalkozott, azonban a tőle megszokott disztópikus köntös nélkül. 

        7. Taffy Brodesser-Akner: Fleishman bajban van
Ezzel a kötettel már azelőtt szemeztem, hogy magyarul megjelent volna. Megmondom őszintén, hogy nem is tudtam miről szól, egyszerűen megfogott a borító. Kicsit sajnálom, hogy a magyar kiadás nem az eredeti, külföldi borítót vette át, mert az szerintem sokkal figyelemfelkeltőbb és trükkösebb, de vitán felüli, hogy a magyar kiadás is gyönyörű. A Fleishman bajban van az egyik legviccesebb és legrafináltabb könyv volt, amit olvastam, hiszen egy nőről szól, női problémákról egy férfi száján keresztül elbeszélve. Egyszerűen zseniális debütálás. 

        8. Deborah Feldman: Unortodox
A Netflixen futó azonos című sorozat miatt roppant felkapott lett Deborah Feldman 2012-es memoárja, amiben az elszakadását írja meg ortodox zsidó gyökereitől. Nagyon olvasmányos, nagyon megrázó, hogy ilyen csoportok létezhetnek egy olyan modern ország határain belül, mint Amerika. Imádtam minden sorát, márciusban pedig érkezik a folytatás az Exodus személyében. 

        9. Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Szintén egy olyan kedvenccé vált klasszikus, ami kimaradt a középiskolás éveimből, azonban annyira tetszett, hogy megnyitotta az utat Kosztolányi Dezsőhöz, akiről csak tanultam a gimiben, de eddig még nem olvastam tőle semmit. Kosztolányit kihagyni pedig nagy vétek, mert egyszerűen zseniális író. 

        10. Woody Allen: Apropó nélkül - Önéletrajz
Már akkor tudtam hogy az év egyik meghatározó olvasmánya lesz, amikor elkezdtem olvasni. Annak ellenére, hogy nem vagyok kimondottan rajongó mégis nagyon élveztem az olvasást. Woody Allen a filmjeire jellemző humorral repítette vissza az olvasót abba a New Yorkba, ami annyira vonzó. Természetesen a Woody Allen életét átszövő botrányról is van szó, de nem ez adja a regény lényegét.

        11. Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Nem vagyok egy nagy krimiolvasó, de ez a 640 oldalas féltégla teljesen beszippantott. Azoknak is bátran ajánlom, akik hozzám hasonlóan nem nagyon olvasnak a krimi műfajában. Hogyha csak egy krimit olvastok egy évben, legyen ez, nem fogjátok megbánni. Nemcsak izgalmas, hanem összefűzi a modern kort a város történelmével is. Igazi, letehetetlen olvasmány. 

        12. Edith Eva Eger: Az ajándék - 12 életmentő lecke 
Nem is kell mondanom, miért került fel Edith Eva Eger új könyve a listára. A döntés után mindenki szomjazott még Eger asszony bölcs életvezetési tanácsaira, ez hívta életre Az ajándékot. Sokkal rövidebb kötetről van szó, mint A döntés, azonban praktikusabb, tele feladatokkal, amik nagyon jól hasznosíthatóak. Ennek a könyvek muszáj ott lennie a polcon, hogy időről időre lekapja az ember. 

A 2021-es évre nem tervezek nagy dolgokat és teljesíthetetlen fogadalmakat. Szeretnék azért legalább 60 könyvet elolvasni, jó lenne minél több nagyregényt és klasszikust, valamint fantasyt olvasni. Szeretnék gátat szabni a vásárlásaimnak és a könyvfelhalmozásnak, ezért készülök egy várólista csökkentéssel, remélve, hogy nem törik bele a bicskám. Számomra ez egy jó év volt, olvasási szempontból azért lehetett volna sokkal jobb, de nem volt rossz semmiféle képen. Bizakodva lépek az új évbe, remélve, hogy jobb lesz hozzánk! Könyvek terén biztos sok meglepetést tartogatnak a számunkra a kiadók 😉

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"