Sara Nisha Adams: A könyvlista

Manapság már nagyon ritkán olvasok könnyed, szórakoztató könyveket. Ez talán sznobságnak tűnik, de valójában olyan kevés az idő, hogy inkább olvasok komolyabb könyveket. Pedig olyan jól esik néha egy-egy könnyedebb olvasmányt is beiktatni, amivel gyorsan tudok haladni, amikor keresem az alkalmat az olvasásra, mert annyira fordulatos és érdekes a történet. A könyvlista is egy ilyen típusú olvasás volt. Megmondom őszintén, hogy féltem ettől a könyvtől, mert általában azok a regények, amik könyvekről szólnak vagy központi eleme az olvasás és a könyvmolyság nem szokták beváltani a hozzá fűzött reményeimet. Azonban bíztam Szabados Ágiban és az ízlésében, az évek során nem nagyon szokott mellényúlni. És hát egyszerűen imádtam. Nem akartam letenni, folyamatosan csak ezt olvastam volna, tudni akartam ki is írta azt a bizonyos listát. Az évem egyik nagy kedvence lett. 

A regényben Aleisha és Mukesh élete fonódik össze a könyvek és az olvasás által. A legfrapánsabb, hogy egyik szereplőnk sem volt olvasó ember és a történet tulajdonképpen azt mutatja be, hogyan válhatnak az emberek könyvszeretővé és mutat be egy különleges barátságot, ami teljesen valószerűtlennek tűnt a történet elején. Mukesh egy idős indiai férfi, aki a feleségét gyászolja. A felesége, Naina igazi könyvmoly volt, aki rendszeresen látogatta a helyi könyvtárat. Miután Mukesh véletlenül megtalál otthon egy könyvtári könyvet, akkor döbben rá igazán, hogy elvesztegette a lehetőséget arra, hogy együtt olvasson a feleségével és megbeszélhessék az olvasottakat. Ekkor dönt úgy, hogy beiratkozik ő is a könyvtárba, hogy a könyvek által egy kicsit közelebb érezhesse magát a feleségéhez. A könyvtárban ismerkedik meg Aleishaval, aki diákként dolgozik ott és kéri meg, hogy ajánljon neki könyveket. Mivel a lány nem olvasó ember, nem ért a könyvekhez kezdetben nem is tud segítséget nyújtani az idős úrnak. Azonban az egyik könyveben talál egy könyvlistát, amit elkezd olvasni és amiket ajánl Mukeshnek is. Barátságuk a könyvek megismerésén keresztül alakul ki és segítik át egymást a nehezebb élethelyzeteken. Mukeshnek a gyászával kell megbirkóznia, Aleishának pedig a nehéz családi körülményeivel. A szülei ugyanis elváltak, az anyja mentális problémákkal küzdd, olyannyira, hogy a bátyjával nem merik őt magára hagyni. Ez a teher, pedig rányomja a bélyegét a testvérek mindennapjaira.  

Mukesh indiai származású, így bepillantást nyerhetünk az indiai kultúrába, az ételeken, a vallásukon és a családi összejöveteleiken keresztül. Ez nem zavaró mértékben kerül bemutatásra, hanem éppen csak ízelítőt kapunk belőle. Éppen annyit mutat meg a szerző, aminek a hatására elkezdünk jobban érdeklődni az indiai kultúra iránt és ennénk egy isteni indiai fogást. A regények bemutatásával is hasonlóan járt el az írónő. Alapvetően népszerű könyveket válogatott rá a listára, klasszikusokat és ami még fontosabb modern klasszikusokat is. Így azért az emberek nagy többsége legalább hallott a regényben megnevezett könyvekről, olvasta némelyiket vagy látta valamelyik filmfeldolgozást. Annak ellenére, hogy Sarah Nisha Adams viszonylag népszerű köteteket választott egyik történetet sem spoilerezi el az olvasónak, inkább csak meghozza az ember kedvét az olvasáshoz. Én speciel a Papírsárkányokat és a Kisasszonyokat biztosan el fogom olvasni a kötet hatására. 

Nem mondanám kedves történetnek, hiszen olyan komoly témák vannak benne, mint a gyászfeldolgozás, a mentális egészség vagy az öngyilkosság, mégis könnyed volt és gyorsan olvasható. Üdítő volt végre egy olyan könyvet olvasni, ami az igazi, mély barátságról szól, az egymással szembeni feltétlen szeretetről és törődésről. Nagyon jó olvasmány volt, meglepően jó. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Végezetül, pedig itt van az én könyvlistám, azokkal a könyvekkel, amik engem mindig át tudtak segíteni egy-egy nehezebb időszakon, amik nagyon megérintettek, amiket sokszor olvastam már és még fogok is a jövőben. Mi a te könyvlistád? 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"