Jonathan Franzen: Keresztutak (Minden mitológia kulcsa 1.)

Franzennel nem lehet finoman megismerkedni, hiszen minden eddig megjelent műve egy féltégla. Úgyhogy csak össze kell gyűjteni a bátorságot és belekezdeni, aztán a szöveg úgyis húzza magával az embert. A nagyregényei közül a Javításokat tartják a legjobbnak, azonban engem első körben sokkal jobban vonzott a Keresztutak, valószínűleg a mű frissessége miatt, hiszen egy 2021-es alkotásról van szó, amit a kiadó azonnal el is hozott kis hazánkba. Ez is egy diszfunkcionális amerikai fehér csalárdról, Hildenrandtékról szól - mint Franzen összes többi könyve -, akik kergetik az amerikai álmot, de életük keresztúthoz érkezett. A regény 1971-ben kezdődik, amikor Amerika részt vett a Vietnámi háborúban, a háború ellenes mozgalmak fénykorukat élik, a hippik mindenütt jelen vannak az országban és minden tinédzser Európába vágyik. Russ Hildebrandt tiszteletes és neje, Marion 4 gyermeket nevelnek, de sem a szülők, sem a gyerekek nem felelnek meg a lelkészi család sztereotípiájának. 

Russ kifelé kacsintgat ellaposodott házasságából. Hivatásában sem tud kiteljesedni, hiszen a Chicagói ifjúsági egylet kivetette őt magából egy fiatalabb segédlelkész miatt. Russ mindennel elégedetlen, azonban cselekvés helyett csak a csinos özvegy, Frances Cotrell meghódítására tud koncentrálni. Élete minden nyomorúságáért a feleségét hibáztatja. Marion nemcsak a gyerekek miatti plusz kilókkal küzd, de komoly pszichés problémái is vannak, amikkel titokban pszichológushoz jár. Marion az anyaság és az otthon ülő feleséglét csapdájában vergődik. A gyerekei rossz úton járnak, amiről úgy érzi, hogy ő tehet, mert élete feldolgozatlan traumáit látja visszaverődni utódaiban, főleg Perryben. A legidősebb fiúk, Clem karácsonyra hazajöve jelenti be, hogy Vietnámba akar menni. Clem nem találja a helyét sem a főiskolán, sem a szülői házban és imádott testvérével Beckyvel sem találja már meg a közös hangot. A népszerű és gyönyörű Becky, aki úgy vonzza magához az embereket, mint a mágnes olyan döntéseket hoz, amik gyökeresen megváltoztatják az életét. De vajon ezek a döntések a megfelelő útra terelik őt? Perrynek, aki a legjobban hasonlít Marionra, mind intellektusban, mind pedig a pszichés problémák tekintetében komoly drogproblémái lesznek. A szer hatása alatt, pedig olyan visszafordíthatatlan károkat tesz magában és a környezetében is, amik kihatnak a család egész további életére. Ebben a családban csak Judsonnal, a legkisebb gyerekkel nincsenek (még) problémák.

Franzen minden karaktere zseniálisan van megírva, annyira utálatos és visszataszító az összes, mintha valóságos emberek lennének. Nagyon-nagyon jól ábrázolja az emberi létre annyira jellemző kettősséget. A gyarlóságot és a vallási áhítatot, ami mind a lelkészre, mind a feleségére jellemző. Talán a leginkább Marionnal tudtam szimpatizálni, hiszen az ő megpróbáltatásai már gyerekkorától kezdve szörnyűségesek. Nem is csodálom, hogy azok után, amit átélt szegény komoly pszichés problémái lettek. A regény szépen bemutatja a transzgenerációs örökséget, amit ebben az esetben Marion családja indított és az események láncolata Perryben csúcsosodnak ki. 

A könyvet átjáró keresztény szellemiség jellemezte Amerikát a '70-es években, azonban manapság ez már nagyon ritka. Talán a kereszténység miatt nem tudtam annyira élvezni a könyvet, mint szerettem volna. Mindenesetre Franzen zseniálisan ír, az ember csak úgy falja az oldalakat. Személy szerint amúgy is nagyon szeretek családregényeket, illetve a 20. század Amrikájában játszódó történeteket olvasni. Valamiért azt hittem, hogy több szó esik majd a Vietnámi háborúról, de csak említés szintjén esett róla szó, hogy az olvasó el tudja helyezni a regényt térben és időben. Nagyon élveztem Franzent olvasni, alig várom, hogy folytassam az életmű olvasását.