Booton Herndon: A fegyvertelen katona - Film kontra könyv

Általában a könyv elolvasása után szoktam megnézni a filmet. A fegyvertelen katona esetén ez fordított sorrendben történt. Ez volt az első film, amit a 2017-es év elején megnéztünk a moziban. Alig vártam, hogy lássam a tehetséges Andrew Garfieldot. Mondjuk kicsit megrendültem, amikor vásznon hatalmas betűkkel megjelent Mel Gibson neve, mint rendezőé. A Passió után nem volt túl jó véleményem a filmjeiről. Szerencsére hatalmas pozitív csalódás volt a film, úgy bőgtem ezen a megható történeten a mozi sötétjében, mint egy kisgyerek.

A bejegyzésben, kivételesen nem csak a könyvről lesz szó, inkább a könyv és a film összehasonlításáról, olvashattok pár gondolatot. Olvasás után ismét megnéztem a filme. hogy ne csak az emlékeimre hagyatkozva mesélhessek a történetről.

A film igaz történet alapján készült, amit regényes formába Booton Herndon öntött. Desmond T. Doss igaz történetével ismerkedhetünk meg, aki, bár fegyvertelen szolgálatot teljesített a II. Világháborúban, mégis hatalmas hőssé vált, bátorsága, kitartása és embertásrai iránti mérhetetlen szeretete révén. De kezdjük az elején. Desmond egész családja roppant vallásos volt, hetednapi adventistaként nagyon szigorúan vették a Bibliában foglaltakat, a keresztényekhez képest azonban a szombatot ünnepelték, nem a vasárnapot. Természetsen a filmet kicsit felturbózták, "Hollywoodiasították", a nagyobb drámai hatás kedvéért. A filmben nehéz, sanyarú gyermekkort kreáltak Desmondnak, akinek az apja részeges volt, verte őket, ő, pedig a vallás felé fordulva akart felülkerekedni ezen. A valóságban azonban az egész család (Desmond édesapját is beleértve) vallásos, templomjáró volt.

Valamint a feleségével, Dorothyval való megismerkedése is egy picit teátrálisabbá sikeredett, mint a valóságban. Ugyanis az életben már régóta ismerték egymást a templomból. Mindketten nagyon vallásos családból érkeztek és ők maguk is komolyan vették Isten igéjét. A filmben Desmond megmentette egy fiú életét, akire ráesett az az autó, amit éppen szerelt. Kórházba rohantak vele. Dorothy volt az egyik nővér.

A központi elem Desmond egyéni háborúja a katonaság szigorú szabályrendszere ellen. Egészen eddig a pontig nem volt arra precedens, hogy valaki lekiismereti okora hivatkozva megtagadja a fegyveres szolgálatot, ugyanakkor elnyerje a hadsereg legrangosabb katonai kitüntetését a háborúban nyújtott szolgálataiért. Kitaposta az utat az utána következő hetednapi adventista katonáknak, akik már el sem tudták képzelni milen nyomorúságos helyzetben volt annak idején Desmond.

A filmből nem derül ki, hogy mi is lett a hős katona sorsa a háború végztével. A könyvből azonban megtudjuk, hogy a háború rajta is maradandó nyomokat hagyott. Az embertelen körülmények miatt tbc-s lett, aminek következtében nagyon sokat betegeskedett, ki kellett venni a fél tüdejét, illetve eltávoltíották jó pár bordáját is. A keze, pedig használhatatlanná vált az olyan munkák  elvégézésére, ami preczitást és ügyességet igényel. A Dorothyval való kapcsolata sem volt zökkenőmentes, hiszen ők is megtapasztalták a pénz jelentősségét az éltükben. Mivel Desmond sokat betegeskedett Dorothyt felőrölték az anyagi gondok és a család ellátása. Azonba mindvégig kitartott férje mellett, Dorothy haláláig éltek boldogan. Desmond Dorothy halála után nemsokkal újra nősült.

Lenyűgöző történet, mind a filmvásznon, mind, pedig a könyv lapjain olvasva.

Vélemyénem: A film 10/10
                       A könyv 6/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"