Mi is a bűn egy menonita közösségben? ⧫ Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Miriam Toews vékonyka regényében egy valós bünténysorozat igaz krónikáját meséli el. A történet egy menonita közösségbe kalauzolja el az olvasót, ami azért roppant érdekes, mert maga az írónő is egy ilyen közösségben nőt fel, ami többször is helyet kap munkásságában. 

Ebben a világtól elzárt, férfiak uralta vallási alapokon nyugvó közösségben a nők egy ideje borzalmas fájdalmakra, sebekre, vérzésre ébrednek. A vallás elvakult térhódítása miatt a kezdetekben fel sem merül, hogy emberek okozhatták a nők sérüléseit. Úgy vélték a Sátán bünteti a nőket ekképpen a vétkeikért. Mivel a világtól és minden tudástól teljesen elzárva tartják a nőket vannak akik elhiszik ezt a mesét, amivel a férfiak próbálják elcsitítani őket. Nem is olyan nehéz manipulálni a nőket, hiszen nem tanulhattak, csak a ház körüli munkákat végezhetik és a gyermekekről gondoskodhatnak.  A menonitáknál a nők csupán használati tárgyként funkcionálnak, kevesebb az értékük az állatoknál. Olyannyira tudatlanok, hogy még írni és olvasni sem tudnak. A Bibliát is csak a férfiak és a fiaik magyarázata alapján ismerik. (Erős párhuzamot érzek a valóságban is létező település az atwoodi Gilead között.) 

Az egyik bátor asszony nem akarja elfogadni, hogy sátáni büntetésről lenne szó. Egyik éjjel erőt véve magán virraszt. Az éjszaka közepén nem várt látogatója érkezik, a közösség egyik férfi tagja, nadragulyapermettel felszerelkezve készen arra, hogy megerőszakolja az asszonyt. Az asszony a meglepetés erejét kihasználva megkötözi a behatolót és rákényszeríti, hogy fedje fel társait. Kiderül, hogy a támadásokért a kolónia 8 férfi tagja, akik az állatgyógyászatban használt érzéstelenítővel kábították el az áldozatokat. A férfiakat letartóztatják és az asszonyoknak döntést kell hozniuk a továbbiakra vonatkozóan: Semmit se tegyenek, Elmenjenek vagy Harcoljanak. Gyűlést hívnak össze az egyik szénapadláson, a jegyzőkönyvek írására, pedig egy férfit kérnek meg, akit kivetett magából majd visszafogadott a kolónia. 

A regény jegyzőkönyv szerű leírása miatt nagyon nehezen tudtam haladni vele. Nehéz volt olvasni, nemcsak a kemény téma, hanem a leírási mód miatt is. Az alaptörténet iszonyatosan érdekes és brutális, megalázó, amit ezek a férfiak elkövettek nőkkel szemben és nem csak az asszonyaikkal, hanem anyáikkal, testvéreikkel és gyerekeikkel is. Ijesztő, hogy a megerőszakolások a közelmúltban történetek, 2005 és 2009 között egy olyan közegben, ahol a törvény is az erőszakolók oldalára áll, a nőknek pedig semmi esélyük nincsen elnyomóikkal szemben. 

A roppant érdekfeszítő alaptörténet ellenére csalódással töltött el ez a regény, mert annyira vártam ezt a történetet, melyhez nagy reményeket fűztem. Nem nagyon olvastam még Bolíviáról, a menonitákról is most hallottam először. Azonban a regényben egyiktől sem tudtam meg sokkal többet. Magáról a közösség működéséről vajmi keveset tudtam meg a regény alapján, az írásmód miatt, pedig nehezen ment az olvasás, szinte kín volt elővennem a könyvet. Nagyon sajnálom, hogy az írónő ezt az elbeszélésmódot választotta. Illetve az iszonyatosan bonyolult nevek használata miatt sehogy sem tudtam megjegyezni őket, illetve a szereplők megkülönböztetése is nehezemre esett. Összességében örülök, hogy elolvastam a regényt, a történet hozzám tett valamit és enélkül a könyv nélkül soha nem szereztem volna tudomást erről a borzalomról, ami kerek négy éven keresztül zajlott Bolíviában. 

Vélemény: 3/5