A módszer, ami megváltoztatja az életedet ⧫ Ryder Caroll: A Bullet Journal módszer

Amikor először találkoztam a Bullet Journallel még annyira új volt a módszer számomra, hogy a nevét sem tudtam, a lényegét meg még kevésbé értettem. Hogyha bármelyik közösségi platformon, mint például az Instagram vagy a Pinterest rákeressünk a Bullet Journal, a BUJO vagy hasonló kereső szavakra ezer és ezer gyönyörűen megszerkesztett, művészi rajzokkal teli naplót találunk. Ez a csodás látvány kicsit visszafelé sülhet el, mert az átlag ember, akinek nincsen művészi vénája és sokkal elfoglaltabb annál, hogy az oldalakat díszítésével foglalkozzon, nem fog belevágni a módszerbe, mert túl időigényesnek gondolhatja. Megmondom őszintén ez nálam is sokáig visszatartó erő volt, aztán tavaly szeptemberben, amikor hirtelen több szabadidőm lett eldöntöttem, hogy belevágok. Azonban az senkit se tántorítson el a módszer használatától, hogy nem tud rajzolni, mert ennek nem ez a lényege, hanem a technika elsajátítása és annak tökéletesítése. 



Mivel akkor még nem olvastam a könyvet más Bullet Journal használókat kezdtem követni és igyekeztem saját kútfőből kitalálni a módszer alapjait. Majdnem félévig vezettem így, mondhatni a saját fejem után menve, de nem éreztem azt a hatékonyságot, amit más bujo használók emlegettek. Szépen megrajzoltam a havi nyit oldalakat, lett jövőtervezőm, havi és heti tervezőm, valamint néhány tematikus oldalam, de összességében mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik, mert a füzetem úgy nézett ki, mint egy hagyományos határidőnapló. Ezért döntöttem végül a könyv elolvasása mellett. 
Ryder Caroll könyve azoknak is hasznos olvasmány lehet, akik már egy ideje alkalmazzák a módszert, de még jobban el szeretnének benne mélyedni vagy plusz dolgokat hozzáadni a napi rutinjukhoz. Jó pár önsegítő könyvet elolvastam már életem során, de nem mondhatnám, hogy bármelyik technika huzamosabb ideig is az életem részét képezték volna. A bujo azonban kivétel. Már akkor imádtam az egészet, amikor megvettem az első pontozott jegyzetfüzetemet. 

Aki már valaha vezetett naplót életében, grafomán hajlamai vannak, rendszeres határidő napló használó vagy egyszerűen csak olyan káosz van a jegyzetei között, hogy soha nem talál semmit, annak a bujo egy tökéletes megoldás, hiszen minden egy helyen van. A rendszer első ránézésre kicsit bonyolultnak tűnik, azonban jobban belemélyedve látszik, hogy letisztult és jól követhető. Ötvözi a naplózást és a határidőnaplók tervező részét. A legnagyszerűbb benne, hogy soha nem évül el, hiszen mindig idomul készítőjéhez és annak pillanatnyi igényeihez. De nézzük is miből áll össze: 
  • Számozott oldalak
Nagyon fontos! Nem érdemes lecsalni ezt a részét, mert a későbbiekben óriási segítség lesz. Sőt lehet már olyan bujonak való füzeteket kapni, amik már előre meg vannak számozva. 
  • Tartalomjegyzék
A tartalomjegyzékbe vezessünk fel minden oldalt, kivéve a napi bejegyzéseket tartalmazó részeket. Ez a regiszteres rész nagyon meg fogja gyorsítani a naplóban való keresgélést, hiszen a tartalomjegyzék felütését követően rögtön a megfelelő oldalra tudunk lapozni anélkül, hogy hosszasan lapozgatnánk benne.
  •  Éves/ havi/ heti tervező
A szervezett előre tervezés a jól szervezett élet alapja. Mind a három tervezőt használni kell, hiszen jó pár olyan esemény van az ember életében, ami túlnyúlhat az adott hónapon vagy éven. 
  • Gyors naplózás
Ez egy újdonság volt számomra, amit eddig nem alkalmaztam és nem is nagyon értettem, hogy a többi bujo használó mit ír annyit napi szinten. A napi tervezőbe lehet felvezetni az aznap fontosabb eseményeit, például az edzés időpontját, céges bulit, baráti vacsorát, nyelvórát stb. Ezeket a részeket az iskolai jegyzetekhez hasonlóan kötőjellel jelöljük ( - ) . 

Feladatainkat egyszerű körrel jelöljük. Hogyha az adott feladatot előbb sikerült elvégeznünk, a jelet könnyedén átalakíthatjuk a következőre <. Amennyiben nem sikerült aznap elvégeznünk a kitűzött feladatot a kört a következőképpen alakíthatjuk >. Ennek az a jelentősége, hogyha egy adott feladatot nem sikerült aznap megcsinálni és átkerül egy másik napra, a feladatot a következő napi tervezőbe is fel kell vezetni. Hogyha az ember egy elvégezetlen feladatot háromszor négyszer is átír elgondolkodik, hogy azt feltétlenül el kell-e végeznie vagy egyszerűen nem akarja még egyszer átírni, ezért inkább elvégzi. 

Amennyiben egy feladat érvényét veszti egyszerűen csak kihúzzuk a tervezőből. 

Lassan két hete alkalmazom a napi tervezőt ezen metódus mentén és már ezalatt a rövid idő alatt sokkal produktívabbá váltam. Előre átgondolom, hogy milyen feladatokat kell elvégeznem a nap folyamán, hová kell mennem. Be kell vallani, hogy a feladatok pipálgatása és a nap ütemezése nagyon jó érzés. A lustaság nagy úr, úgyhogy egy.egy feladat elvégzésénél a legnagyobb ösztönző erőt az jelenti, hogy nincs kedvem átírni a következő napi tervezőbe. 

  • Tematikus oldalak létrehozása igény szerint 
Az egész bujo legjobb része (szerintem), amiknek a hagyományos határidőnaplókban nincsen elegendő tér hagyva. Nem kell rájuk külön oldalakat kihagynunk, amikor valami felmerül, amire több helyre van szükségünk csak egy új oldalpárt nyitunk neki, ami lehet akár egy hónap közepén is. A tematikus oldalak vonatkozhatnak bármire, ami aktuálisan foglalkoztat: fogantatás, suli, hozzátáplálás, film lista, elolvasott könyvek, lakásfelújítás, havi bevételek és költségek áttekintése stb. Az én bujomban természetesen van egy tematikus oldal az elolvasott könyveimnek, különböző TBR listák, lakásprojekt, iskolai határidők, edzésterv és étrend és még sorolhatnám. 
  • Szokáskövetők 
Különböző habit trackereket sokszor látni a közösségi oldalakon, mert nagyon látványosak. Ezeket havi lebontásban érdemes követni, fontos, hogy egyszerre ne túl sokat használjunk, mert a túl sok szokás követése az ellenkező hatást is elérheti, mint amire hivatott lenne. A szokáskövetők túlzásba vitele azt is eredményezheti, hogy nem tudunk mindenre odafigyelni, ami csak azt az érzést kelti bennünk, hogy nem vagyunk elég produktívak. Ryder Caroll könyvében azt ajánlja, hogy 2-3 szokás követésével kezdjük és ha az más stabilan megy lépjünk tovább. A fekete öves bujo használóknak is maximum 6 szokáskövetőt ajánl. 
  • Hálanapló 
A hálánk kifejezése mindig nagyon fontos, az aktuális helyzetben, pedig különösen sokat segíthet a mentális egészségünk megőrzése érdekében. Minden napra írjunk két dolgot, amiért hálásak vagyunk, de kétszer ugyanazt nem írhatjuk le. 
Az alábbiakban felsoroltak a bujo legfontosabb elemei, melyek tetszés szerűen összeválogathatók és variálhatók. A módszer nagyszerűsége a rendszer strukturális felépítésében rejlik és abban, hogy nem évül el, hiszen mindig az éppen aktuális élethelyzetünknek megfelelően, szükségleteink szerint alakíthatjuk ki a tematikus oldalakat. Minden bujo más és más, de a lényeg nem a díszítettségben és a művészi kivitelben van, hanem a jól szervezettségben. A Bullet Journal módszerben még rengeteg apró trükk van, történet, illetve az egyes lépések pszichológiája is le van vezetve. A könyvben leírtak alkalmazásával egy kicsit kiszakadhatunk a számítógép uralta mindennapokból, a kézzel leírt feladatok, pedig sokkal jobban rögzülnek. Csak ajánlani tudom a könyvet és persze a módszert is, ami tényleg megváltoztathatja az életünket. 

Vélemény: 5/5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"