Egy kedves karácsonyi történet az egész családnak ⧫ Matt Haig: Karácsony Apó és a csokitojás + Az Igazmondó Glimpi

Matt Haig csodálatos gyerek regényeket ír, amik egyaránt remek olvasmány kicsiknek és nagyoknak. A karácsony köré szőtt trilógiája, pedig évről évre szuper hangulatot hoz magával. A sorozat befejező kötete a Karácsony Apó és a Csokitojás. Azonban nem kell csüggedni, hiszen az író egy kiegészítő kötettel is megörvendeztette a rajongókat, ami az egyik legkedveltebb szereplő, az Igazmondó Glimpi egyéni története. 

A fiú, akit Karácsonynak hívnak a Mikulás, azaz Karácsony Apó eredet történetét meséli el. Ki is volt ő mielőtt Karácsony Apó lett volna belőle és milyen utat járt be, ameddig megtalálta a helyét a világban. A második kötetben, A lány, aki megmenti a karácsonyt a történet már sokkal borúsabb hangvételű, de mindazonáltal nagyon szerethető. Ebben a részben ismerhetjük meg Reményi Améliát, akinek az anyukája súlyosan megbetegedett. a kislány, pedig csak azt szeretné karácsonyra, hogy meggyógyuljon. Anyukája betegsége alatt Amélia kénytelen helyette takarítani a kéményeket, hogy legyen miből ételt vásárolni és meg tudják venni a szükséges gyógyszereket. Sajnos az anyuka már nem éri meg a karácsonyt és Amelia Ádáz úr dologházában találja magát. A történet boldog véget ér, hiszen a kislány a hitével megmenti a karácsonyt, Karácsony Apó pedig magához veszi a kis árvát. 


A befejező részben Amelia már Koboldfalván él Karácsony Apóval és újdonsült feleségével. Az életük szép és békés, mentes mindenféle bonyodalomtól. Vagy mégsem? Természetesen az első két részből megismert Vodol Apó most sem bír az emberek iránti gyűlöletével és mindent elkövet annak érdekében, hogy elűzze Koboldfalváról az embereket és tönkre tegye a karácsonyt. Attól sem riad vissza, hogy szövetkezzen az ádáz Húsvéti Nyúllal, akik szintén gyűlöli a karácsonyt, mert elveszi a figyelmet a Húsvéttól. 

A regény, ahogy már megszokhattuk telis tele van gyönyörű illusztrációkkal, fanyar humorral és egy nem mindennapi koncepcióval, amiben a koboldok háborúznak a nyulakkal azért, hogy kié a fényesebb ünnep. Matt Haig történetei igazán szívet melengetőek, egyszerre szomorúak, de csodálatosak is, mint maga az élet. A legjobb, hogy nem egy felnőttek számára élvezhetetlen története kap az olvasó, hanem egy megalapozott és csavaros történetet, amiben minden korosztály örömét lelheti, főleg az ünnepek táján. 

Az Igazmondó Glimpi története 

A trilógia kiegészítő kötete a történet egyik legérdesebb, legpimaszabb szereplőjéről szól és az ő igazmondó kényszeréről. Sokfajta glimpi létezik, de talán a legszerencsétlenebb az Igazmondó Glimpi, hiszen egyszerűen képtelen a hazugságra, messziről megorrolja a füllentést és minden elhangzott kérdésre kénytelen válaszolni. Ebből a tulajdonságból kifolyóan sokszor keveredik bajba, hiszen az apró cseprő dolgokat egy kis füllentéssel el lehetne ütni, ám ő erre képtelen. Érdekes megismerni az ő szemszögét is, hogyan éli meg a folytonos igazmondás kényszerét és az ebből fakadó kiközösítést. Azonban ez a könyvecske felnőttek számára kevésbé szórakoztató, mert rengeteg kép van benn, szöveg viszont alig. Inkább kisebb gyerekeknek ajánlott vagy az olvasni tanuló nagyobbaknak, hiszen ezeket a szövegeket ők is nagyon könnyen el tudják olvasni. 


Vélemény: 4/5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"