Lépjünk a boldogság útjára ⧫ Meik Wiking: Lykke

Már olvastam jó néhány olyan életmód könyvet, amik az északi országok bevált technikáit, módszereit osztják meg az olvasókkal. Vannak, akik a mértékletességre esküsznek, vannak olyanok, akik a pozitív életszemléletet tartják a legtöbbre, de nekem mind közül Meik Wiking könyve nyerte el a legjobban a tetszésemet. Ugyan első könyvét, a Hygget még nem olvastam, de így is nagyon élveztem a Lykke olvasását. Ezt azért is szerettem volna kihangsúlyozni, mert a két könyv összefügg egymással, mind a kettő azt kutatja és próbálja feltárni, hogy mi is az elemi boldogság titka és hogyan érhetjük el. 

Meik Wiking a világ első számú boldogság kutatója, ami megmondom őszintén először viccesnek tűnt, hogy valakinek ez legyen a munkája, a hivatása. Jobban belegondolva miért ne lehetne? Hiszen rossz érzéseink, mentális betegségeink, lelki problémáink kezelésére egész sereg kiváló szakember áll a rendelkezésünkre. Az emberek rossz közérzetét javítandóan egész iparág létesült már, a különböző problémákra szakosodott pszichológusokból, pszichiáterekből és különféle terapeutákból. 
Miért pont akkor feledkezünk meg a lelki egyensúlyunkról, amikor minden rendben van? Talán a jó pillanatokban a legfontosabb, hogy a lelkünket is ápoljuk, hogy az életünk ne a jó és rossz pillanatok hullámvasútja legyen, hanem egy konstans boldog periódus. Szerzőnk a Boldogságkutató Intézetével egy olyan új dolgot hozott a mindennapokba, aminek már régóta teljesen evidensnek kellene lennie. Hiszen, ha tudományos alapon vizsgáljuk és már kezelni is tudjuk mondjuk a depressziót vagy más mentális problémákat a boldogsággal miért lenne ez másképpen? 

Wiking több tényezőt nevez meg, amiknek nagyjábóli egyensúlyban való megléte garantálni tudja az egyének boldogságát. Nyilván elhangzanak olyan alapvető tételek, mint a pénz, az egészség vagy a szabadság, de nagyon sok hasznos praktikát is bemutat. Például ne úgy álljunk a pénzhez, mint boldogságunk feltétlenül szükséges forrásához, hanem találjuk meg az alternatív és olcsóbb kikapcsolódási lehetőségeket is. A szerző szorgalmazza a közösségek erejét és a szociális munkákat, mert valahová tartozni és jót cselekedni mindig jó érzéssel töltik el az embereket. 
Szerintem nagyon jó kis praktikákat mutatott, amiket a későbbiekben megpróbálok majd alkalmazni, illetve sok történetet hozott, amik alapjaiban tudják megváltoztatni az emberek gondolkodását és hozzáállásukat a világhoz. 

Véleményem: 8/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"