Nyár végén ősz elején várható könyvek

Mindig van egy-egy könyv a kiadók friss megjelenési listáján, ami felkelti az érdeklődésemet. Azonban ez mostanra duzzadt egy akkora számmá, hogy érdemes legyen belőle posztot írni. A várható megjelenések sorrendjében láthathjátok az aktuális kívánságlistámat.

Edward St Aubyn: Patrick Melrose 1.: Nincs baj - Baj van - Van remény 
Jelenkor Kiadó

A legfelsőbb körökhöz tartozó, mesés gazdagságban élő David Melrose kegyetlenül uralkodik boldogtalan feleségén és ötéves fián, Patricken. A szadista apa mellett felnövő fiúból heroinista lesz, aki a második kisregény elején apja hamvaiért indul New Yorkba. Patrick apja emlékével együtt függőségétől is megszabadul, majd maga is családot alapít.
Edward St. Aubyn megmutatja a hanyatló brit arisztokrácia, a tökéletes dekadencia, erkölcstelenség, kapzsiság, sznobizmus és kegyetlenség világát. 
A Patrick Melrose-regényfolyamot két kötetben adjuk közre. Az első három kisregényt (Nincs baj, Baj van, Van remény) augusztusban, az utolsó kettőt (Létszükséglet, Végül) pedig ősszel vehetik kezükbe magyarul az olvasók.
Benedict Cumberbatch főszereplésével készült sorozat St. Aubyn művéből, ami az HBO-n látható. 

Megjelent!

Edward St Aubyn: Patrick Melrose 2.: Ami kell. Végül
Jelenkor Kiadó


A Booker-shortlistjére is felkerült negyedik elbeszélés, az Ami kell, és a Végül ismét a családi kastélyban játszódik, ahol Patricknek szembe kell néznie a gyermeknevelés nehézségeivel, felesége hűtlenségével, miközben anyja eutanáziát fontolgat, és elveszítik családi otthonukat.

Edward St. Aubyn megmutatja a hanyatló brit arisztokrácia, a tökéletes dekadencia, erkölcstelenség, kapzsiság, sznobizmus és kegyetlenség világát.

A Patrick Melrose-regényfolyamot két kötetben adjuk közre. Az első három kisregényt (Nincs baj, Baj van, Van remény) augusztusban, az utolsó kettőt (Létszükséglet, Végül) pedig ősszel vehetik kezükbe magyarul az olvasók.

Várható megjelenés: 2018.11.01.

Naomi Alderman: Engedetlenség 
21. Század Kiadó

Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció. 

De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején. 

Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt. 

Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye - az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.


Várható megjelenés: 2018.10.04.

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
21. Század Kiadó


1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért.
A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott... A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?

Imogen Hermes Gowar régészetet, antropológiát, művészettörténetet és kreatív írást tanult. London délkeleti negyedében él, azon a környéken, ahol A sellő és Mrs. Hancock története is játszódik. Ez az első regénye.


Várható megjelenés:2018.11.05.

Christina Dalchcer: VOX - Magamért, a lányomért és minden elnémított nőért
Művelt Nép Könyvkiadó

Egy napon a kormány rendeletet hoz: a nőknek ezentúl napi száz szó engedélyezett. Dr. Jean McClellan ezt nem fogadja el -itt nem történhet meg. Amerikában nem. Ővele nem. Pedig ez csak a kezdet.
Hamarosan a nőknek nem lehet többé állásuk. A lányokat nem tanítják írni, olvasni. A nőneműeknek nincs többé hangjuk. Korábban az átlagember napi tizenhatezer szót mondott ki naponta, de most a nők csak százzal rendelkeznek, hogy hallassák a hangjukat.
Ám ez nem a vég. Önmagáért, a lányáért és minden elnémított nőért, Jean vissza akarja követelni a hangját.

Szívbemarkoló, feledhetetlen történet arról, mire hajlandó egy nő a lánya és önmaga védelmében, Amerikában, ahol a népesség felét hallgatásra ítélték. 

Várható megjelenés: 2018.12.03.

R.M. Romero: A krakkói babakészítő 
Maxim Kiadó


Karolina egy játék baba, aki régen a Babák Földjén élt, és barátjával, Fritzcel próbálták az ottani háborút megállítani. Ott ugyanis a babák a patkányokkal harcoltak, akik uralmuk alá vonták a Babák Földjét. Annak érdekében, hogy jobban tudjanak harcolni a patkányok ellen, Karolina kitalálta, hogy az emberek földjére kellene mennie, hogy ott találjon valamilyen megoldást. 
Ám egy nap Karolina arra ébred, hogy egy babakészítő saját tudtán kívül életre keltette őt egy játékboltban, Krakkóban, a német megszállás alatt. Telnek a napok, és a babakészítő mindenhova magával viszi Karolinát. De amikor elkezdődik a zsidók begyűjtése, a babakészítő és Karolina nem maradhatnak tétlenek.
De mit tehet egy varázserővel bíró játékgyáros és egy baba? Visszajut még valaha Karolina a Babák Földjére?

Alice Walker: Bíborszín 
Európa Kiadó

Alice Walker 1982-ben megjelent Pulitzer-díjas, Steven Spielberg által 1987-ben megfilmesített levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel!
A történet főhőse, az afroamerikai gettó patriarchális, szexista szabályainak fogságában vergődő Celie a kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni. Az események sodrában azonban két szeretett nő hatására fokozatosan felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét nem kizárólag a túlvilágban, hanem esetleg a jelenben is érdemes megtalálni. Celine emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. Walker klasszikusa biztos iránytűt ad mindazok kezébe, akik úgy érzik, hogy reménytelennek tűnő helyzetükből nem találják a kiutat. 
A mű 1987-ben Kedves Jóisten címen jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
"Akárhogy is, mongya, tudod, hogy van. Felteszel magadnak egy kérdést, tizenöt lesz belőlle. Kesztem tünődni minek is nekünk a szerelem. Minek szenvedünk. (...) Aszt gondolom, azért vagyunk itt, hogy tünődjünk. Hogy kérdezzünk. És hogy miközbe tünődünk a nagy dolgokról és kérdezősködünk a nagy dolgokról, tanulunk a kicsinyekről, amúgy átabotába. De soha se tudd meg többet a nagy dolgokról mint amennyivel kiindultál. Minél többet tünődök, annál jobban szeretek, mongya."

Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad ( Nápolyi regények 3.)
Park Kiadó



Várható megjelenés: 2018.11.30.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"