Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Már nagyon kíváncsi voltam erre a Backman könyvre, hiszen erről a regényről mindenki ódákat zengett, illetve ez a szerző első könyve, ami meghozta az igazi világsikert a számára. A regény Ovéról szól, ahogyan arra a címből is következtethetünk. Ove 59 éves, mindenen felkapja a vizet, morcosan szemléli az egész világot, utál mindent és mindenkit és látszólag valamilyen ismeretlen okból kifolyólag véget akar vetni az életének. Elsőre megkedveltem Ovét. Éreztem, hogy ez a történet nemcsak egy zsémbes öregemberről szól, hanem igazi mélysége van, ami szépen lassan fel is tárult a regény előrehaladtával. 

Nagyon érdekes a történet elmesélésének a módja, hiszen egyszer Ove jelenében vagyunk, másszor a múltjába kaphatunk betekintést, de ezek a részek nem türemkednek ki durván a szövegből. Inkább csak a hangulatuk más. A múlt tele van színekkel és élettel, míg a jelen egy nagy egyhangú szürkeség, ameddig új és bosszantó lakók költöznek Ove szomszédságába.  Az viszonylag hamar kiderül, hogy Ove nemrég veszítette el imádott feleségét, Sonját. Az általa keletkezett űrt, pedig nem tudta semmivel sem betömni. A lapokon feltárul az ő igaz szerelmük és az a végzetes törés az életükben, ami mindent megváltoztatott. Imádtam azokat a részeket, amikor Ove elmesélte a megismerkedésük történetét, leírta egy egyszerű hétköznapjukat vagy csak mesélt Sonjáról. Annyi melegség és szeretet volt ezekben a részekben, öröm volt olvasni. Közben látjuk Ove mindennapjait is, üres óráit, amit nem tud mivel kitölteni, a bosszantó szomszédaival folytatott mindennapos küzdelmét és a törekvését, hogy véget vessen az életének, hiszen Sonja nélkül számára már semminek sincsen értelme. 

A történet ezen a két szálon fut, miközben rengeteg dolgot mesél az életről, tanít a végtelen szeretetről. Annak ellenére, hogy ez egy alapjáraton szomorkásabb történet, nagyon vicces is. Rengetegszer felnevettem olvasás közben. Ez a regény valójában olyan, mint maga az élet: néha szomorú, fanyarkás, de sokszor mókás és kacagtató. Backman nagyon ért hozzá, hogy ezeket a nehéz témákat úgy tálalja az olvasó számára, hogy az mégis jól fogyasztható legyen, sőt néhol még könnyed is. Szerettem ezt a történetet, azonban nem ezt ajánlanám első Backmannak. Engem a Björnstad trilógia sokkal jobban megfogott az összetettsége miatt, de ez is egy kedves olvasmány.