Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete

Ciprus. Mit tudunk Ciprusról? Tanulunk róla az iskolában? Tudunk valamit a történelméről és arról a véres polgárháborúról, ami 1974-ben dúlt a szigeten, szinte végzetesen egymás ellen fordítva a görög és a török lakosságot? Vagy csak egy csodálatos nyaraló helyszínnek gondoljuk, ahol mindig süt a nap, a tenger ragyogó kék és az ételek fenségesen finomak. Gyanítom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a szigetet egy kedvelt turistacélpontként ismeri. Elif Sahafak ismét egy olyan szeletét mutatja be a történelemnek, amiről szinte csak az érintettek tudnak. Hiszen számunkra ez a parányi kis sziget olyan jelentéktelen, hogy a múlt felkavaró eseményeiről mit sem tudunk. 

Shafak új regényében ismét megcsillogtatja írói zsenialitását, hiszen a történetet több idősíkon, illetve több szempontból meséli el. Az egyik elbeszélő ráadásul egy fügefa. A történet a görög Kosztasz és a török Defne szerelmét meséli el. Kapcsolatuk az 1974-es polgárháború idején bontakozott ki, abban a vészterhes légkörben, amikor a sziget a legmegosztottabb volt. A szigetlakók korábban sem nézték jó szemmel ezeket a vegyes kapcsolatokat, hát még ebben az időszakban. A fiataloknak titokban kellett találkozniuk kettéosztott fővárosukban, Nicosiában. Kapcsolatuk hosszú évtizedekig tartott, egészen Defne tragikus haláláig. A regény szépen lassan, mozaikról mozaikra rakja ki Kosztasz és Defne bonyolult kapcsolatát és tárja fel múltjuk homályba vesző mozzanatait, Ciprus történetét, a fák szerepének fontosságát és gyász feldolgozását. A jelenben Kosztasz és kamasz lánya, Ada egy másik szigeten, Londonban élnek és próbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant. 

Ez egy gyönyörű történet az igaz szerelemről, magáról az életről, a gyászról, a megbocsátásról és a megértésről. Mellette pedig bemutatja Ciprus történelmét, a kettéosztott szigetet, ahol csaknem 50 évvel ezelőtt véres polgárháború dúlt. Családok a mai napig nem tudják hová lettek a szeretteik, nem tudnak búcsút venni és tisztességesen eltemetni hozzátartozóikat. Kosztasz híres szakértője lett a fáknak, ezért teljesen érthető a fügefa, mint elbeszélő a történetben. Szerettem ezeket a részeket, hiszen a fa szemszögéből olyan események is napvilágra kerültek az olvasók számára, amit még maguk a szereplők sem tudtak, illetve nagyon sokat tanított a fákról és az ökoszisztéma működéséről. Hiszen ez az öreg fa néma szemlélője volt az összes eseménynek. A regény is a fa részei mentén kerültek felépítésre, a gyökerek, a törzs, a lombkorona mentén haladva mélyedhettünk el mi is a történetben. Ez az elbeszélésmód még sokkal különlegesebbé tette a könyvet. 

Elif Shafak egy nagyon különleges mesélő, akinek minden könyve más és más. Talán a tőle olvasottak közül eddig ennek a regénynek a legkülönlegesebb az elbeszélésmódja. Varázslatos légkört teremt még ezeknek a nehéz és fájdalmasnak tényeknek a boncolgatása közben is. Szokás szerint becsempészi a török és ebben az esetben a görög kultúra alapjait is, amitől olyan hangulatot teremt, mintha az ember az Ezeregy éjszaka meséiben lenne. Letehetetlen, zseniális olvasmány. Mindenkinek csak ajánlani tudom.